Kert Attila
10 + 1 tény Mick Jaggerről
1. London közelében, Dartfordban született. Kevéssé közismert, hogy nem kis részben ausztrál származású, fodrász édesanyja még Sydneyben született. Apja, sőt nagyapja is tanár volt.
2. Jó gimnáziumba és a híres London School of Economicsra járt, szóval igazi középosztálybeli srác volt, ellentétben későbbi együttesében felvett a rosszfiús proli-imázzsal.
Az igazi munkásosztály-beli rosszfiú John Lennon volt. Csakhogy a menedzser Brian Epstein úgy gondolta, hogy mivel a Beatles lemezeit főleg középosztálybeli fiatalok, leginkább lányok (szülei) fogják vásárolni, jobb, ha olyan jólfésült öltönyös srácoknak látszanak, amilyent a célcsoportbeli anyukák udvarlónak szeretnének a kislányuknak. Így lett a Beatles öltönyös, helyes fiúk zenenekara, és ehhez képest kellett a Stonest rosszfiúsra pozícionálni. Szóval a jómódú egyetemisták bandájából „lázadó proli” együttes, az igazi munkásosztálybeli csapatból pedig öltönyös zsúrfiúk zenekara lett – imázsra legalábbis.
3. Stones-szál: hát ugye. Mondhatjuk, hogy a Stones-szál ő maga és az egész élete.
Szőtte és szövi tettestársaival hatvan éve folyamatosan. (Nyilván külön 10, vagy inkább 100+1-et érdemel, majd egyszer lesz.) Mivel ez itt Jaggerről szól, most csak annyit, hogy Keith Richards-szal gimiben ismerkedtek meg – a legendák szerint egészen pontosan Keith a suliba menet a vasútállomáson szúrta ki Jaggert a hóna alatt valami menő blueslemezekkel. Ebből lett a banda, amiben Jagger volt mindig a kíváncsi, kísérletező, az új trendeket figyelő, céltudatos, megfontolt zenész – kicsit üzletember; Richards meg, mondjuk így, a rosszfiúk bandájának rosszfiúja a drogokkal, aki nem nagyon szeret mást játszani, mint ugyan azt a bluest, amit a hatvanas években elkezdtek. Legelső kislemezük egy Chuck Berry-szám feldolgozása volt, ám, ami ennél is érdekesebb, a legismertebb daluk, ahogy Jagger mondja, védjegyük, az ikonikus (I Can’t Get No) Satisfaction is tőle származik: a címét/fő sorát Jagger bevallása szerint Berry 30 Days című dalából nyúlta.
4. Szólóban is sikeres, persze messze nem annyira, mint a Stones-szal.
Négy szólólemezt is kiadott, számos közös projektben (szaknyelven kollaborációban!) vett részt, messze a legismertebb a David Bowie-val a Live Aidre készített odab✷szós Dancing in The Street. U2-szál: Bono a Joy cím számában énekel, Jagger pedig egyszer beugrott duettezni a Stuck in a Momentbe a U2-ba, cserébe egyszer meg együtt nyomták le az MSG-ben a Gimme Sheltert.
5. Több filmben is szerepelt.
Talán a Ned Kelly című volt a legjelentősebb szerepe. Ez egy ausztrál „western”, amiben címszerepet játszott. A forgatás nem volt egy kéjutazás, Jagger megsérült egy rosszul elsülő kellékpisztoly tüzétől(!), a stábot járvány tizedelte, a jelmezek elégtek egy tűzben. Ráadásul Jagger az ausztráliai forgatás miatt nem tudott jelen lenni Brian Jones temetésén, csaját Marianne Faithfullt pedig kirúgták a filmből drog-túladagolás miatt. Utóbb magát a filmet is eléggé kritikusan minősítette, mondván, az egy rakás szar.
6. 2003 óta neve hivatalosan Sir Michael Philip Jagger.
Akkor ütötte lovaggá II. Erzsébet királynő. Hivatalosan. Az uralkodó ugyanis személyesen nem vett részt a ceremónián, mert a hírek szerint nem volt lelkes attól, hogy a birodalom legmagasabb kitűntetésével jutalmazza a balhés rock-sztárt, aki főboszorkánynak nevezte ő királyi felségét. Sőt. Állítólag volt egy ennél súlyosabb oka is, hogy elkerülje a személyes találkozást: az ugyanis, hogy a királynő egykor meglehetősen nagy parti arcnak számító húgának haveri körébe sodródott valamikor Jagger is, és, hát komoly pletykák szerint viszonya is volt Margarettel. A lovaggá ütéstől Keith Richards sem volt boldog, szerinte eléggé gáz kitűntetést elfogadni annak az álszent birodalomnak az uralkodójától, amely valaha ki akarta nyírni őket.
7. Ha már szóba kerültek a női kapcsolatok, Jaggernek, mint az eléggé közismert, meglehetősen sok ilyen volt. De egyáltalán nem ő (volt) a Stonesban a legnagyobb csajozó.
Billy Wyman memoárjában felelevenít egy sztorit, miszerint 1965-ben, turné közben egy szállodában Brian Jones-szal azzal ütötték el az időt, hogy összeszedték, kinek hány nője volt a banda alakulása óta (tehát két év alatt). Íme a számok: Wyman 278, Brian Jones 130, Jagger 30, Richards 6, Charlie Watts 0. Azért, ahogy a sportriporterek szokták mondani, szépen csillog az ezüst is. Sőt, a bronz is.
Ehhez képest mindössze egyszer nősült (és vált el). Persze hivatalos élettársainak listája is terjedelmes. Említésre érdemes Marianne Faithfull, Jerry Hall fotómodell és a későbbi francia first lady, Carla Bruni. Jelenleg egy 36 éves koreográfussal, egykori balett-táncossal, Melanie Hamrickkel él együtt. Nyolc (ismert) gyereke született öt anyától, öt unokája és három dédunokája van. Legkisebb gyereke két évvel fiatalabb első dédunokájánál.
8. Folyékonyan beszél franciául, ami az ő szakmájában és szintjén nem túl gyakori. Legutóbb, amikor Lyonban láttam játszani őket, az egész koncerten folyamatosan franciául szövegelt.
9. Vagyonát 520 millió dollárra becsülik, ez mai áron nagyjából 180 milliárd forint közelében van, ezzel a leggazdagabb magyarok listáján éppen beférne az első tízbe. Igaz, ő nem szokott közbeszerzésen indulni, sem állami támogatást kapni a milliárdjaihoz.
10. Négy évvel ezelőtt pár koncertet el kellett halasztani néhány nappal, mert szívműtéten esett át.
Pár héttel a műtét után már táncpróbáról posztolt videót, és azóta lenyomtak két turnét. Rendszeresen edz: fut, jógázik és kickboxozik. Azt azonban nem tudni, hogy ennek, vagy genetikai adottságainak köszönheti-e, hogy olyan kondícióban van, amivel nevetségessé tesz nála évtizedekkel fiatalabb előadókat – és a múlt heti sikerre való tekintettel nem nevezem meg a szánalmasan elhízott és saját számait elénekelni is csak alig-alig képes Axl Rose-t, aki kábé harminc éve még azzal ugatta le egy közös koncert ötletét, hogy „nem akarjuk a saját nagyszüleinket a koporsóba zenélni”. De az sem kizárt, hogy valóban egyszerűen UFO. Minden esetre rá biztosan nem igaz, amit a mellékelt videóban énekel: Out of Time.
+1 Ma nyolcvan éves. Megismétlem: NYOLCVAN ÉVES.
A Daily Mirror szerint ezt nagyobbacska partival készül ünnepelni Londonban, a Chelsea Physic Garden nevű helyen, ahová háromszáz hírességet várnak.
Én örülök, hogy többször is láthattam koncerten. Már az elsőre, 95-ben is azzal mentem, hogy, hát lehet, hogy most lehet utoljára látni. Szerencsére azóta volt még nyolc alkalom, persze, mindig azt hittem, ez most már valószínű tényleg az utolsó.
(298) Out of Time – The Rolling Stones – Madrid – 1st June 2022 – YouTube