Öt napos utcafesztivál Egerben

Posted by

turizmusonline.hu
Idén is várja a látogatókat az öt napos Utcazenészek Versenye Eger
belvárosában július 26. és 30. között. A programhoz további három fesztivál
kapcsolódik: a Képzőművészeti Utcafesztivál, az ÉTER Plusz Tehetségkutató
Fesztivál és a VINO Kóstoló Borünnep.
A 9. alkalommal megrendezendő  Utcazenészek Versenye egri belvárosi vállalkozók
összefogásával és Eger Önkormányzatának támogatásával indult útnak 2015-ben,
Ábry Zoltán szervezésében. Az utcazenészek versenyére idén 90 zenei formáció
jelentkezett, amelyből az előzsűrizést követően 48 csapat indulhat a
megmérettetésen. A rendezvény egyediségét az úgynevezett like érmék adják. Az az
utcazenész nyeri meg a város kedvence elismeréssel járó 500 ezer forintos díjat, aki
az öt nap alatt a legtöbb like érmét gyűjti be a járókelőktől.
Emellett szakmai zsűri is díjaz: a legjobb együttes, illetve a legjobb szóló/duó
formációkat választják ki, 100-100 ezer forintos díjazással. A szakmai zsűri tagjai:
Kollányi Zsuzsi (énekesnő), Szentmihályi Gábor (dobos, hangmérnök, zenei
producer), Szolnoki Péter (Artisjus-díjas zenész) és Nagy Zoltán (zenei vezető,
karmester).
Július 26-án a Képzőművészti Utcafesztivál Teleki Klári egri művészetpártoló
szervezésében már 4. alkalommal csatlakozik az ötnapos egri rendezvényhez. Célja,
hogy a tehetséges amatőr festők, szobrászok és képzőművészek széles
közönségnek mutathassák meg alkotásaikat. Ezzel együtt az utcára való
kitelepülésnek fontos momentuma, hogy az alkotás folyamatába bevonják a
járókelőket. A legjelentősebb újdonság, hogy idén nemcsak a zenészekre, hanem a
festők alkotásaira is lehet like érmékkel szavazni – hangsúlyozzák a közleményben.
A fesztiválon hordófestés és zenére történő látványfestés programokkal is várják az
érdeklődőket.
A rendezvény részeként a VINO Kóstoló Borünnep keretében az egri borászok a
legjobb fehér-, rozé-, vörös- és pezsgőboraikat mutatják be az érdeklődőknek a Dobó
téren. A látogatók megismerhetik a pincészetek történeteit, a termőhelyek
jellegzetességeit, valamint az adott borok készítésének folyamatát is.