Érzések viharában, titkok csapdájában

Ha nem félnék attól, hogy a következő balatoni krimiben az Endréd-patak partján holtan talált – brutálisan lemészárolt, középkorú, göndör hajú, szemüveges, jobb kézfejétől megfosztott – nő (korábban jegyző) gyilkosa után kell majd Kardos Júliának nyomoznia, így kezdeném írásomat: Régóta nem olvastam a Viharcsapdához hasonló, vontatott cselekményű, az első mondatoktól kiszámítható, minden izgalmat nélkülöző, thrillernek aposztrofált írást.

De nem félek – már csak azért sem, mert a jegyző karaktere belekerült ebbe az új könyvbe. Ez a rémes mondat is csak azért született meg, hogy ne csak laudációk zengjenek a Viharcsapdáról. Nem félek tehát leírni: hogy a fenti dőlt betűs mondat színtiszta igazsághiány, sőt minden tekintetben éppen az ellenkezője igaz. (És hogy oldódjon a sokk, most jöhet egy Aperol!)

Szlavicsek Judit egy bejegyzésében kesernyésen megjegyezte, hogy elég későn kezdte a regényírást. Azonban jó úton halad, hogy akár minden könyvhétre is megjelenjen egy újabb Szlavicsek-krimi. Szerencsére nem minden a mennyiség; számára fontosabb a minőség. Könnyedén, mondhatnám lendületesen ír, a stílusa (ahogy az első két könyvében megszoktuk) egyszerű, szemléletes és egyedi. Nem süpped bele kényelmesen a felkapott és sikeres sorozatba, hanem elhajózgat más történetek felé is. (A hirtelen jött népszerűség nem ritkán belekényszeríti a szerzőt egy zsánerbe vagy sorozatba, mert író és kiadó is biztonságosnak érzi, ami egyszer már sikert hozott.)

A Viharcsapda újít: most nem a Balatonon, hanem az Adrián játszódik, továbbá nem a nyomozásnak vagyunk tanúi, hanem magának a bűncselekmény bekövetkezésének, illetve az előzményeknek. Hét szemszögből, a szereplők elbeszéléséből (lásd még: A vihar kapujában) bontakozik ki mindaz, aminek törvényszerű következménye a gyilkosság. Most azonban nem ellenőrei vagyunk egy csetlő-botló vagy egy zseniális nyomozónak, hanem mi magunk hallgatjuk meg a szereplőket, mi mérlegeljük az elhangzottakat, és mi rakosgatjuk jól-rosszul egymás mellé (vagy olykor alá-fölé) a múlt és a jelen mozaikdarabkáit. Nem hiszem, hogy bárkinek elsőre sikerül megtalálni a helyes választ a két fő kérdésre: #1 Ki a gyilkos? és #2 Miért gyilkol? Minden fejezethez, azaz vallomáshoz tartozik egy QR-kód, melynek segítségével a Spotifyon meghallgathatjuk a sztorihoz illő zenét, ami segít az érzelmi ráhangolódásban. Őszintén szólva nem hittem abban, hogy ez működhet, de érdemes kipróbálni. Nekem sokkal többet mond a könyv egyetlen „külső narrátora”, a sirály.

Irodalmi művek kategorizálásakor nem kedvelem a thriller megjelölést. Számomra ez filmes műfaj, csakhogy annyira rögzült már a köztudatban, hogy megkerülhetetlenné vált. De mi is a thriller? (Hallottam borzonga néven is, bár ritkán…) Kategória a krimi és a horror között? Mikor thriller egy regény? Ha maga az olvasó is reszket, folyamatosan hátranéz, vagy félelmében a szobája kilincsét lesi? Akkor a Viharcsapda nem thriller. Vagy akkor nevezhetjük így a művet, ha a szereplők folyamatosan rettegnek, mindenki fél mindenkitől és nem bízhatnak senkiben? A bizalmatlanság és a félelem megjelenése és elhatalmasodása viszont valóban alapeleme a Viharcsapdának, ami több és jobb egy thrillernél: inkább pszichokrimi.

A Balaton környékén élő újgazdag mozaikcsalád, Müllerék az Adriára készülnek, hogy ott ünnepeljék meg a családfő, Attila 60. születésnapját. Nem is akárhogyan: egy vezetővel (szkipperrel) együtt kibérelt kéttörzsű vitorláson. (A katamarán pompás verseny- és túrahajó, de komoly viharban még a nagyon profi vitorlázók sem könnyen tudnak az urai maradni.)

A családtagok közötti viszony még látszólag sem harmonikus. Krisztina igazi luxusfeleség, aki nem bírja feldolgozni középső gyermeke halálát. Nagyon rossz a kapcsolata a lányával, Eszterrel, akinek ifjúkori ballépéseiről pont az utazás előtt posztol valaki a facebookon. A fiát, Olivért agyondédelgeti, ám valójában soha sem törődött vele. Attilának nem sikerül az üzleti terveihez megszerezni Eszter otthonát, az édesapjától örökölt szőlőt és présházat, Olivért pedig nem hajlandó anyagilag támogatni informatikai ötletének megvalósításában. Eszter barátja, Tamás üzleti pályázatokat ír Attilának, de nagyon taszítja a férfi arrogáns, lekezelő stílusa, szabadulna ettől a munkától. Olivér barátnője, Kata szegény családból származik, és nehezen illeszkedik be a Müllerek álságos világába. Szlavicsek mintha egy családkórtani könyvből válogatta volna a szereplőket és a múltbeli történéseket. Van itt minden: balesetek, alkohol- és drogfüggőség, sógorházasság, gyilkosság, nemi erőszak kísérlete.

• Olvass bele!

A születésnapi vacsora túlságosan hangosra sikeredik, így a kitörni készülő hideg szélvihar, a bóra ellenére el kell hagyniuk a kikötőt. Az egyre jobban erősödő szél egy szigetre sodorja őket, ahol végül sikerül egy öbölben kikötniük – de a hajónak annyi. Attila másnap reggelre eltűnik, majd egy valamikori hotel elhagyott, romos épületében rálelnek szigonnyal átszúrt holttestére. A sziget egyébként lakatlan, rajtuk kívül nincs senki, körülöttük csak a viharos szél meg a tomboló tenger. Sikerül ugyan rövid rádiókapcsolatot teremteni a parti őrséggel, de még legalább két napig senki sem képes eljutni ide.

Megindul a találgatás, az egymásra mutogatás, a múltbeli sérelmek felidézése, a vádaskodás, a teljes elbizonytalanodás, amelynek nyomában megjelenik a félelem, a rettegés. A legnagyobb gyermek, Eszter korábbi ügyészként próbálja a szálakat kibogozni, hogy gátat vessen az egyre erősödő hisztériának, de ő legalább annyira gyanús, mint a többiek. Mindenki bizalmatlan a többiek iránt, a szereplők a hotel üres szobáiban vernek tanyát, persze mind egyedül. Magukba zárkóznak és akkor elkezdődik… „A titkok azért vannak, hogy megvárják a legalkalmasabb időpontot arra, hogy napvilágra kerüljenek.” És amikor azt hisszük, hogy végre sikerült a szereplőket a jó vagy rossz oldalra besorolni, nagy fordulat taglózza le az olvasót.

A Viharcsapda élvezetét számomra egy dolog csökkentette: túl sok benne a durvaság, a trágárság. Kétféleképpen is felmentést adok erre: egyrészt tudom, hogy szereplőinek köreiben ez természetes, másrészt meg a stresszhelyzetekben a káromkodás még valamennyire felszabadító erejű is. Mégis: túlzott mennyisége ronthatja az irodalmi mű dramaturgiai hatását. Amikor nem a szereplő feszült, hanem a történet izgalmas, szinte elvétve hangzik el trágárság – de nem így az idáig vezető jelenetekben.

Szlavicsek Judit írásai általában nem csak a bűnről és az áldozatokról szólnak. Igen erős társadalmi kritikát is megfogalmaznak: a gazdagok és szegények, a férfiak és nők kapcsolatairól, a valóság és hazugság kettősségéről, a tisztesség és csalárdság ütközőpontjairól. A Viharcsapda emellett a családi felelősségvállalásról is szól: vegyük a fáradságot, hogy figyeljünk egymásra; a ki nem mondott, meg nem hallgatott sérelmek, érzelmek, kételyek ne mérgezzék meg annyira a kapcsolatainkat, hogy egymás ellenségeivé váljunk.

Szlavicsek Judit: Viharcsapda
Libri Kiadó, Budapest, 2023
388 oldal, teljes bolti ár 4999 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 4249 Ft,
e-könyv változat 3299 Ft
ISBN 978 963 604 2004 (papír)
ISBN 978 963 604 2868 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A nap hét ágra süt, az Adriai-tenger türkizkék vize szinte szikrázik a melegben, amikor a hattagú család hajóra száll, hogy méltóképpen ünnepeljék meg a családfő hatvanadik születésnapját. Váratlanul azonban vihar kerekedik, így kénytelenek kikötni egy lakatlan szigeten. Azt remélik, átvészelik valahogy az éjszakát, aztán reggel indulhatnak is tovább.
Esztert nem csak a vihar aggasztja, hanem az is, hogy az elutazásuk előtt valaki feltörte a Facebook profilját, és a nevében obszcén bejegyzéseket posztolt. Ki akarja befeketíteni az ismerősei előtt? Vajon a posztok tartalma szemenszedett hazugság vagy épp ellenkezőleg? És van ennek az egésznek bármi köze ahhoz, ami a szigeten történik?
Az elemek tombolása nem csitul, és amikor az egyik utas eltűnik a fedélzetről, Eszter úgy dönt, a kezébe veszi az irányítást, és megpróbál rájönni, ki és mi áll a háttérben.
Sietnie kell, mert az idő szorít, ők pedig egyre kevesebben vannak…