Posted by Tamás Ervin
>Tanulságos mindig minden, amit Orbán Viktor szerelméről a fociról
mond. Most, mint felcsúti alapító nyilatkozott meg, úgy, mintha az,
ami idáig történt, nem az ő fennhatósága, megkülönböztetett
figyelme mellett történt volna. Átfesti szokásához híven az eget,
amikor kijelenti, hogy sok minden jobb a magyar futballban, de
„vannak még hibák elvtársak…” Ilyen probléma például, hogy az
akadémiákra bekerülő 12-13 éves gyerekek nem mindig állnak
készen. „Futottunk a réten, ugrottuk az árkot, másztuk a fát – úgy
éltünk, hogy kifejlődtek olyan fizikai képességek, döntéshozatali
helyzetek voltak, amik miatt 13-14 éves korunkra, mire elkezdődött a
középiskola, mi már komoly embereknek számítottunk. (…) Ma ez a
mamahotel… Szóval az az egész pátyolgatás, ami Magyarországon
jellemző nagyon sok szülőre, a rengeteg kütyü, a különórák világa,
ami a modern világnak a velejárója, ma nem segíti a magyar futballt.
(Már csak az a kérdés, hogy az élvonalban lévő klubok játékosai más
világban élnek, nem találkoznak ketyerékkel, árkot ugranak, fára
másznak?)
A magyar futball nem a szórakoztatóipar része. A futball az
komolyabb ennél, az az életünk, a magyar ember életének a része, a
nemzeti identitásunk része. (Pont, mint még számtalan helyen. Csak
van, ahol ez több sikerrel jár. ) Mi nem szórakozni akarunk és
tapsikolni a lelátón a mindenfajta, messzi földről idefújt, ügyes
játékosok játékán örvendezve, hanem mi a saját gyerekeinket akarjuk
látni – következik a sántító elméleti okfejtés, már csak az a kérdés,
kik, miért és miből fújták őket ide, hiszen jelenleg rengeteg pénzébe
kerül ez is az államnak. Már csak az a kérdés, hogy a kluboknak miért
van forrásuk harmadosztályú külföldieket szerződtetni, mesés
fizetéseket adni adókedvezményekkel megfejelve, mert a 11 millió
körüli havi zsetonnal kapcsolatban úgy tesz a főnök, mintha ez rajta
kívül álló okok miatt volna így.
Majd jön egy újabb tanulság, ami – elképzelhető, hogy még több
lóvét követel majd, szerinte ugyanis A magyar futballra nézve
egyébként ebből az a tanulság adódik, hogy nem jó, hogy csak egy
nemzetközileg komolyan jegyzett csapatunk van. Mert ha az elesik –
és mindig történhet a futballban ilyen, mint láttuk –, akkor ott
maradunk egész őszre meg tavaszra komoly, nagy csapat nélkül.
Ebben tényleg van igazság, hiszen jól emlékezhetünk rá, hogy ennek a
summának a töredékéért miféle klubok versengtek a bajnoki címért,
mekkora súlya volt egy örökrangadónak. Miféle átok robbantotta le a
Győrt, a Videotont, a Vasast, az Újpestet, az MTK-t és a Honvédot?
Emlékszem még a legendás csepeli tizenegyre is, meg Salgótarjánra
Szojkával, később Bástival, Pécsre, Dorogra, de hagyjuk.
De mindenre van megoldás. A kormányfő intésére állami irányítás
alá kerülnek az akadémiák, megint a centralizációtól remél
megváltást a főnök, no meg attól, hogy sikerült megnyerni az ügynek
a profi pályafutását kissé kurtán befejező Szalai Ádámot, ami szerinte
akkora jelentőségű ügy, mint Szoboszlai Dominik szerződtetése a
Liverpoolhoz. Az aránytévesztéstől, a nagyotmondástól – ami
kormányfőnket minden másban is jellemzi – függetlenül drukkolok a
fiúknak. Még akkor is, ha Orbán az interjúban meglehetősen
távolságtartó, holott a 2010 óta tartó züllés és pénzzuhatag tőle is
megérne némi önkritikát.