Posted by Iván Gizella
– Apus, gyorsan vegyél elő papírt, ceruzát!
– Mit akarsz írni? A végrendeleted?
– Ne reménykedj fiatalember, az még odébb van.
– Akkor?
– Pályázatot.
– Nafene!
– Azt biza!
– Aztán milyet? Mit akarsz megpályázni?
– Írnék egy levelet annak a fránya Brüsszelnek.
– Mondd már, mi lenne benne?
– Mi? Hogy fáj a derekam, de piszkosul ám! S adjon az unió
pénzt. De nem forintot, eurót.
– Megbolondultál asszony.
– Nem én. Kiszámítottam, 1,2 milliárd kéne forintba
átszámolva.
– Mondom én, hogy elvette a meleg az eszed.
– Na idefigyelj apus. A derekam fáj, ugye az igaz.
– Jó, elhiszem.
– A derékfájásra meg a vízágy a legjobb.
– Ezt is aláírom.
– Na. Akkor adna nekem Brüsszel az ágyra pénzt.
– Aha, ahogy Móricka elképzeli.
– De el ám! Aztán az ágyat el is kell helyezni valahol. Mert a
nyolc négyzetméteres hálóba nem fér be, ugye tudod.
– Miben mesterkedsz még?
– Ja, hogy az ágy köré felhúznék egy kis házat, de olyat,
amiben a gyerekek is elférnek. Mindegyiknek lenne egy
vízágya, mert a lányok ugye szülni fognak előbb-utóbb,
legyen meg a kényelmük már áldott állapotukban is. A Jövő
Nemzedéke Alapítvány, melyet sürgősen létre kell hoznunk,
lenne a támogatásunk kezelője.
– Na anyus, mondom én, hogy megbolondultál.
– Mán mért bolondultam volna meg? Csak a Lázár Jani
tehenei fekhetnek vízágyon? Az „állatjóléti feltételeket a
legmagasabb szinten figyelembe véve?” Mimagyarok meg?
– Rendben, nem vitatkozom, itt a papír, a ceruza, ha firkálni
van kedved. Aztán el ne ronts valamit azon a pályázaton! S
az ebéd is időben kész legyen!