Hodász András homlokán célkereszt

Posted by

Perintfalvi Rita

>Hodász András a Pride felvonulás előtti napon coming outolt és nagy nyilvánosság előtt bevallotta, hogy
meleg. Tulajdonképpen nem is lenne semmi látnivaló itt, ha nem Abszurdisztánban élnénk, ahol a
kormány és az elmúlt 13 év alatt az általa radikalizált egyházak egyik legfőbb ellenségei nem éppen a
melegek lennének. Ezzel András ismét tett egy célkeresztet a homlokára. Bátor cselekedet. De azért ne
felejtsük el, hogy milyen hosszú utat tett meg idáig! Hiszen 2019-ben az M5-ön még Joseph Nicolosi
áltudományos könyvét lobogtatta a meleg-kigyógyító “terápiákról” Trombitás Kristóf műsorában. András
is azok közé a meleg papok közé tartozott, aki belekényszerült abba, hogy szexuális orientációját titkolja.

És valamit úgy lehet a leginkább elrejteni, ha az ember ellene beszél. Mások -ezt András soha nem tette-
pont ezért zúdítanak gyűlöletáradatot a melegekre még a szószékről is. Isten nevében. Az egyházon belüli

érzelmi-spirituális bántalmazás egyik legdurvább formája éppen ez. Az érintett homofil papok azért
csinálják, mert abban reménykednek, hogy így talán majd senki nem gondolja, hogy ők is érintettek.
Szomorú és egyben tragikus kényszerhelyzet ez. Különösen akkor, ha a lebukástól félve még a homofób
kormánypropagandát is átveszik és Isten szeretetének üzenete helyett terjesztik.
A katolikus egyházban 2005-ben, XVI. Benedek pápa megtiltotta azt, hogy homoszexuális személyeket
pappá lehessen szentelni. Mert azt gondolta, hogy az Egyesült Államokban tömegesen napvilágra került
pedofil ügyekért a melegek a felelősek. Ami persze mára már bebizonyosodott, hogy nem csak téves, de
rendkívül káros gondolat is volt. Ami bűnbakot kreált a homofil papokból és teljes rejtőzködésre, kettős
életre kényszerítette őket.
Ezért Andrásnak is tilos volt erről beszélnie! Még akkor is, ha amúgy teljes szüzességben élt és soha
senkivel nem volt szexuális kapcsolata. Mert még azt sem engedte meg neki az egyháza, hogy szexuális
orientációját elfogadja és egészséges módon a személyiségébe integrálja. Ezért beszélt abban a műsorban
is arról, hogy a melegség betegség. Mert számára az volt. Egy skarlátbetű, ami éget. Előbb le kellett
vetnie a reverendát ahhoz, hogy ezt a negyvenes éveiben levő férfi életében először kimondhassa!
Vajon mennyi hasonló megnyomorított és kényszerhelyzetében vergődő pap lehet a magyar egyházakban?
És mennyi meleg fiatalt mérgeznek meg azokkal a gondolatokkal, amelyektől ők is szabadulnának?
Azt kívánom nekik is ezen a napon, hogy vállalják fel önmagukat és tisztítsák meg az egyházakat és ezzel
egyúttal a magyar társadalmat is a homofóbiától! Mind boldogabbak lennénk!