Posted by Tamás Ervin
>Korai vacsoraidő. Szedelődzködnek az emberek, ennyi hűtőtáskát még nem láttam a parton. Magukkal hozott elemózsia rekordok dőlhetnek meg. Bevillan, ahogy anyám az ötvenes években az alumíniumedényből tömte belém a tökfőzeléket a Palatinuson, hiába bámultam a szemközti terasz éttermének rántott húsát. Tudom, minden más, mégis ez az emlék ugrik be a pokrócokra helyezett seregnyi műanyagdobozt látva. A bérelhető nyugágyak sem eléggé kelendők, ott magasodnak egymásra polcolva.
A lebukni készülő nap végigfut a vízen, a tó pihenni készül, a fürdőzők közül sokan nyilván úgy kelnek útra nemsokára hazafelé, hogy ebben az idényben ki akarják még élvezni az utolsó csobbanást. Még egy út Pestről nem fér bele. Baktatok lángosért, állhatok majd sorba – gondolom – mint rég, de alig vannak a pult előtt. Előttem sört vesz valaki, üvegekkel a kezében egyensúlyoz a földre terített pléden ülő családja felé, az élelmesebbje a büfék előtti asztalokat foglalja el a hazulról hozott cuccal. A tulaj hagyja, minek szóljon rájuk, ha amúgy üres a placc. Unokám egy ehhez hasonló, meleg ételt kínáló strandbisztrónál kapott nyári munkát, „Papa, alig van komoly vendég, a drágább kaják az istennek se fogynak, a főnök ma is hamarább küldött haza minket, nincs annyi leszedni-, meg mosogatnivaló…”
Persze, a főszezon az főszezon, a kánikula meg kánikula, de nem olvasok egyetlen olyan tudósítást sem, amelyik a szokásos tumultust ecsetelné, és ne arról szólna, hogy visszafogottabb a forgalom, mint korábban. Sok étterem, bodega lehúzta a rolót, néhány a Facebook- ba kapaszkodik, hirdeti a napi menüt, a nagymenők meg szemezgetnek a kulináris ételsorokat, hegyoldali panorámát kínáló borteraszok között, leginkább ők az úgynevezett fizetőképes kereslet. A klott gatyát színes, poliészter bermudára váltókat kiszolgáló egységeknek kell leginkább megküzdeniük a vendégért.
Nem készítek statisztikát, az ügyesebbje nyilván ki fogja hozni a talpon maradáshoz szükséges bevételt, de az 1200 forintos sima lángosokból kevesebb sül a forró olajban, bár a gezemicékkel túlpakolton persze több lehet a nyereség, a fogasról ne is beszéljünk, de a luxus és a zsírpapír nehezen fér össze. Az akarattyai, valóban csúcsminőségű fagylaltozó előtt még hétvégén sincs kígyózó tömeg. „Nem számolom, mert depressziós leszek” – sóhajtja valaki napi költéséről a 444.hu riporterének, márpedig depresszióért olcsóbb otthon maradni.
Én meg csak azért vágtam bele ebbe a leharcolt témába, mert meglepett, ahogy a NER-turisztika feje a minap felhorkant a szállodaszövetségi elnök lelombozó helyzetjelentésén. A hivatalosság tehát egy ilyen, mondhatni földközeli ügyben is szükségét látja valamiféle nimzoindiai védelemmel előállni, nehogy szezonzártakor arra ébredjen, hogy a rendszer elbontja a feje fölül a tetőt, hiszen lám, a lóversenyfogadást is hipp-hopp a nemzetvédelem reszortjába gyömöszölték, a lovak, vagy a volt kaszinós kedvéért, ki tudja. Mindegy, lehet, hogy csak azért, hogy a folyamatos átszervezések, ide-odapakolások tűnjenek kormányzati munkának. Érthető, hogy ebben a forgatagban a főnökök két kézzel kapaszkodnak a székükbe, nem hagyják, hogy a valóság kifogjon rajtuk. Hiába rímel tehát valamennyi riporteri beszámoló a Telex címével, mely szerint „egy jó évben a Balatonon nem tudod hova lerakni a törülköződ, most még az árnyékban is találsz helyet”. Hiába írja a portfolio.hu, hogy a nyár első hónapjában 20-40 százalék közötti
visszaesésről számoltak be a szállodák tavalyhoz képest, ezért akciókra, szezonközi leárazásokra lesz szükség. A fő illetékes nem tágít, a Magyar Turisztikai Ügynökség újabb közleményben harsogja, hogy július harmadik hétvégéjén meredeken emelkedő a vendégszám és az árbevétel. Akár nevetségesnek is tarthatnánk a buta számháborút, a harcot a racionális okokkal is alátámasztható valósággal, ha nem volna ez a sekélyes, minden szakmaiságot nélkülöző vonal oly ismerős, s ne okozna annyi félrekezelt, elsunnyogott, megoldást nélkülöző politikai manővert a kirakat rózsaszínűre festése ott, ahol erre végképp semmi szükség. Pardon, a szín mostanság karanténba került, az óvodák is elvesztették szivárvány jellegüket, abszurd, ahogy meglógnak eredeti értelmüktől a szavak, a szövetség első embere is jobbnak látja a sztaniol használatát újabb nyilatkozata végén: „Nem akarunk riogatni.” Piti az ügy, de ezért szeretem: könnyebb róla lekaparni a törmeléket. Mert nem igaz, hogy ezt a körömnyi, mintegy mellékesnek tűnő jelenséget csak itt és most lehet tetten érni, az elhárítás, a terelés sokkal fontosabb ügyekben is hasonlóan működik, káprázatként kezelve a realitást. Lehet mondani, hogy az autokráciá kműködési zavarai alattvalói szinteken természetszerűleg igyekeznek alibizni, futásként bemutatni a helyben járást. A lihegő igazodás pótolja, vagy mélyre ássa a kompetenciát, a bizalom bármikor és bármilyen okból elpárologhat, s ez a nap huszonnégy órájában éberré teszi az illetékest. Sőt, ez átragad Gulyás Gergelyre is, aki a rengeteg nyilatkozat és helyzetjelentés dacára baloldali akadékoskodásnak minősíti a lanyhább szezonról szóló beszámolókat és egy sajátos számmisztikát elővéve rekordot előlegez meg a Balaton idegenforgalmát illetően.
Az ominózus ügynökség tudásvágya pedig kimeríthetetlen, nemrégiben már a turizmus „sütő közeli” dolgozóit is napi adatszolgáltatásra kötelezte a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK), amiből kisebb fajta botrány kerekedett. Az érintettek közölték, hogy nekik ilyenkor ezer más dolguk van, internet meg nincs minden bodegában. Az irodák hűvöséből ide is jókor érkezett a mentősztaniol: „a koncepció még nem elég kiforrott”. Miközben a hivatal mindenre kíváncsi, működése sok tekintetben átláthatatlan, hétpecsétes titkokként próbálta például őrizni az állami támogatások szétosztását – amikor sikerült végre kiperelni tőlük, kiderült, hogy talán ez az egyetlen koncepció, ami kiforrott: a keretből a jó barátok hasították ki rendre a legsúlyosabb pénzeket.
„Kifizetőhely ez, semmi más, csak kánikulában elég nekem tűzközelben lenni a lábasok fölött, a bőségtálról lehulló morzsákért meg minek tolongjak?” – legyint a pályázatokat formalitásnak tartó büfés, aki inkább spéci hamburgerére esküszik. Tényleg nem rossz. Telefonomról közben elém kerül egy friss hír: a válságot továbbra sem tudta kiheverni a nemzetközi turizmus, a brutális drágulás lehet a legnagyobb akadály – jelentette az ENSZ Turisztikai Világszervezete. Ők tehát még nem értesültek róla, hogy a mi Balatonunk kivétel, itt minden rendben. (Jelen média)
Címkép: Balaton kevés fürdőző