Arató András
>Nemzetünk nagyjai, államtitkárok, miniszterek, frakcióvezetők, a
legkülönbözőbb intézmények urai hangsúlyozottan utasítják el „a
hagyományostól eltérő családmodellnek” még a gondolatát is.
Mellékszálként vázoljuk fel az x-betű egyre terjedő használatának intellektuális
hátterét. Volt az a kiemelkedő, filmtörténeti jelentőségű mű, amit a NER liofilizált
Leni Riefensthalja készített, az Elkxrtuk. (Az említett hölgynek volt szakirányú
tehetsége, ami ma már teljesen nélkülözhető tulajdonság a filmkészítéshez
szükséges milliárdok néhányszorosának megszerzéséhez). E
dokumentumjátékfilm alkotóinak azonban tehetség, jóízlés és tisztesség
tekintetében nem sok lapot osztottak, ám jutott nekik előrelátó képesség. A mű
címében az x, mint az sejthető, az ú betű helyébe lépett, miként Gulyás teszi azt
hamarosan a Pintérébe, ami által a DVD-k elkerülik korunk szellemének fóliázó
kedvét. A mű „Elkúrtuk” címmel megbukna a gyermekvédő cenzorok szigorú
rostáján, mint Hadházy, a városi Vuk az ő sompolygó kérdéseivel, de hála az x
tündöklésének, bátran vetíthető az óvodákban azon órákban, amikor egyébként
éppen nemváltoztató műtétekkel, vagy melegpropagandával mételyezné
kisdedjeink fejét a háborúpárti baloldal.
Volt július 15-én ez a Budapest Pride, ami azért jó, mert alkalmat ad arra, hogy
lássuk, az állampárt kihelyezett szélsőjobboldali szerve – egyes liberálbolsik a
neonáci jelzőt sem átallják reá használni – megkülönböztethesse magát a
Fidesztől: „A Mi Hazánk az egyetlen párt, mely a homoszexuális
propagandafelvonulás betiltását követeli, hiszen mi a mára mindenféle szexuális
devianciát népszerűsítő felvonulások ügyében se Gyurcsányék támogató, se
Orbánék tűrő politikáját nem fogadjuk el” – mondják a derék nemzeti legények. Az,
hogy a Mi Hazánknak nincs közös halmaza a mi hazánkkal, csupán játék a
nagybetűkkel. Noha a „támogató” fogalma sem teljesen világos, ám a tűrés, mint
olyan, még súlyosan tisztázásra vár, legalábbis ebben a kontextusban. Például a
fóliázás ebbe a körbe tartozik-e, szemben például a darálással? (Utóbbi technikai
megoldás jobban megfelel a kor szellemének, hiszen a nagy történelmi elődök
drasztikus hőkezeléssel oldották meg a nemkívánatos szerzők köteteinek a
sorsát, ami nem környezetbarát módszer. Az újrahasznosítás lehetősége füstbe
megy a látványosság oltárán).
Visszakanyarodva a másmilyenség kérdésére, aligha cáfolható, hogy az nem
lehet egyirányú. Ha ő másmilyen, akkor hozzá képest meg te vagy eltérő.
Nézőpont kérdése, hogy a majom van-e a ketrecben, vagy az őt bámuló homo
sapiens sapiens.
Mindenek értője a gyermekvédelmi eposzi jelzővel illetett jogszabály témában (is)
tudományos értékű tétellel ajándékozta meg a nagyérdeműt: hogy a
homoszexualitás és a pedofília között mi az összefüggés, azt majd meglátjuk.
Nemzetünk nagyjai, államtitkárok, miniszterek, frakcióvezetők, a legkülönbözőbb
intézmények urai hangsúlyozottan utasítják el „a hagyományostól eltérő
családmodellnek” még a gondolatát is. Közülük számosan kénytelenek
„másmilyen szexuális identitásukat” titkolni egyrészt, másrészt a rendszer
álláspontját nagy hangerővel hirdetni. Őket bátran illethetjük a bxzi jelzővel. Meg
azokat az überkeresztényeket, cölibátust hazudókat, akiknek az áldozatait
zaklatás címén zaklat a hazai igazságszolgáltatás torzulata.
Nem a melegeket, transzneműeket, hanem a farizeusokat.
Ami pedig az x társadalmi helyzetét illeti, idegen ő a magyar nyelvben, kizárólag
jövevényszavakban lelhető fel (például praxis, kontextus. Nem, Móricka, a kex
nem ilyen, a szex viszont nem való az óvodába).
Idegen szavak, hm – no migration!