Előzmény: A Siófok-Törekiben lévő lómenhely kapujának elbontását rendelte el a Somogy Vármegyei Kormányhivatal. A kapulevétellel valójában beteszik a kaput az egész menhelynek, mert a lovak és egyéb nagytestű állatok világgá kóborolhatnak a fizikai akadály hiányában. Czinkóczky Csaba a menhely fenntartója szembesíteni akarja a végrehajtókat a tettük következményeivel, nem szeretné, hogy a kormányhivatal vagy más hatóság mögé bújva mentesüljenek a felelősség alól. Telefont vesz elő, bekapcsolja a felvétel gombot, majd a NAV-os végrehajtóhoz fordul:
– Én tájékoztatom önt, hogy az Nemzeti Adó- és…
– Hosszú válasz nem nagyon érdekel, elnézést. A másik, amit szeretnék elmondani, hogy a vaddisznók be tudnak jönni a mellettünk levő gyerektáborba, és meg tudják zavarni a gyerektábor programjait. Ezzel is tisztában kell lennie, mert most elmondtam. Tehát a kapu kinyitásának következménye az lesz, hogy az állatok kimennek, balesetet fognak okozni a szekszárdi úton, az M7-esen, bárhol. A vége az is lehet, hogy ezeket az állatokat el kell majd altatni. Ez egy olyan kapu, amely két kattintással kiakasztható, beakasztható. Van tábla hozzá, amelyben az erre járó kirándulókat, évente három–négy embert arra kérünk, hogy akassza vissza maga után, ha bejön. Tehát a felszólítás az, hogy szedjem le ezt a kaput.
– Még egyszer mondom…
– A hosszú válasz nem érdekel. Igen vagy nem?
– Én meghallgattam önt…
– Szedjem le a kaput vagy nem?
– Figyeljen rám, én meghallgattam önt…
– Szedjem le a kaput vagy nem?
– Részt kíván venni az eljárásban, miután megkaptam a vezetői engedélyét…
– Szedjem le a kaput vagy nem?
– Megkapta a megfelelő tájékoztatást…
– Szedjem le a kaput vagy nem?
– Ön megkapta a megfelelő tájékoztatást, hogy milyen ügyben járunk el…
– Szedjem le a kaput vagy nem? Én leszedem, két kattintás…
– Jó, de ha nem engedi elmondani…
– Nem érdekel, leszedjem vagy ne?
– Jó akkor, hátrébb lépek és elmondom. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal…
– Nem érdekel a rizsa! Leszedjem a kaput vagy nem? Ez a kérdés: igen vagy nem? Baromi egyszerű: elmondtam a következményeit, leszedjem-e a kaput vagy ne? Nem tud válaszolni erre az egyszerű kérdésre?
– De tudok válaszolni.
– Akkor igen vagy nem?
– Csak…
– Nem érdekel. Igen vagy nem?
– Végigmondhatom?
– Nem. Igen vagy nem?
– De ne haragudjon…
– Igen vagy nem? Leszedjem a kaput vagy ne?
– Azt mondom, hogy akadályozza a végrehajtási eljárást…
– Mit akadályozok? Leszedjem a kaput vagy ne?
– Nem tudom önt teljes körűen tájékoztatni, ugyanúgy, mint ott fönt. Várjon egy pillanatot…
– Nem várok semennyit. Leszedjem vagy ne szedjem?
Ezen a ponton a lómenhely vezetője nekiállt a kapu lebontásának. Majd közölte:
– A kaput leszedjük, mert ez volt az írásban. Ön viszont nem tudott válaszolni a kérdésemre.
– Én tudok erre válaszolni…
– Nem tudott, én igent vagy nemet kérdeztem. Ön nem akarja a videófelvételen ennek a felelősségét vállalni.
Miután a kaput eltávolította a helyéről, megkérdezte a végrehajtót, van-e itt más dolgunk.
– Van, a kerítés eltávolítása – jelentette ki határozottan.
– Milyen kerítés? Ez a mi területünk, két különböző helyrajzi számról beszélünk. Azért szakmai hibát ne kövessen el – háborodott fel Czinkóczky Csaba, mivel a kormányhivatal csak a „helyi közút” lezárásának megszüntetését kérte a határozatában.
A kapu leszerelve, az állatok kóborolhatnak.
(Részlet a 24.hu riportjából. Kozák Dániel).
Fotó: Farkas Norbert