nyugat.hu
>85 milliárd forinttal, azaz öt Haladás-stadion árával tartoznak a magyar egészségügyi intézmények. Július végére akár a 100 milliárd forintot is súrolhatja az egészségügyben a kifizetetlen számlák végösszege – mondta a Napi.hu-nak Rásky László, az 1500 orvostechnikai beszállító cég érdekeit képviselő Orvostechnikai Szövetség főtitkára.
A lap információi szerint a beszállítók már a jogi lehetőségeket vizsgálják, hogy hozzájussanak a pénzükhöz. Egy hónap alatt 13,6 milliárd forinttal nőtt a kórházak tartozása, a Magyar Államkincstár (MÁK) honlapján elérhető adatok szerint június végéig 70,2 milliárd forint tartozást halmoztak fel a fekvőbetegellátó intézmények, a szakrendelők és a kórházak háttérintézményei. A tartozásállomány az egyetemi klinikákkal együtt pedig összesen 86,4 milliárd forintra ugrott – tette hozzá.
Ellátási hiányt is okozhat a tartozás Utoljára nyolc éve, 2015. április 30-án volt ilyen magas az egészségügyi ellátórendszer adóssága, akkor már másfél éve görgették a kifizetetlen számláikat maguk előtt a beszállítók. A tartozásállomány egyharmada, körülbelül 20 milliárd forint rezsitartozás, az orvostechnikai beszállítóknak nagyságrendileg 35-40 milliárd forinttal tartoznak az intézmények, 15 milliárd forinttal pedig a többi beszállítónak.
Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár július végére ígért adósságrendezést a kórházakban, amit kifejezetten csak rezsire fordíthatnak az intézmények – mondta Rásky László. Nyáron 35-40 milliárd forint forrásra számíthatnak a kórházak a rezsivédelmi alapból, és nagyságrendileg a kórházi adósságállomány több mint felét fogja a Pénzügyminisztérium év közben konszolidálni, de ebből az orvostechnikai beszállítók szinte semmit sem fognak megérezni.
A főtitkár szerint az orvostechnikai beszállítóknak elfogyott a türelmük és a bizalmuk, így a jogi utat keresik, hogy pénzükhöz jussanak. Ezzel együtt viszont a szerződési
kötelezettségüktől is elállhatnak, ami viszont eszközhiányt okozhat a kórházakban és a szakrendelőkben.