Posted by Lévai Júlia (FB)
>Elsikkadt a nagy hangzavarban, hogy Németh Zsolt, a
parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke prédikátorként
konferálta fel a Vezért. Pedig nem lényegtelen, mert eddig ilyet
nem csináltak.
Ez volt az első alkalom, hogy valaki közülük is nyíltan kimondta,
amit sokan és régóta tudunk: a Fidesz a lényegét illetően vallási
szerveződés, vezetője vallási vezető. (Más kérdés, hogy a
„prédikátor” ma kifejezetten a protestánsok vallási szónokának
neve, egyéb felekezeteknél nem használják, de ettől most
tekintsünk el. Németh Zsolt – ahogy az összes többi fideszes is
– nyilván járatlan a vallási élet gyakorlatában, semmi köze
ahhoz, ezért nem csoda, ha összevissza keveri a fogalmakat.)
Természetesen azt is tudjuk, hogy ez csupán játék, amely az ő
alapvető hozzáállásukból következik. Kormányzásukban azért
az ideológia a legfőbb húzóerő, mert a társadalom ügyeihez
amúgy, érdemben egyszerűen nem tudnak hozzászólni. Nulla
koncepcióval rendelkeznek. A valódi eszméjüket pedig azért
kénytelenek egy elfogadott, jelentős eszmeiség burkába
becsomagolni, mert ami tényleg az övék, az egy fajelméleten, a
származás szentségére épülő emberhierarchián és a magyarok
isteni kiválasztottságának elméletén alapuló rémtörténet,
amelyet a kárpát-medencei magyar szupremácia reményében
gereblyéztek össze. Ezt pedig ma nyíltan nem vállalhatják,
hiszen úgy fasiszta, ahogy van. Azt viszont ezek szerint nem
szégyellik, hogy a keresztényi álcából a szervezeti formát már
ki is sajátították.
De vajon most mitől bátorodott fel annyira, legalább is Németh
Zsolt, hogy azt gondolta: ezt most már minden rizikó nélkül
kimondhatja? Hogy hihetik, hogy ember nem fogja a szemükre
vetni, amiért abszurd módon szakralizálják a politikát, és hogy
egy párt, pláne kormány vallási mozgalomként semmiképp sem
lehetne jelen a társadalomban? Miért nem félnek attól, hogy
sokan meg fogják fogalmazni: ezzel a legsötétebb Rákosi-
rendszert hozták vissza? Hiszen utoljára akkor várták el az
emberektől, hogy az emberek a Vezért és a Pártot istenként
lássák lebegni a fejük fölött, és hogy a szavazópolgárok ne
szavazópolgárok, hanem szabályos hívei legyenek a fennálló
hatalomnak, mintha egyetlen, templomi gyülekezetet
alkotnának. Amelyben mindannyian kizárólag az Egyetlen, Igaz
Eszmében hisznek. Már csak azért is, mert aki ettől eltér, azt
máglyára küldik.
Tehát miért is tartották fontosnak ezt az eddig nemigen
reklámozott evidenciát most mégis kimondani? Csak nem azért,
hogy hihetőbb legyen: Orbán akár 2040-ig is tervez? És mert
komolyan gondolja: még akkor is ő áll majd ott,
megrendíthetetlenül, a hatalomban?
Fogalmam sincs, csupán annyit érzek benne, hogy ebben a
mondatban van egy jó adag fenyegetés is. A „mi már bármit és
bármikor kimondhatunk, még azt is, amiről eddig tudtuk, hogy
szégyellni kell.” Annak üzenete, hogy „természetesen most is
tudjuk, hogy inkább elhallgatnunk kéne, de ez minket most már
nem érdekel. Mi egyáltalán nem szégyelljük, hogy vallásként,
egyházként működünk, mi ugyanis most már annyira be
vagyunk betonozva, hogy azt csinálunk, amit akarunk, és ezért
nekünk már nem kell magunkat tartanunk, semmiféle
közmegegyezéshez. És egyáltalán: mi az, hogy
közmegegyezés? Mi az, hogy egyház csak az lehet, ami egy
isteni hatalom szolgálatára szerveződött?! Te nem látod, hogy
Orbánt körülöttünk mindenki istennek látja? Hát akkor, hogy
hiányolhatod a mi pártunk mögül az Istent?! Úgyhogy nem
nekünk kell félnünk attól, hogy mi ezzel megszegünk bármit is –
féljetek csak ti, akik merészeltek szembe szállni a
hatalmunkkal!”
Ami azt illeti, belém akkor fészkelné be magát az irdatlan
félelem az idézett mondat miatt, ha valamelyik nagyobb egyház
képviselője lennék. Akkor ugyanis arra kéne gondolnom, hogy
nekem egyszer egészen biztosan felelnem kell majd egy végső
ítélőszék előtt, amiért szó nélkül eltűrtem például az egyházi és
a prédikátori szerep kisajátítását, meggyalázását. Hiszen az
nem kérdés, hogy Orbán Tusványoson nem örömhírt hirdetett,
és nem is Isten igéit magyarázta, ahogyan egy prédikátorhoz
illik. Ő ott teljes egyértelműséggel és a legvilágibb gesztusokkal
hintette a gonoszság és gyűlölet magvait. Ráadásul a saját
dölyfösségével kiszínezve. Amivel pedig földig rombolta a
prédikátori szerep presztízsét. És ha én ezt (már amennyiben
egy nagyobb, magyar egyház képviselője lennék) szó nélkül
tűrném, ahogyan most ők teszik, hát kirázna a hideg a
félelemtől.
Hál’Istennek azonban egyik egyháznak sem vagyok sem
szóvivője, sem bármiféle képviselője, ezért nekem akkora
félnivalóm nincsen, mint nekik. Így én a félelemről magáról nem
beszélhetek, inkább csak azt mondom el erről az egészről,
hogy látványként viszont elég félelmetes. Nem gondoltam
volna, hogy akiknek valóban Isten igéjének őrzése és hirdetése
a feladatuk, azoknak is ennyire gyáváknak és
meghunyászkodóknak kéne lenni. Hogy még egy ilyen
nyilvánvalóan tűrhetetlen kisajátítás miatt se merjenek
megszólalni. Nehezemre esik látni, ahogy sem a hitük, sem a
hivatásuk nem ad nekik erőt a kiálláshoz. Márpedig láthatóan
nem ad, és ezek szerint el kell hinnem, hogy a világban még az
sem garancia, ha valakik az elképzelhető, legmagasabb rendű
jóság és szépség letéteményese – az Örökkévaló – hivatásos
szolgálóiként élik az életüket. Kár, mert amikor azt kell néznem,
ahogyan Orbán folyamatosan kisajátítja és a maga (sátáni)
képére formálja a kereszténységet, őszintén drukkolok annak,
hogy az viszont legyen jelen akkora erőként, amekkorával
legalább a leglátványosabb helyzetekben meg tudja védeni
magát.