George Lazar írta Amerikából, hogy Varga Judit lemondatott igazságügyminiszter “Hello, Dallas! Új szövetségeket építünk Texasban” mottóval beszélt egy rendezvényen, és magyar állami kitüntetést adott át Peter Verhalen apátnak, aki ébren tartja a dallasi cisztercita rendházban a magyar hagyományokat. Az eredeti elképzelés szerint ez az apátság templomában tartott misén történt volna. A misét a tervek szerint a korrupciós ügyei miatt Dallasba helyezett zirci ciszterci apát, Bérczi L. Bernát celebrálta volna. Itt mondott volna beszédet Varga Judit és itt adta volna át a kitüntetést Verhalennek. A dallasi apát azonban lemondta a Varga-misét.
Így a rendezvényre másutt került sor. A fogadást Beluska Éva szervezte, aki a helyi “magyarok” non-profit(!) szervezetét vezeti. A Romániában született amerikai polgár, aki soha nem élt Magyarországon, Budapestről kapja utasításait. Hogy pontosan milyen texasi “szövetségekre” gondol Varga? Nem tudom. De valóban találkozott egy olyan cisztercita szerzetessel, aki állítólag lelkesen támogatja az Orbán kormányt…
A 91 éves(!) Leloczky Gyula, egy magyar származású dallasi szerzetes, egykori győri cukrászfamilia sarja. A jó Atya ma már csak járókával közlekedik, hordozható oxigénpalackon keresztül lélegzik és minden jel arra mutat, hogy vajmi kevés fogalma van arról hogy mi is történik Magyarországon.
Miért engedi az apátság hogy ezt a beteg embert arra használja az orbáni propaganda hogy „problémás” magyar politikusok és diplomaták társaságában fényképek készüljenek vele és ahhoz képaláírást komponáljon propaganda célokra? Mert ez a trükk talán kimerítheti az „elder abuse” (idősek bántalmazása”) amerikai jogi meghatározását is. Én igazán sajnálom szegény Julius Atyát..
Egyébként értéktelen kitüntetések ezreit(!) osztogatják Orbánék Amerikában.
Gyakran idős, magatehetetlen embereket céloznak meg fotócélokra, akik nem is egészen értik hogy miért is kapták a kitüntetést. (Julius Atyát is kitüntették..) A „csúcs” Cseisler Ferenc, a Tihany cirkusz alapítója volt. Néhány éve a teljesen magatehetetlen embert, szó szerint a halálos ágyán tüntette kis az orbáni propaganda gépezet olyan képaláírással hogy az idős ember az orbánizmus támogatója. Aki hajlandó fényképezkedni egy magyar politikussal vagy diplomatával Amerikában az azonnal állami kitüntetést kap. Nyilvánvalóan már az is komoly teljesítmény volt Vargától, a Pegazus lehallgatási botrány után, hogy beengedték az USA-ba – irja George Lazar. – Kiváncsian várom kik is lesznek a „szövetségesei” Amerikában…
Címkép: Julius atyával