Posted by Bóta Gábor
>Tébolyult, csupa rózsaszín, testre simuló selyemöltönyben, mellényben,
pipiskedően kényeskedve, apró lépésekkel, oldalazó, ringatózó
mozdulatokkal érkezik Járai Máté Sir Basilként a Luxemburg grófja
előadásán a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra, a Kecskeméti Katona
József Színházzal közös produkcióban. A Kovács Yvette Alida által
tervezett öltözéke és az is, amit csinál, a jó ízlés határán mozog, ám
fölöttébb hatásos. Oda kell figyelni rá. Sztárbelépő, amit kapásból
megtapsolnak a nézők. Elő is készítették belépőjét, több szereplő
beszélt már róla, mindenki várta, nyilván jó néhányan miatta váltottak
jegyet. Megjelenik a magasban egy erre a célra rendeltetett, Rákay
Tamás által tervezett operettlépcsőn, az „istenség” leereszkedik közénk,
levonul a neki dukáló magaslatból. Járai egy az egyben eljátssza ezt a
sztárallűrt, de kissé a paródiáját is adja, konstatálja, sőt nyilvánvalóan el
is várja, imádja, hogy így fogadják, amiért ő is viszont imádja a
publikumot, de azért kicsit ki is figurázza ezt a fellengzős, önimádó,
hatásvadász fickót.
Az operett a színpadi hatásvadászat műfaja, ehhez össze is gyűjti a
színpadi hatások teljes eszköztárát, és élvezettel lavíroz az ízléshatáron,
csak ezt még nem teszi annyira erőszakosan bombasztikus eszközökkel,
mint leszármazottja, a musical. Szente Vajk rendezőként pedig tisztában
van a zenés színház hatásmechanizmusával. Biztos sikert csinál, és
ebből a komfortzónából ritkán mozdul ki. Tuti szórakozást, jó érzést,
humort, látványt, profizmust nyújt a nézőknek, mindazt megadja, amit a
közönség jelentős része elvár. Az általam eddig legjobbnak tartott
produkciója, amikor kilépett a „jól odatett” előadás kategóriájából, és
fantáziadúsan kísérletezve megrendezte Chaplin némafilmjének, a
Nagyvárosi fényeknek a remek színpadi adaptációját, invenciózus, kiváló
színészi játékkal, a gesztusok kifejezőerejére támaszkodva, az valahogy
nem (volt) ekkora siker. Kevésszer megy, dolgoznia kell érte a
szervezőknek, hogy megteljen a Játékszín, bár úgy hallom, hogy akik
beülnek rá, azoknak rendszerint nagyon tetszik.
Szente, ha nem maga írja a darabot, azt rendszerint alaposan át is
dolgozza, állandó munkatársával, Galambos Attilával együtt. Ezúttal is
ezt tették Alfred Willner és Robert Bodanzky művével, Gábor Andor
pedig a magyar változathoz írt dalszövegeivel. A nálunk eddig inkább
játszott Békeffi István-Kellér Dezső szövegvariánst egyáltalán nem
használták, az 1909-es bécsi ősbemutatóból kiindulva teremtették meg a
maguk verzióját, amiben körülbelül a XX. század végére helyezték a
cselekményt. Persze mint minden operettben, a szerelem kerül a
középpontba, és szép számmal vannak komikus, sőt bohózati elemek,
meg szárnyaló, romantikus dallamok. Lehár Ferenc zenéjét is kissé
„megreparálták”, finoman, de érezhetően belecsempésztek korszerűbb
stílusokat, Drucker Péter karmester nem enged sziruposságot,
pattogósan, meglehetősen temperamentumosan vezényli a teátrum
zenekarát.
A kedvesen blőd történet szerint Sir Basil, aki ebben a variációban a
McDonald-szigetek kormányzója, kabinetfőnöke McCafé (Jankovics
Anna), testőre Bic Mac (Ferencz Bálint), sofőrje pedig McDrive (Varga-
Huszti Máté), erőteljesen belezúg a párizsi operaénekesnő sztárjába,
Angéle Didierbe, akit Bori Réka alakít. De nem nősülhet rangon alul,
ezért egy milliócskáért ráveszi a csóró kis festőt, Koltai-Nagy Balázs
megformálásában, aki viszont grófi rangot örökölt, de pénzt nem, hogy
menjen hozzá egy hónapra a szerelemben amúgy sem hívő Angéle-hez.
Teszik ezt úgy, hogy nem is láthatják egymást, csak spanyolfal mögött,
becsukott szemmel házasodhatnak. És ha elválnak, Sir Basil már
grófnőként veheti el Angéle-t, aki minden mindegy alapon akár hozzá is
megy a nem éppen szemrevaló, mohó udvarlójához.
Az előadás mottója lehetne az egyik dal szövegének részlete, „Csak
nonstop dínomdánom, míg élek meg nem bánom. A jelszó: élj a mának
csak, nincs, ami ennek gátat szab…” Sikerül is ennek megfelelő párizsi
forgatagot, farsangi, karneváli hangulatot, jól szervezett felfordulást,
látványos ramazúrit a színpadra vinni. Énekkarral, balettkarral,
lendületes táncokkal. Túri Lajos Péter kezd a Szegedi Balett
alapítójának, Imre Zoltánnak az örökébe lépni, aki a kevésbé táncoslábú,
akár botlábú színészeknek is olyan koreográfiát eszelt ki, hogy úgy tűnt,
mintha egészen jól táncolnának. A balettkar jól táncol, de némiképp az
énekkar is ropja. Mozgalmas az összhatás. Járai leginkább vehemensen
rázza magát, pár groteszk lépést tesz, színészként figyelemre méltó
komikus, de azokat az alapfigurákat, akrobatikus kunsztokat,
emeléseket, nyakban pörgetéseket, láb alatt átdobásokat nem tudja,
amelyek hozzá kell tartozzanak egy táncoskomikus fegyvertárához.
Furcsa helyzet, hogy amikor Angéle vele kerül interakcióba, neki is
szubrettként kellene viselkednie, de a tánc Bori Rékának sem erőssége.
A festő Renével való jeleneteiben viszont primadonna, és ennek
meglehetősen jó benyomást kelt. Hihető, hogy első bekötött szemmel
való érintésre bele lehet szeretni, és ez hihető a Koltai-Nagy Balázs adta
Renéről is, vehemensek, már-már fülledten erotikusak a szerelmi
jeleneteik.
Ascher Tamás több mint negyedszázada parádés produkciót rendezett
erőteljes szarkazmussal, némi társadalmi töltettel a Luxemburg grófjából,
úgy, hogy meg kellett pukkadni a röhögéstől, amikor például Bezerédi
Zoltán Sir Basilként vetekedni tudott Feleki Kamill legendás alakításával.
A híres „Szívem szeret…” számot szintén némiképp raccsolva énekelte,
ahogy Feleki, nagy nekiindultságában dobálta le magáról az elegáns
ruhadarabjait, és ott állt előttünk félmeztelenül, ő, a nagyzoló,
kényeskedő, öreg ficsúr, kiszolgáltatottan, és akkor éppen nagyon
emberien, némiképp tragikusan. Igazi drámává vált több akkori kaposvári
operett-előadás. A Luxemburg grófja mostani előadásában is vannak
csalfaság, megcsalatás, ármány miatti kiborulások, elrohanások, de ezek
nem jutnak el odáig, hogy legalább percekre tragikusaknak tűnjenek,
inkább ribilliók, perpatvarok, s lényegében megmaradnak az érdekesség
szintjén. Ha gonoszkodni akarnék, azt is mondhatnám, hogy az egész
előadás megmarad a kellemesség szintjén. De ennél több, valódi élet-
és játékkedv, vitalitás, derű, a fellépők részéről maximális erőbedobás,
odaadás, öröm árad belőle, ami átragad a nézőkre. Zsúfolt ház van,
csillagos az égbolt, bódítóan meleg az este, a darabban persze
elrendeződik minden, Basilnek is jut pár, kiderül, hogy volt is neki
Kokozov grófnő személyében, akit Vásári Mónika flott beugrással adott,
csak nagy hevületében kicsit elfelejtkezett róla. Szóval az élet szép,
gond egy szál se, lehet hosszan ünnepelni a színészeket, akik erre rá is
szolgáltak.
(nepszava.hu)