Posted by Az Orbán-kormány, a Kúria és az Alkotmánybíróság esete a Politikatörténeti Intézettel
>Földes György, Népszava
>2022 decemberében pont került egy évtizedes történet végére. Vereséggel
zárult a Politikatörténeti Intézet harca egy nála sokkal erősebb ellenféllel, a
kétharmados többségű kabinettel szemben. Ez a küzdelem cseppet sem volt
sportszerű. Egyrészt mert egy nehézsúlyú harcolt egy pehelysúlyúval,
másrészt mert a bírók, bírói testületek többsége egyáltalán nem volt pártatlan.
Ez az állítás különösen igaz a két fő döntnökre, a Kúriára és az
Alkotmánybíróságra.
Az előtörténet
A rendszerváltás folyamatában kérdésessé vált az állampárt szellemi infrastruktúráját
alkotó intézmények jövője. A Politikai Főiskola megszűnt, a Társadalomtudományi
Intézetből a MTA Politikatudományi Intézete lett. A Párttörténeti Intézet sorsa
másképp alakult, amennyiben nevet változtatva Politikatörténeti Intézetként (PTI) az
MSZMP jogutódjának, a Magyar Szocialista Pártnak (MSZP) a tulajdonában maradt.
Ez következett a jogfolytonosságból, illetve abból, hogy az Intézet levéltárában volt a
legjelentősebb jelenkortörténeti dokumentumgyűjtemény, benne az MSZMP és
jogelődei központi iratanyagával. A legészszerűbbnek és a legkevésbé
költségigényesnek az tűnt, ha a gyűjtemény és az Intézet ott marad, ahol van. Erről
1989 végén egyezett meg a köztársaság kormánya és az MSZP. Kormányhatározat
született, amely alapján 1990 májusában az MSZP a PTI javára lemondott az épület
használati jogáról. A földhivatali bejegyzésre azonban csak évekkel később került sor
egy szándéknyilatkozat alapján létrejött megállapodással. Ezt a Kincstári
Vagyonkezelő Igazgatóság – mint arra feljogosított állami szervezet – is jóváhagyta.
A folyamat keretében az Intézet a Politikatörténeti Alapítvány tulajdonába került és
kiemelten közhasznú szervezetként működött tovább – nem kevés akadály ellenére.
A Politikatörténeti Intézetet nem kedvelték és nem kedvelik a jobboldali kormányok,
de ettől még elviselhetnék. Tudományos tevékenysége a baloldal történetét, mint a
nemzeti történelem részét tárgyalja. Kétségtelen, hogy kutatóinak
történelemszemlélete, megjelent munkáik ellentétesek a több mint egy évtizedes
hivatalos emlékezetpolitikával, de levéltára és könyvtára a napi politikától függetlenül
végezte és végzi munkáját, s minden kutató számára nyitva áll.
Az Antall-kormány 1991 végén államosította a korábbi hatalmi monopóliummal
rendelkező pártok 1948-1989 között keletkezett iratait. Tette ezt annak ellenére, hogy
ezek a dokumentumok mindenki számára kutathatóak voltak, ráadásul az akkor
érvényes 30 éves kutatási korlátozás figyelmen kívül hagyásával. A PTI próbált az
államosítás ellen érvelni, de a kormány az ellenzék nagy részével együtt
antikommunista platformon volt. Ilyen körülmények között kilátástalannak tűnt a harc.
Ezért az intézet vezetése inkább a jövőre összpontosított, arra, hogy tudományos
teljesítményével, rendezvényeivel alapozza meg helyét a rendszerváltás utáni
magyar szellemi életben. Az MSZP első választási győzelme után a Politikatörténeti
Alapítvány megalapította a Napvilág Kiadót. 1999-ben letétként a levéltár őrzésébe
került a megszűnt Szakszervezetek Központi Levéltárának – mint volt nyilvános
magánlevéltárnak – az iratanyaga. A PTI túlélte az első Fidesz-kormány időszakát,
majd 2002 és 2010 között – költségvetési támogatással – viszonylag nyugodt
körülmények között dolgozott. Megjelent az Egyenlítő című társadalomkritikai
folyóirat, elindult a ma is létező Társadalomelméleti Műhely.
2010-ben a győztes Fidesz a PTI állami támogatásának megvonásával, az 1956-os
Intézet működésének megnehezítésével látott hozzá a magyar tudományos élet máig
tartó átrendezéséhez. Folytatásként, a baloldali politizálás és hagyomány lejáratása
érdekében a 2011-ben elfogadott Alaptörvény preambulumába bekerült egy passzus,
amely az 1944 és 1989 közötti időszakot a szuverenitás hiányával, a diktatúrával
jellemzi, figyelmen kívül hagyva a történettudomány azon álláspontját, amely ezt az
időszakot nem egy korszakként kezeli. A PTI létezésén, elvein és sikerein túl azért is
szálka volt a kormányzat szemében, mert pont a Parlamenttel szembeni épületben
működött, ott, ahol egykor a királyi Kúria ítélkezett. Ezért „kétfrontos” Fidesz-támadás
indult, melynek célja egyrészt az Intézet levéltárának megcsonkítása, másrészt
épületének ellentételezés nélküli megszerzése volt.
Az egyik támadási irány: a levéltár
2012-ben a Fidesz-frakció javaslatára az Országgyűlés módosította a levéltári
törvényt, hogy jogalapot adjon a PTI levéltárában őrzött 3300 irat-folyóméternyi
maradandó értékű magánirat államosításához. A törvény állami tulajdonná
nyilvánította az 1944 és 1989 között működött pártok és társadalmi szervezetek
dokumentumait, amelyeket ettől kezdve közlevéltárban kellett elhelyezni.
Az az elképesztően abszurd ötlet, hogy az érintett dokumentumok már keletkezésük
pillanatában állami tulajdonában voltak, azt a célt szolgálta, hogy a kormány
elkerülhesse a kártalanítás nélküli államosítás vádját. De hát nemcsak a
törvényhozás, hanem az állam sem tudta magáról, hogy ezen iratok tulajdonosa, sőt,
még a rendszerváltás utáni bő két évtizedben sem jött rá erre. Minket pedig végképp
nem foglalkoztatott, kié is volt az irat a keletkezés időpontjában. Mi az 1995-ös
levéltári törvény szerint ezeket dokumentumokat történeti értékű magániratként
kezeltük, mint levéltárunk, és azon letevők tulajdonát, akik őrzésünkre bízták
dokumentumaikat. A PTI óvta, kutathatóvá, mindenki számára ingyenesen
hozzáférhetővé tette ezeket a most államivá nyilvánított értékeket. Miért nem kap
kárpótlást a most elvesző értékekért, több évtizedes munkájáért?
Az intézet – kényszerpályára terelve – jogi úton próbálta megvédeni az igazát, és
megtagadta a törvényben felsorolt iratok kiadását. Jogorvoslati kérelme az elfogadott
jogszabályszövegre épült, vagyis, ha az iratok eddig állami tulajdonban voltak, akkor
az előző évtizedekben ezt a tulajdont a PTI elbirtokolta. Az erre vonatkozó törvényi
rendelkezés szerint 10 év háborítatlan birtoklás, használat után az anyag – a letétbe
helyezett szakszervezeti anyag kivételével – automatikusan a tulajdonába került.
Ezért a PTI és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) az
Alkotmánybírósághoz (AB) fordult, hogy alaptörvény-ellenesség címén semmisítse
meg a levéltári törvényt. A beadvány szóvá tette az államosításra vonatkozó
alkotmányos előírások megsértését, ugyanis az Alaptörvény kimondja: államosításra
csak kivételesen és közérdekből, azonnali és teljes kártalanítással kerülhet sor.
Törvénnyel nem lehet államosítani, az ingóságokról – a levéltári anyag is ilyen – a
szabályok nem szólnak. A levéltár törvényesen működött, ezért nem állt fent a
nyomós indok, és nem sérült a közérdek sem. Az iratok eredetileg nem voltak, nem
lehettek állami tulajdonban, ezért kisajátításuknak kártalanítással kellett volna együtt
járnia.
A fenti érvelés nehezen volt vitatható, ezért a Fidesz párját ritkító akcióval válaszolt.
2013. március 25-én a „gránitszilárdságú” Alaptörvényt negyedszer is módosította.
Az újonnan beiktatott „U” cikk a MSZMP-t és jogelődjeit bűnöző szervezeteknek,
nemzetárulóknak és az európai civilizációs értékek pusztítóinak minősítette –
kijelentve: felelősségük jogutódaikat is terheli. Nyomatékul általános formában
átvette a levéltári törvény államosításra vonatkozó szövegrészét: „A kommunista
állampártnak, az annak közreműködésével létrehozott, illetve a közvetlen befolyása
alatt álló társadalmi és ifjúsági szervezeteknek, valamint a szakszervezeteknek a
kommunista diktatúrában keletkezett iratai az állam tulajdonát képezik, azokat a
közfeladatot ellátó szervek irattári anyagához tartozó iratokkal azonos módon,
közlevéltárban kell elhelyezni.”
Ezzel lényegében – ahogy a későbbi ítéletek és határozatok is bizonyítják – az állam
a már folyamatban lévő pereskedés közben a maga javára alakította a PTI-vel
folytatott jogvitája jogi környezetét, és a legmagasabb rendű jogszabályt módosította
annak érdekében, hogy a bíróságok kezét megkösse! Ez példátlan, de mint utóbb
kiderült, sikeres eljárás volt. A Kúria Dr. Orosz Árpád vezette tanácsa ellenünk hozott
ítéletét egyebek között azzal indokolta, hogy a törvényalkotói szándék kötelezi a
bíróságot. Nem meglepő módon az Alkotmánybíróság is elutasította a PTI és az
MSZOSZ panaszát, azzal a hivatkozással, hogy az „U” cikk Alaptörvénybe iktatása
után megváltoztak az elbírálás jogi lehetőségei. A levéltári törvényben felsorolt
szervezetek e szerint közfeladatot láttak el. Ez a döntés nem a sérelmet orvosolta,
hanem az állam érdekét szolgálta.
Innentől már alig akadt olyan bíró és bírói testület, amely nem bújt a törvényszöveg
mögé, hanem olyan törvényhelyeket talált, amelyek lehetővé tették számára a józan
észnek és erkölcsnek megfelelő ítélethozatalt, de ezek csak részeredményeket
hoztak az Intézet számára.
Ilyen volt a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítélete 2017-ben, amely ugyan kötelezte
az Intézetet az iratok kiadására, de csak miután a magyar állam kifizette az iratok
felelős őrzésével járó költségeket, melyet független szakértő hagyott jóvá. Ebben a
perben a PTI a sajátjának tekintett levéltári anyagának 2012-2017 közötti őrzési
költségeit kérte. Azért csak erre az időszakra, mert biztos volt abban, hogy a
strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához 2014-ben eljuttatott beadványa
alapján a magyar állam kártalanítás formájában kénytelen a korábbi évekre
vonatkozó költségeket megtéríteni.
Azonban a strasbourgi bíróság az elbirtoklás címén indított, MSZOSZ-szel közös
jogorvoslati kérelmet sikertelen tulajdonszerzési kísérletnek tekintette és azzal
utasította el, hogy az Emberi Jogi Európai Egyezménye csak a meglévő tulajdont
védi, a tulajdonszerzést nem. Bár azt elfogadta, hogy az állam utólagosan
minősítette köziratokká a társadalmi szervezetek dokumentumait és utólagosan
deklarálta az állami tulajdonlást. Az érdemi tárgyalást elutasító határozat nem vette
figyelembe, hogy az elbirtoklási per a jogvédelemre kínált lehetőség volt, amit nem
lehetett kihasználatlanul hagyni, hiszen az európai bírósághoz fordulás feltétele a
hazai jogorvoslati lehetőségek kimerítése. E döntés megértését segíti, ha figyelembe
vesszük a tényt, miszerint a testület magyar tagja ugyanaz a Dr. Paczolay Péter volt,
aki már az AB elnökeként sem talált kifogást a kormány eljárásában: a jogszabályok,
magának az Alaptörvénynek a per közbeni megváltoztatásában, a deklarációval
történő államosításban.
A 2017-es ítélet nem vonatkozott a letétként őrzött szakszervezeti dokumentumokra.
Ezek ügye 2022-ben zárult le, „természetesen” mindenféle őrzési költség
megtérítése nélkül.
A második front: az épület
Már 2012-ben felmerült a kormányzat részéről, hogy a PTI hagyja el székhelyét. Az
Intézet úgy nyilatkozott, hajlandó kiköltözni, ha a használati jog értékének megfelelő
ellentételezést kap. A megbeszélések és levélváltások során néha úgy látszott, nem
teljesen reménytelen a helyzet, de 2015-től felgyorsultak az események. Az Magyar
Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) pert indított, amelyben az épületre vonatkozó
használati jogunk törlését kérte. Ezt a keresetet a Fővárosi Törvényszék 2016
decemberében elutasította. Ítélete szerint az MSZP-nek, mint korábbi kezelőnek joga
volt lemondani az épület használati jogáról, a bejegyzés is határidőn belül történt, s
ezt az állam maga sem kifogásolta, évekig nem élt jogorvoslattal a földhivatali
bejegyzéssel szemben. A Fővárosi Ítélőtábla 2017 márciusában – az MNV
fellebbezése nyomán – új eljárásra kötelezte a Fővárosi Törvényszéket, mert szerinte
a PTI jogszerzése kapcsán kérdéses a határidő. Ekkor felmerült a felek között egy
esetleges peren kívüli megegyezés gondolata.
2017 május elején egyeztető megbeszélésre került sor, ahol a PTI megjelölte, milyen
épület felelne meg az igényeinek, és jelezte: megfelelő elhelyezés, ellentételezés
esetén záros határidőn belül kiköltözik. Az MNV képviselői nyitottnak mutatkoztak,
vállalták, hogy saját költségen ingatlanforgalmi becslést készíttetnek, amelyet három
hónapon belül megküldenek az Intézetnek. Megegyezés született a bírósági perek
elhalasztásáról, hat hónapra történő felfüggesztéséről. Ez meg is történt. A gyorsítás
érdekében az Intézet maga is felkért egy ingatlan-értékbecslőt, aki a feladatot
teljesítette. Eltelt a nyár, de a kormány nem jelentkezett. Eltelt az ősz – semmi.
Kiderült: a fél év lejártával az MNV-t elparancsolták a tárgyalóasztaltól. Így az állami
vagyonkezelő 2018 januárjában a felfüggesztett per folytatását kérte, azt, hogy
érvénytelenítsék a használati jog átengedésével kapcsolatos 1990-es és 1996-os
megállapodásokat. A keresetet mind a Fővárosi Törvényszék, mind az Ítélőtábla
elutasította. Úgy tűnt, győztünk.
A Fidesz-kormány azonban nem volt hajlandó fizetni és nem akart hozzájárulni egy
tőle független, vele ellenséges szellemi műhely működéséhez, ám óvakodott a nyílt
erőszak alkalmazásától.
Az MNV 2018 augusztusában felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához.
Beadványa a korábbiakhoz képest semmi újat nem tartalmazott. Jogi képviselőjük
felsorolta azokat a jogszabályokat, amelyeket szerinte az eddig ítélkező bíróságok
nem helyesen értelmeztek. Ezek szerint az MSZP nem is volt jogutód, kezelői joga
megszűnt, a PTI sem jogutód, mert nem átalakulás révén vált közhasznú társasággá.
Újdonságnak számított azon állítása, miszerint a PTI jogi értelemben nem is létezik.
A szöveg olyan nem jogi okfejtéseket is tartalmazott, miszerint az MSZP
megkárosította a nemzeti vagyont, a bírói ítéletek pedig legitimálták a
visszásságokat. Ezek a kitételek egyértelműen a politikai nyomásgyakorlást
jelentettek. Az MNV felülvizsgálati kérelmében nem merült fel egyetlen új érv sem,
amely megkérdőjelezte volna az előző két ítélet helyességét. Ám ami nem sikerült az
MNV jogi képviselőjének, az sikerült a Kúriának.
A teljes cikk:
https://nepszava.hu/3201743_harman-egy-ellen-avagy-az-orban-kormany-a-kuria-es-
az-alkotmanybirosag-esete-a-politikatorteneti-intezettel