Megnyílt Posványos, hipp-hipp hurrá!

Posted by

>Megkezdődött a Posványos fesztivál!
Mindenek előtt leszögezem: Nem Tusnádfürdőt, és Bálványost  minősítem ezzel, hanem a fideszes nagymagyarságmindenmagyarösszetartozikcsakazamagyarakivelünkegyetért rendezvényt igyekezek a magam módján leértékelni…

Aki ismer, az tudja rólam, hogy a Bálványosi szabadegyetemet mint olyat nem tekintem másnak, mint egyfajta kekeckedést a rendezványnek otthont adó román állammal, illetve egyfajta orbáni igehirdetésnek, “hittérítő” rendezvénynek is tartom, meg egy olyam heppeningnek, ahol a hasonszőrűek (orbán imádók, Trianon tagadók, stb – ragozhatnám) gyűlnek össze pár napra, hogy egymás szavába vágva imádják Orbánt, a Fideszt, önmagukat. És tévedés ne essék: nem a résztvevő tömegeket minősítem első sorban, hanem azokat, akik ezeket már több mint 30 éve megvezetik minden évben.
Mert az a megnevezés, hogy szabadegyetem, nem takar mást, mint különböző fideszesek megnyilatkozásait, előadásait, amelyek a saját kis hitvilágukat reprezentálják, nagyobb mérvű kritikai hangok nélkül. Hiszen olyan túl sok nem várható majd az irányított vitától sem ami Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és az ellenzéki MSZP-s Molnár Zsolttal, a jobbikos Brenner Kolomannal és az LMP-s Kanász-Nagy Mátéval zajlik majd.
Nem hiszem, hogy nagyobb meglepetések érnének bárkit is, talán csak annyi, hogy kicsit populistább hangot üthetnek meg az előadók. Minden bizonnyal lesz majd mély nyomokat hagyó kinyilatkoztatás is, emlékezzünk csak a tavalyi eseményről, amikor Orbán fajelméleti gondolatai kavartak nagy port, nem csak Romániában, kishazánkban, de más országok is hozzászóltak a dologhoz. A fesztiváljelleget erősítendő idén is lesznek koncertek, Quimby, Péterfy Bori, a Pál utcai Fiúk a Republic, szombaton pedig az Ismerős Arcok zenél majd.
Német Zsolt nyitóbeszéde sem hozott különösebb meglepetést, aki a békét emelte ki, és a háborúkat – persze mindent fideszes megközelítéssel. Az EU hanyatlását, a nemi szerepek erodálását, és a történelem eltörlését – pedig hát ez utóbbiban jelentős szerepe van a fidesznek is, hiszen a jó ég tudja már hanyadik történelemkönyvet forgathatják a diákok, hanyadik verziójű múlttal…
No de ennyit az első naptól…
Ma a pártközi vitára került sor Posványosi “szabad”egyetemen, ahol az ellenzéki pártok képviselőivel vitázott a kormányzó párt (már ha ezt kormányzásnak lehet nevezni). Kicsit foghíjas volt a pártnévsor, hiszen az LMP, a Jobbik, illetve az MSZP képviseltette csak magát, a DK például kimaradt, pedig érdekes lett volna Gyurcsány is a vitában, ha már olyan sokszor elhangzott a híradás szerint a neve.
Alapjaiban kiderült: ez az ellenzék sok mindenre alkalmas lehet, de kormányzásra (a megjelentek megnyilatkozásai alapján legalábbis) nem. És ezt ellenzékiként mondom 🙁
És ezt  az LMP-s Kanász-Nagy Máté ki is mondta: „ha a kordonok körül ugrabugrálunk, ha a Kunigunda utcába vonulunk folyamatosan”. – az bizony nem ellenzéki politika…
Kocsis Máté szerint az ellenzéki pártok támogatása: „Az úgy van jól, ahogy van” – és a magam részéről persze ezzel nem értek egyet, mert azért megnézném a jelenleg színt nem vallók hovatartozását is, de hagyjuk meg Kocsist abban a hitében, hogy mindenki a Fideszt szereti,
Kanász Nagy Máté szerint a kormány semmit nem tesz azért, hogy függetlenedjen az orosz gáztól, a befolyástól, amire Kocsis kifakadt:  „Családi alapon kikérem ezt magamnak. Hogy jöttök ti ehhez? Hogy veszitek ti a szátokra, hogy mi oroszbarátok lennénk?” – ami persze elhiszem, a Fidesz alaphangvételébe igen, de egy normál politikai vitakultúrába nem tartozó kifakadás volt… Hogy most a Fidesz oroszpárti, vagy nem, ne firtassuk… A Fideszes Nacsa Lőrinc erre úgy reagált: az energiafüggőségünket Trianon és a kommunizmus okozta. – ami megint csak egy Fidesz jellemző: Mi vagyunk csak az okosak, mindenki más, főleg az eleink: Hülyék voltak, és lesznek is… A szocik egy jót nyaltak, de hát ezt megszokhattuk tőlük, kell a taps, az elismerés, ez olyan komcsi, és fideszes szokás.
Szóval a lényeg: a vita talán lehetett volna olyan is, hogy nem írok posztot róla (vagy sokkal hosszabbat), ha a Momentum, és a DK jeles képviselője is megjelenik, de így a cikk alapján nekem olyan volt, mintha az ellenzékiek egy jót utaztak volna a maflásért… De legalább a pofon után remélem ittak egy jó sört… A jobbik csíkiből, amely bizony nem a tiltott 😀

Címkép: Molnár Zsolt MSZP, Kocsis Máté Fidesz, Kanász-Nagy Máté LMP, Nacsa Lőrinc KDNP, Brenner Koloman Jobbik, Deák Dániel Megafon