Posted by Szigeti Tamás
>Budapest 13. kerületének egy sajátos hangulatú része Újlipótváros. Egy külön kis világ, város a városban. Majd' ötvenhárom éve, 1970. októbere óta itt van a
bejelentett lakcímem. Bár több mint negyven éve nem lakom itt, de a lakás a családban maradt, anyám lakik benne azóta is, megszakítás nélkül. Soha eszembe nem jutott kijelentkezni, mert aki egyszer Lipóciába költözik, az ott is marad örökre, még akkor is, ha máshova jár haza.
Az elmúlt két évben, családi okokból, naponta megyek a régi házba és még most is úgy érzem, hogy hazajöttem. A ház maga alig változott, a régi lakók közül nagyon kevesen élnek már. Talán egyszer majd megírom néhány sorban, hogy milyen volt a 70-es években együtt élni a házfelügyelőékkel, Feketéékel, Juliskával, a segéd-házfelügyelővel (magyarul: vice), az autóversenyzőékkel, akik a másodikon laktak. És mellettünk Somlaiék, a sarokban a lift mellet Várszegi, az újságíró. Ők a gyakori áramszünetek idején, nyári estéken épp a mi ajtónk előtt találkozta a gangon és olyan beszélgetések folytak, hogy a Hacsek és Sajó jelenetek gyenge utánzatoknak tűntek. A negyediken lakott Lulu bácsi, azaz Bálint Lajos, a legendás dramaturg és második felesége, Spiegel Annie operaénekesnő. Náluk mindenki előfordult, aki a színházi életben akkortájt vitte- vagy vinni akarta valamire.
Szóval egy kellemes, kedves, lakható környék volt sokáig és bár sokat változott, azért még a legutóbbi időkig is jó volt odajárni. Hát ez változott meg nagyon idén március elején. Azóta – túlzás nélkül – lakhatatlan a Pannónia utca és környéke, legalábbis a Körúttól a Radnóti Miklós utcáig. Fűtés vezeték felújítás címén inkább háború- vagy katasztrófa sújtotta területté vált. Egész nap elviselhetetlen a zaj, száll a por és időnként borzasztó büdös is van. Az úttest felét lezárták, a parkolási lehetőség – néhány helyet leszámítva – megszűnt az utcában. A házak remegnek a légkalapácsok és egyéb munkagépek keltette rezgéstől.
Az elmúlt napokban egy kicsit megnyugodni látszott az utca, viszonylag hosszú szakaszon betemették az árkot, még valami kis burkolat is rákerült az úttestre. Azt hittük, hogy talán közeleg a munkák befejezése. Sajnos indokolatlan volt az optimizmus, mert ma (illetve már tegnap) újra működni kezdett a légkalapács, rezgett a ház, mozgott a csillár a harmadikon. Nem ismerem a modern építési technológiákat, de kizártnak tartom, hogy csak így lehet. Az is kizárt, hogy a fejlett világban öt hónapon át – és még ki tudja meddig – így élnének az emberek egy európai nagyváros egyik legnépszerűbb és nem mellékesen egyik legdrágább lakóövezetében. Nem tudom, hogy mi ennek az oka, hogyan lehetne másképp, de biztos vagyok benne, hogy mi, akik így vagy úgy odatartozunk, mi is hibásak vagyunk, mert eltűrjük, hogy lassan fél éve lerontsák az életminőségünket.
(A mellékelt képet július 24-én, a déli órákban készítettem, a Pannónia utca és a
Wallenberg utca sarkánál.)
https://www.facebook.com/szigeti.tamas.71/posts/pfbid02o1jpyNDFw952K
pUyThnWnNeFGfqagEnt7W9TomgaVsRENo11SZHcznzvM5WmSNeFl