Van itt pénz!

Posted by

>A nagy állami spórolás és a nem érkező uniós források miatt nem épül iskola többek között
Csömörön, Kistarcsán és Dunaharasztiban sem, de Debrecen valamiért a kiváltságosak közé
került írja az Átlátszó. A hajdú-bihari város nemcsak egy szép nagy akkumulátorgyárat, de
egy új, 16 osztályos általános iskolát is kap. Ugyan a beruházó hivatalosan a katolikus egyház,
egy interjúból kiderült: a költségek nagyjából felét az állam állja, vagyis közpénzből
fizetik. Ezen közben, ha csak az iskolákat nézzük: elesett például a Kodály Kórusiskola
infrastrukturális fejlesztése, az új, 16 osztályos iskola építése Csömörön, a kistarcsai 16
osztályos iskola építése, a 24 osztályos iskola építése Dunaharasztiban, valamint a működő
létesítmények bővítése Délegyházán, Diósdon, Nagykovácsiban és Őrbottyánban; de
felfüggesztették a gödi iskola fejlesztését is.
Debrecenben viszont, ahol éppen az épülő akkumulátorgyár miatt parázs a hangulat. Ott
megépülhet „a 16 osztályos általános iskola modern vonalakat követő, visszafogott, a
városképbe illeszkedő négy szintes épülete.” Az uniós közbeszerzési értesítő szerint lesz
udvar, füvesített labdarúgópálya, sőt, az iskola épületével egybeépítve egy tornacsarnokot is
kapnak a diákok. De parkolóból sem lesz hiány. A földszinten tálalókonyha, karbantartó
műhely, étterem és büfé, erőnléti terem és tornacsarnok épül majd, míg az első emeleten egy
nagy központi aula, igazgatási, nevelőtestületi irodák, kápolna, könyvtár, a tornateremhez
szükséges öltöző blokkok lesznek. A második és a harmadik emeleten kapnak helyet a 16
osztály számára szükséges csoportszobák, tantermek, szaktantermek.
És még egy hír az Átlátszóból: az éppen akkut deficitet kimutató Magyar Nemzeti Bank
ingatlanos leányvállalata 2020-ban kezdett műalkotásokat vásárolni. Rövid idő alatt sok
pénzért rengeteg képet vettek: 2021 április végéig nettó 3,8 milliárd forint közpénzt költöttek
el 730 festményre. Adatigénylésünkre válaszolva közölték, hogy azóta, idén április végéig
további 546 alkotást vásároltak nettó 1,2 milliárd forintért, így már összesen 5 milliárdnál jár
a „kortárs művészeti gyűjtemény” ára.  2020 szeptemberében írtunk először arról, hogy a
Magyar Nemzeti Bank (MNB) leánycége, az MNB-Ingatlan Kft. elkezdett festményeket
vásárolni. Onnantól kezdve néhány hetente, de maximum havonta vett a cég újabb
alkotásokat, alig egy év alatt összesen közel 4 milliárd forint értékben. A képek tárolási helyét
hosszú ideig titkolták, majd nagy sokára egy online galériában mutatták meg őket, újabban
pedig a nagyközönség is láthatja egy részüket egy-egy kiállításon. Az összesítésből az látszik,
hogy két év alatt, 2021. április vége óta 2023. április végéig további 546 képet vettek nettó 1,2
milliárd forintért. Ebből az összegből 796,6 millió forintot 2021-ben, 341,2 milliót 2022-ben,
91,7 milliót pedig idén költöttek el.
**
Készséggel elhiszem, hogy megfelelő szakértelemmel, jó ízléssel vásároltak, s
befektetésként is értelmezhető az alkotások vétele. Még azért sem korholható senki, amiért egy
reprezentatív épület, fontos nemzeti intézmény falait műkincsek díszítik. De azért monstre
galériát akkor se állítson fel az MNB, ha havonta kiállítással örvendezteti meg az
érdeklődőket. Persze, amikor ott úgy vélték, hogy a grandiózus nyereség elvesztette közpénz-
jellegét és olyan profilra váltott leánycégeivel, mint egy kereskedelmi bank, (bocsánat, az
talán óvatosabban teszi ezt), valamint a Krisztinára fergetegesen elterpeszkedő aranyszarvast
álmodott, amely inkább megbotránkoztatást kelt, mint csodálatot – eszébe sem jutott
senkinek, hogy egyszer csak komoly költségvetési problémát okoz az MNB, kiürül az
erszény.(T.E.)

MNB történelmi képek