>A Publicus nyolc éve szondázza a közvéleményt: eddig csak egyszer, tavaly ősszel volt olyan magas az elégedetlenek aránya, mint most. A Népszava megbízásából készült vizsgálat – amely életkor, nem és iskolázottság alapján reprezentatív a magyarországi felnőtt népességre – a júniusi állapotot rögzíti. Az eredmény szerint a „teljes mértékben elégedettek” aránya mindössze 7, az „inkább elégedetteké” 18 százalék, ezzel szemben az „inkább elégedetlenek” 26, az „egyáltalán nem elégedettek” közel 50 százalékot tesznek ki. Összességében a megkérdezettek 24 százaléka tartozik az elégedettek, míg 76 százaléka az elégedetlenek táborába.
A Publicus Intézet által feltett kérdés így szólt: Ön mennyire elégedett azzal, ahogyan az országban mennek a dolgok?
Az ellenzékiek között mutatóba is alig találni valakit, aki többé vagy kevésbé elégedett lenne. A pártválasztásukban bizonytalanok körében is elsöprő többséget alkotnak az elégedetlenek (87 százalék). A fideszes szimpatizánsok esetében megfordul az arány, de a 77 százalékot kitevő elégedettre így is jut 22 százaléknyi elégedetlen kormánypárti.

A Publicus Intézet vizsgálatai szerint az elégedetlenségi mutató éveken keresztül 50-60 százalék körül mozgott, tavaly nyáron azonban megugrott, és magas szinten, 70 százalék körül maradt. Bár ez év elején zárult az olló az elégedettek és elégedetlenek között, utána ismét az elégedetlenek száma indult növekedésnek.
Az eddigi csúcs a tavaly novemberi 76 százalék volt, ami megegyezik a most mért adattal.
Az első nagyobb megugrás tavaly nyáron annak a következménye volt, hogy a kormány elkezdte levágni a politikai aranytojásokat tojó tyúkjait, lényegében megszüntette a katát és rezsiemelést jelentett be – magyarázta lapunknak Pulai András, a Publicus Intézet vezetője. A Fidesz szembement a választási ígéreteivel. A Publicus akkor készült felmérése is tanúsítja, hogy az emberek nagy része úgy gondolta: hazudott a kormány.