Itt a Blöffhíradó!

Posted by

1. Hoppál Péter, mintha száz cáfolat nem jelent volna meg a témában, ugyanúgy jön elő a halandzsával, miszerint mennyire örült volna annak, ha akkor fogadták volna a státusztörvényt, mikor még tanár volt. A fideszes politikus szerint a „pedagógusok új életpályájáról” szóló jogszabálynak köszönhetően „a tanárok „pozíciói erősödnek, stabilizálódnak és bővülnek. Nem hatotta meg őt a hónapokon át tartó tiltakozáshullám, vagy a törvény elfogadása után kezdődött tömeges felmondás, arról beszélt, hogy
a kormány nagyon kinyitotta az új jogszabályról a társadalmi párbeszédet, és a széles körű konzultáció során alakult a törvény.

2. Szegény MÁV-ot az ág is húzza. Alig pár napja történt, hogy a Debrecenből Fehérgyarmatra tartó vonaton többen égési sérüléseket szenvedtek, mert felforrt a motorvonat hűtővize. Az ügyre Lázár János építési és közlekedési miniszter is reagált, aki azt írta, hogy bár a forrásszűke miatt a vonatok nem olyan pontosak,
gyorsak és kényelmesek, mint azt ahogy ők szeretnék, az utasbiztonságból azonban nem engednek, így azonnali vizsgálatot rendelt el. Most azonban kiderült, nagyon is gyors a magyar vasút. Több utas könnyebb, zúzódásos, horzsolásos sérüléseket szenvedett a Nyugati pályaudvarról Záhonyba tartó vonaton, amikor az a megengedettnél gyorsabban érkezett Debrecenbe. A váltóknál a kocsik kilengése miatt csomagok estek le a csomagtartóról, a megsérült utasokhoz szerencsére nem kellett mentőt hívni. Tőlük elnézést kért a vasúttársaság, az eset okát pedig kivizsgálják.

3. Magyarország és Oroszország nem barátok már – legalábbis a paksi bővítés finanszírozási megállapodásában. A hitelmegállapodást módosító jegyzőkönyv elején ezúttal nem szerepel, hogy az “a két ország között meglevő baráti viszony továbbfejlesztése és erősítése céljából” született – a kitétel az eredeti megállapodáson, illetve annak 2021-es módosításán még rajta volt. Oroszország gyakorlatilag bármikor felfüggesztheti a paksi bővítéshez nyújtott hitelt a szankciókra hivatkozva, a feltételek nagyon rugalmasak. A hitelmegállapodás nem szabályozza részletesen, mi következne ezután, és milyen jogai lennének a magyar félnek. Újdonság, hogy Moszkva egy Oroszországban tartott magyar bankszámláról is leemelhet pénzeket – olvasható a HVG honlapján.

4. Miközben Navracsics hónapok óta járja a magyar csárdást, kedves mosolyával inti türelemre az Erasmus-ügyben kérdező újságírókat nagyon úgy tűnik, hogy a magyar kormánynak elege van a kötélhúzásból, az EU-biztosnak pedig abból, ahogy a magyar fél ki akar bújni a feltételek alól. Az egyik LMP-s képviselő hiába érdeklődött arról, hogy miképp vehetnek majd részt az alapítványi fenntartású egyetemek hallgatói és oktatói az Erasmus- és a Horizont-programban, az illetékes államtitkár Brüsszelt szidta, mivel szerinte minden jogalapot nélkülöző diszkriminatív döntés, hogy kizárhatják a magyar modellváltott egyetemeket az uniós programokból. „Nem hagyjuk, hogy Brüsszel versenyhátrányt okozzon a magyar kutatóknak, diákoknak! A jövőben is biztosítjuk a szükséges forrásokat, legyen szó Erasmusról, Horizontról, vagy a COST-ról. Ennek érdekében az idei évben ötmilliárd forintos kutatási támogatási alapot hoztunk létre a közvetlen uniós kutatási támogatások fedezetére” – ídézi a 24.hu Vitályos Esztert, aki szerint jövő júniusig biztosítottak az Erasmus+ mobilitási programjai. Ezzel Navracsics is mindig odébb próbálja rakni a megoldatlanul húzódó konfliktust. Az pedig egyáltalán nem biztos, hogy a külföldi egyetemek fogadó készek lesznek-e a kifogásolt intézményekből érkezőkre.