Posted by A vilniusi NATO- és G7-csúcsról a magyar sajtó a szokásos módon, vagyis meglehetősen szélsőségesen számolt be. Nálunk vagy a Szentlélek hajtja a médiát, vagy a korcsma gőze, nincs középút, vagy ünneplik, hogy Ukrajnát nem vették fel a kritériumok mellőzésével és azonnal a NATO-ba, vagy gyászolják, az fel sem merül, hogy a valóság ennél árnyaltabb lehet.Pedig az, ezért próbálok tárgyilagos képet adni arról, igazából mi történt Vilniusban, mert hogy úgy mondjam, se ünneplésre, se gyászra nincs ok, rokonszenvezzen az ember a háborúban résztvevő akármelyik féllel is. Ami a magyar kormánysajtót illeti, még a Kreml médiája sem ünnepelt úgy, mint ők, tehát valahol Budapesten irányíthatja őket az Igazi Trebitsch, a borneói Fahéj Tanya valamikori intézője, akinek közismert neve Buzgó Mócsing volt: ezek a sajtótermékek pápábbak voltak a pápánál, még Medvegyev is mértéktartóbban írt náluk – súlyosbítja a helyzetet, hogy ráadásul önkéntesek, senki sem kötelezte őket a lelkesedésre. Mindegy, elaljasodni is tudni kell.
A Hetek csoportja (G7) és a NATO a július 12-i vilniusi NATO-csúcstalálkozón megállapodást írt alá arról, hogy hosszú távú biztonsági kötelezettségvállalásokat kínálnak Ukrajnának. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár bejelentette, hogy a NATO megállapodott egy három részből álló csomagról, amely többéves gyakorlati segítségnyújtási programot biztosít Ukrajna számára, létrehozza a NATO-Ukrajna koordinációs tanácsot, és kötelezettséget vállal arra, hogy a NATO lehetővé teszi Ukrajna számára a szövetséghez való csatlakozást a tagsági akcióterv (MAP) nélkül. A G7-tagok, Németország, Japán, Franciaország, Kanada, Olaszország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok aláírták a „Közös nyilatkozat Ukrajna támogatásáról” elnevezésű általános keretdokumentumot, amelynek célja, hogy katonai, pénzügyi és hírszerzési támogatást nyújtson Ukrajnának, és kimondta, hogy a G7 minden egyes tagja kétoldalú biztonsági tárgyalásokat kezd Ukrajnával a dokumentummal kapcsolatban. Fumio Kishida japán miniszterelnök bejelentette, hogy más országoknak is lehetőségük lesz később csatlakozni a nyilatkozathoz. Az általános keretdokumentum állítólag azonnali lépéseket is ígér arra, hogy egy újabb támadás esetén Ukrajna gyorsan megkapjon minden szükséges támogatást, de nem részletezte, hogy ez a támogatás hogyan nézne ki. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy nyilatkozott, hogy a NATO-csúcson elért megállapodások azt jelentik, miszerint Ukrajna hivatalos biztonsági garanciákat kap, bár jelenleg sem a NATO, sem a G7-ek megállapodásai nem nyújtanak ilyen garanciákat. Ukrajna a NATO-csúcson olyan figyelemre méltó megállapodásokat kötött, amelyek megerősítik az Ukrajnának nyújtott hosszú távú nyugati támogatást, és ezek a megállapodások valószínűleg az Ukrajnának nyújtott nyugati biztonsági támogatás esetleges növelésének keretéül fognak szolgálni.
A visszafogott orosz válasz meghazudtolja a tényt, miszerint a csúcstalálkozó megmutatta, hogy a 2022-es orosz invázió milyen mértékben vetette vissza azokat a célokat, amelyekért a Kreml állítása szerint a háborút indította. A NATO terjeszkedésének megakadályozása, sőt, a NATO korábbi terjeszkedési fordulóinak visszaszorítása és a NATO hátrébb nyomása Oroszország határaitól a Kreml egyik kimondott követelése volt az invázió előtt, és a Kreml ezt a célt a háború során folyamatosan ismételgette. Az orosz információs térben a NATO-csúcson történt fejlemények, valamint Finnország NATO-csatlakozása és Törökország hozzájárulása Svédország csatlakozási jegyzőkönyvének továbbításához valószínűleg azt jelzi, hogy a Kreml feldolgozta ezeket a vereségeket, és nem kíván rájuk emlékezni. Számos orosz forrás szenvtelenül és visszafogottan számol be a NATO-csúcstalálkozóról, ami nem áll arányban azzal a szélesebb körű vereséggel, amelyet a csúcstalálkozó valójában Oroszország háború előtti céljai szempontjából jelent.
„A csúcstalálkozó eredményei nem voltak ideálisak. A fontos eredmény itt annak elismerése, hogy Ukrajnának nincs szüksége cselekvési tervre a tagsághoz ezen az úton. Szeretném köszönetemet kifejezni ezekért a fontos lépésekért. Tudom, hogy mennyi beszélgetést és egyeztetést kellett lefolytatni ahhoz, hogy ezt a célt elérjük. A csúcstalálkozó eredményei jók, de ha lett volna meghívás, akkor lettek volna ideálisak.”
Meg is értem, ha csalódott: de azt is, hogy ezt diplomatikusan fejezi ki. Nincs ennek ez idő szerint más módja, és szó sincs arról, amit az Origo úgy tárgyalt, miszerint „Zelenszkij őrjöngött a NATO-csúcson”
Dehogy őrjöngött, legfeljebb nem volt túl vidám.
Látható, hogy még a CEPA-n belül is eltérnek a vélemények, csakhogy mivel ez az intézmény nem egy totális állam vagy egy zsarnokság fennhatósága alatt működik, a munkatársaknak egyáltalán nem kötelező egyetérteniük. Tessék elképzelni, ilyen is van. Én még emlékszem arra, mikor nálunk is így volt.
Hanem nézzük csak, hogyan csapódtak le a vilniusi események a gyakorlatban? Mennyiben befolyásolták a harci cselekményeket és az orosz belpolitikát? Azt kell mondanom, hogy szinte semmiben.
Minimális következményekkel járt a vilniusi csúcs a harcokra nézvést. És az orosz belpolitikában változott valami? Semmi: a bojárok szokás szerint egymást eszik. A harcok és Oroszország belpolitikai krízise zavartalanul folytatódnak. Ennyi történt tehát: nincs ideje sem mulatságnak, sem gyásznak, ideje az elemzésnek van a NATO és a győzelemnek Ukrajna számára.