Két tehén

rezeda
>David Pressman, amerikai nagykövet hazája zászlaját szorongatva és
lóbálva, mosolyogva vett részt a Budapest Pride felvonulásán. Nem volt
egyedül, ugyanúgy ott vonult a harmincötezer ember között Argentína,
Bosznia-Hercegovina, Hollandia, Írország, Kanada, Németország,
Norvégia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovénia és Koszovó
nagykövetségének képviselője. Illetve rajtuk kívül és velük együtt
negyvenkilenc nagykövetség és kulturális intézmény írt alá egy közös
nyilatkozatot a magyar kormány kirekesztő, homofób politikája ellen. Épp
csak nem mondták ki, hogy fasiszta.
Az összes uniós ország – kivéve a lengyeleket -, és minden hazánkkal
szomszédos ország is. Tekintélyes lista, és elgondolkoztató. Hogy miért
tartották ezt szükségesnek, azt is Pressman nagykövet foglalta össze
érzékletesen, midőn azt nyilatkozta, hogy őt, országát, és mind a többi
aláírót „aggasztja a magyar valóság”. Innentől fogva nem kaphatja meg
azt a képébe, hogy ne nyilatkozgasson, mert nem is ismeri a
magyarokat, mint azt annak idején André Goodfriend ügyvivő fejéhez
vágták. Sőt, arra is emlékszünk, hogy Orbán neki azt üzente, ha férfi,
akkor menjen ki vele a kocsma elé elintézni a dolgokat.
Ez a magyar virtus, a felsőbbrendűség undorító és illuzórikus tudata
most is megvan, mert Menczer Tamás, a sportriporterből (annak is
huszadrangú) lett, Szijjártó szellemiségén nevelkedett külügyi államtitkár
alpári stílusban ment neki azoknak az országoknak, amelyek kies
hazánk lehangoló állapota miatt aggódva aláírták az említett
dokumentumot. Előadásában mindenki volt minden, a drogos
hollandoktól kezdve a felgyújtott francia autókig, és az amerikai elcsalt
választások sejtetéséig. A maga nemében egy diplomáciai bravúrt adott
elő Menczer államtitkár, akit Thomas Mann szavaival jellemezhetnénk
leginkább.
A fehérek közt európai Mann a Varázshegyben szinte Marquez nyelvén
jellemezte Hans Castorp egyik ebédlőtársát, amikor azt írta róla: „úgy
áradt belőle a szellemi igénytelenség, mint a pinceszag”. És máris látjuk
magunk előtt Menczer államtitkár ostoba képét, aki viszont mocskolódó
bejegyzésében éppen a lényegről nem tett említést, amit Pressman
nagykövet magyar valóságnak nevezett. Illetve Menczer államtitkár a
magyar valóság maga, ami aggasztó és kiábrándító, és ez abban is
megmutatkozott, hogy kormányzati szintről a Pride-hoz ez volt az összes
hozzájárulás, míg másutt együtt szoktak vonulni az ottani
hivatalosságok.
Ilyen nálunk hogyan is fordulhatna elő, amikor emlékszünk a „Szarházi
csürhe” című dolgozatomra, amelyben azért kapták meg a kéretlen
minősítést, mert nem voltak hajlandóak aláírni azt a dokumentumot,
amely arról szólt, mindent megtesznek azért, hogy az LMBTQ közösség
tagjai az országban ne szenvedjenek hátrányt, és ne kelljen fizikai, illetve
lelki atrocitásoktól tartaniuk. Mint az elmúlt héten kiderült, itt még egy
padot sem lehet szivárványosra festeni, mert zavarja a magyar
keresztényi felsőbbrendű tudatot, amelynek amúgy avas szalonna szaga
van. Ez a magyar aggasztó valóság.
Még csak Novák nagyságos asszony sem tette tiszteletét a fölvonuláson,
mint a nemzet egységének vélt megtestesítője, helyette Ruandába ment
a fogait mutogatni. Elképesztő, amit az afrikai országban művelt a
sleppjével együtt, ahol átadták egy iskola magyar támogatással épült
budiját, elemlámpákat osztogattak, mint annak idején az angol hódítók
Amerikában üveggyöngyöt az indiánoknak, de a legszebb mégis a két
tehén volt. Novák Katalin őket is átadta, mint a távoli, gazdag ország
fehérbőrű nagyasszonya, mint nemzetünk ajándékát a leendő
migráncsoknak, akikbe itt a magyar pusztán majd belerúgunk.
Hogy legyen teje a benszülötteknek, ez volt a két tehén átadásának oka
és indoka, ami azt tételezné, hogy a tehenek Novák nacsasszonnnyal
együtt érkeztek repülőn, magukkal hozva a magyar puszta illatát. De
nem, jól láthatóan ezek helyi tehenek, eddig is ott voltak, kijelölt elnökünk
tehát az egyik benszülöttől elvette, egy másiknak odaadta, a tej
mennyisége ettől ott még növekedni nem fog. Delikát egy cirkuszt adott
elő hát a mi Katikánk, miután idehaza aláírta a státusztörvényt, de ott is
úgy adták át a magyar budit, nem az oktatás „minősége a fontos”,
hanem ez a budi, amelynek a teteje talán nem omlik be, mint a kaposvári
tornateremé.
Mindezt csak azért mutattam be, hogy látszódjék, hol volt Novák, amikor
itt kellett volna lennie. Tehenet osztott a magyar felsőbbrendűség
tudatában, miközben idehaza pedig más országok kultúrembereinek kell
aggódniuk a magyar valóságért. Ami még a hutuk és a tuszik is, akiket
annak idején Kósa professzor emlegetett, mint emlékezhetünk, és ők
kapták most a teheneket Nováktól. Kiábrándító, így újólag meg kell
idéznünk T. Mannt: úgy árad belőlük a szellemi igénytelenség, mint a
pinceszag. Neki is akadt gondja az olasz fasisztákkal, akiknek nem
tetszett, hogy a kisgyereke meztelenül volt a tengerparton. Körbeértünk.