Lesz-e novemberben nyugdíjemelés?

Posted by

Korózs Lajos
>Szerintem lesz! Azért azt tudni kell, egy esetleges novemberi
kiigazítás ilyen magas infláció és benne a közel 40 százalékos
élelmiszer drágulás mellett utólag nem segítség. A kenyeret,
tejet, tojást… nap, mint nap meg kell venni. Magam is
követeltem júniusban és e hónapban is az emelést. Tekintettel
arra, hogy a költségvetési törvény erre az évre 15 százalékos
nyugdíjemelést irányzott elő, az infláció (pénzromlás mértéke)
mértéke jóval meghaladta a januári emelést. Na, pláne a
nyugdíjas fogyasztói kosár alapján mért infláció mértéke volt
hónap, amikor a 27 százalékot is átlépte. Bár a
pénzügyminiszter és a miniszterelnök egyszámjegyű inflációt
remél, az év végére s ezzel elodázhatják az esetleges
visszamenőleges emelést. Szerintem erre semmi esélye nincs
a kormánynak.
Nézzük az elmúlt hónapok tényadatit. A múlt hónapban 20,1-,
májusban 21,5- és áprilisban 24 százalék volt az infláció.
Optimizmusukat azzal magyarázzák, hogy lám-lám hónapról-
hónapra csökken, de nem! Az infláció hónapról-hónapra nő.
Csak annak dinamikája csökkent. Három olyan módszertani
lehetőség van, ami alapján figyelhetjük a folyamatot. Az egyik
az előző hónaphoz viszonyítva vizsgálja az adatokat, a másik,
az előző év decemberéhez, míg a harmadik az előző év azonos
hónapjához mérten. Ezt látva pedig le kell szögezni, hogy a
fogyasztói árindex eleddig mindhárom módszertani variációban
növekedett. Igaz, hogy a múlt hónaphoz képest a növekedés 1
százalék alatti volt.
Szerintem most annak van realitása, hogy novemberben
körülbelül 3 százalékos visszamenőleges nyugdíjemelésre kell
sort keríteni. Miért? Ha a mértékadó elemzőket megnézzük,
abból a következő látszik: Virovácz Péter ING Bank
18,1százalékot, Török Zoltán Raiffeinsen Bank 18,2-őt, Regős
Gábor Makronóm Intézet 18,3 százalékot, és Suppan Gergely
Bankholding 17.5 százalékot vár éves viszonylatban. Őket
komolyan lehet venni. Ez alapján saccoltam meg a 3
százalékos visszamenőleges nyugdíjemelés mértékét.
Persze bármi is lehet az év hátralévő részében, hiszen még
csak az év első felének ismerjük az adatait. A kormánynak
törvényi kötelessége az év első nyolc hónapjának tényadatait
és a hátralévő hónapok várható tendenciáit figyelembe venni.
Ezek alapján szeptemberben dönteni, októberben „számfejteni”
és novemberben utalni. Az egyik eset, ha a hó/hó 1százalék
alatti infláció marad (0,7 volt) az azt eredményezi, hogy
csökken az inflációs nyomás és a 2 hét múlva publikálandó
KSH adatok, mely július/július adatokat fog mutatni kb. 18
százalékos fogyasztói árindexet mutathat. Ilyen dinamika
mellett még az is bekövetkezhet, hogy az év végére 10
százalék alá esik az infláció, de az éves viszonylatban még
mindig 18 lesz, vagy egy picivel több. Csoda is történhet és a
havi növekedés 0,5 százalék körül lesz. Ebben az estben még
az év vége előtt bekövetkezhet az un. „egyszámjegyűség”, de
az még mindig 17,8-18,0 százalékos fogyasztói árindex
növekedést mutat. A januári 15 százalékos nyugdíjemelés és
az év közbeni visszautasított kiigazítások, valamint az inflációs
adatok év végi várható eredményeképpen bizton kijelenthetem:
lesz novemberi januárig visszamenőleges nyugdíjemelés! Addig
csak reménykedhetnek a szűkölködők. Különösen a nyomorban
élő kisnyugdíjasok körülbelül 465 ezren, akiknek a nyugdíja
még a 120 ezer forintot sem éri el.