Posted by ” Coming outja” óta először válaszol kérdésekre Hodász András
>Stump András, valszonline.hu
„Sok ember követett, hallgatott rám, tőlük itt és most bocsánatot kérek” –
mondja Hodász András, aki először szólal meg azóta, hogy egy hete
bejelentette: homoszexuális. Minthogy kiugrása előtt, katolikus papként
Hodász sokáig rigorózusan képviselte az egyház bűnközpontú álláspontját a
kérdésben, kíváncsiak voltunk, érintettként mégis mi vitte erre. „Kicsit olyan
volt az egész, mintha a Coca-Cola PR-menedzsere lennék: nem én vagyok a
termékfejlesztő, nem dolgom az összetevőkről dönteni, az a feladatom, hogy
eladjam a terméket.” Elmondja azt is, hogy szeptembertől Youtube-csatornát
tervez indítani. Ám kérdés: míg papként megszólalásainak,kormánykritikájának
is súlya volt, mi érdekes lenne egy meleg ellenzékibaristában?
Exkluzív nagyinterjú.
– Nem lennénk most az apja helyében.
– Édesapám több mint tíz éve meghalt, de édesanyám él – és neki most tényleg
nagyon nehéz.
– Amire céloztunk, abban édesanyja nem játszik szerepet.
– Akkor nem értem a felvetést.
– Két éve még azt mondta , hogy „a homoszexualitás fejlődéslélektani elakadás,
s döntően az azonos nemű szülővel való érzelmi kötődés hiányára vezethető
vissza”. Minapi coming outjával egyidejűleg tehát azt is felfedte, hogy nem volt
megfelelő az apakapcsolata?
– Valóban nem volt az, de a helyzet ennél jóval bonyolultabb. A fentiek pedig nem az
én gondolataim voltak. A pszichológus Joseph Nicolosira hivatkozva idéztem őket,
aki szerint az egész családi struktúra felelős lehet, és van veleszületett komponens
is.
– Egyetértőleg idézte.
– Igaz.
– Azt a Nicolosit, aki a fenti kijelentés okán gyógyíthatónak mondja a
homoszexualitást.
– Az én hibám az volt, hogy nem vagyok pszichológus, nem vagyok szakember,
mégis nagyon határozott véleményt képviseltem egy ilyen szakmai kérdésben.
Gondolom, most már érthető, miért.
– Sejtjük, de azért fejtse ki!
– Elolvastam Nicolosi könyvét tudományos értelemben laikusként, személyesen
azonban érintett emberként – ahogy ez már világos számomra. Nagyon
fellelkesedtem. Feloldást kínált arra a hatalmas feszültségre, amely ott volt bennem.
És nem csak bennem: mindazokban is, akik megkerestek engem, a papot – a
homoszexualitás problémájával. Nekik is volt végre mit mondanom a
gyóntatófülkében, volt hova küldenem őket, hogy segítséget kapjanak.
– Tényleg voltak ilyen „ők”? Vagy végig önmagáról beszélt az ilyen
megszólalásaikor?
– Vannak. Fiatalok, családban élő apák és anyák. Nagyon nehéz helyzetek ezek,
rettenetes őrlődést okoznak. Most is rám írt egy ilyen ember egyébként azzal, hogy
neki működött, most már boldog heteroszexuális párkapcsolatban él…
– Akkor ön miért nem? Ha annyira működik.
– Híres papként azért nem egy könnyű helyzet, talán ez érthető. Nehéz akár egy
pszichológusnak is beszélni róla. Az is egy coming out. A mostani terapeutámnál is
fél év kellett, hogy egyáltalán fel merjem vetni: lehet, hogy én homoszexuális vagyok.
De próbálkoztam Nicolosi módszerével is, imaalkalmakkal is. Furcsa ez: rengeteget
imádkoztam másokért, hogy segítsen rajtuk az Isten, és sokan közülük tényleg
meggyógyultak mindenféle betegségekből. Csodákat láttam. Amikor viszont én
mentem „gyógyulást” kérni, nem történt semmi.
– A sztorik a barátnőjéről, még a papság előttről… Azok igazak voltak
egyáltalán?
– Igen. Tényleg jártam lányokkal. Nagyon későn állt össze nekem ez a történet.
– Mikor kezdte sejteni?
– Olyan budai, katolikus közegben nőttem fel, ahol a homoszexualitás egyszerűen
nem volt, nem lehetett opció. Ha tehát fel is vetődött bennem a kósza gondolat,
rögtön elhessegettem, megmagyaráztam magamnak, hogy ez nem is az.
– Legkésőbb azért a barátnőzés idején kiderült volna, mi a helyzet – ha nem
épp a katolikus tanítás szerint él.
– Valószínűleg igen, nem tudom. Katolikus fiatalként azonban fontos volt számomra
az egyház tanítása a házasságig őrzött szüzességről. Így persze tényleg nem volt
olyan helyzet, amikor kiderülhetett volna. Ez persze nem jelenti, hogy a házasságig
őrzött szüzesség rossz ötlet. Rengeteg előadásom volt ebben a témában, és még
mindig úgy gondolom, hogy vannak mellette releváns érvek.
– Szóval a katolikus tanítás hozzásegítette, hogy a melegségét eredményesen
titkolja önmaga elől is?
– Fogalmazhatunk így is.
– Amikor meg lépni kellett volna, házasodni – akkor ment el papnak.
– Tehát nem azért lépte meg, hogy cölibátust fogadva továbbra se derüljön ki a
titok?
– Dehogy. Ekkor még nem állt össze bennem a kép. Ám természetesen létezik a
rejtett motiváció jelensége, ezt nem lehet teljesen kizárni.
– Erre utalt, amikor arról beszélt tavaly : a pszichoterápia alatt rájött, hogy nem
isteni elhívás volt, amit akként értelmezett akkoriban?
– Nem mondtam ilyet.
– „A hivatásválasztásom kapcsán feltártunk néhány mögöttes motivációt,
amely nem transzcendens eredetű. A kérdés tehát most az: tudok-e úgy élni
papként, hogy az ne tegyen tönkre.”
– Igen, ezt mondtam, de ez a mögöttes motiváció nem zárja ki, hogy volt isteni
elhívásom is.
Isten kedvéért mentem papnak, és vállaltam a cölibátust mint eszményt. Komolyan is
gondoltam. Korábban is mondtam már: konkrét istenélményem volt.
– Nem sokkal azután, hogy molesztálta egy pap abban a bizonyos budai
katolikus közegben. Nem lehet a homoszexualitás kiváltó oka az az élmény?
– Akár Nicolosinak van igaza, akár azoknak, akik szerint „vele született”, egyik
elmélet szerint sem lehet a kiváltó ok a kamaszkori zaklatás. Viszont talán érthető, ha
most már nem nyilvánítok nagyon határozott véleményeket pszichológiai
szakkérdésekben… Nicolosival kapcsolatban sem. Nekem nem változtak az
érzéseim, de nincs okom kételkedni azok állításában sem, akik visszajöttek hozzám
és azt mondták, számukra megoldást jelentett.
– Állítása szerint évtizedekig el tudta nyomni magában a homoszexualitást. Mi
van, ha a most már „boldog heteró kapcsolatban” élők is csupán ezt teszik?
– Ez is lehet. Nem tudom. De értem a kritikát. Annyit azért fenntartok korábbi
álláspontomból, hogy ha van egy új elmélet, azt érdemes tesztelni, nem pedig
azonnal elvetni ideológiai alapon. Vagy éppen rögtön mögé állni ideológiai alapon:
ahogy én is tettem katolikus papként Nicolosival, akit rögtön a zászlómra tűztem,
hogy íme, van remény, nem muszáj bűnben élni, lehet ezen változtatni is. A kérdést
mind progresszív, mind konzervatív oldalról agyonnyomja az ideológiai
meghatározottság – és ez nem tesz jót a tudomány fejlődésének.
– Amikor csupán négy éve a köztévén magyarázta, hogy miért kellene engedni
a melegek kigyógyítását, akkor már képben volt önmagával kapcsolatban?
– Az utóbbi néhány évben vált egyértelművé számomra.
– Tett ezirányban valami meggyónandót papként is?
– Ezen a fórumon nem szeretnék gyónni.
– Miért nem számolt be molesztálásról, a papság otthagyásáról meg
homoszexualitásáról egyben? Adagolás, nyilvánosságfüggés?
– Megértem, ha kívülről így tűnik. Hogy mindig adok valami bombasztikusat, csak
hogy rólam beszéljenek. A valóságban viszont ezek véletlen együttállások. A
papságból való kilépésem hirtelen döntés volt, még akkor is, ha sok jel mutatott már
abba az irányba. A zaklatásos ügy sem valami tudatos előállás volt – cikket írtam a
Szemlélekre Pető Attila ügyéről , hiszen akkor született meg az ítélet. Márpedig
hitelesíti, nyomatékosítja a cikket, ha olyasvalaki írja, aki maga is élt át hasonlót –
ezért vettem bele a saját történetemet. Meg persze dühös is voltam Attila elítélése
miatt. A mostani előbújásomat sem én terveztem. Ebben még Deutsch Tamással is
egyetértek: úgy gondolom, a szexuális irányultság magánügy.
– Az. De akkor mégis miért állt elő a sajátjával?
– Reakcióként arra, hogy az elmúlt hetekben nagyon megszaporodtak a pletykák, a
kommentek, az üzenetek… A szűkebb baráti köröm és néhány egyházi személy
tudta már egy ideje, őket beavattam. Lehet, hogy elmondtam olyanoknak is, akiknek
nem kellett volna…
– Már nem pap, nem lehet kompromittálni ilyen hírrel. Hagyhatta volna, hadd
pletykáljanak.
– Ha ez így lenne, akkor nem menne ekkorát a hír most sem.
A teljes cikk:
https://www.valaszonline.hu/2023/07/21/hodasz-andras-papsag-katolikus-egyhaz-
coming-out-interju/