Posted by Minek köszönhettük az első sikereket Amerikában?
1989 elején nyitottuk meg irodánkat a kaliforniai Szilícium-völgyben. Az építész tervező szoftverünkkel elért kezdeti nyugat-európai eredmények után úgy éreztük, itt az ideje az amerikai piac meghódításának is. Tulajdonképpen fogalmunk sem volt róla, hogy mibe vágunk, ottani partnereink szerint ha tudjuk, el sem kezdjük az egészet. Ebben az iparágban messze az amerikai cégek a legerősebbek és a hazai pályájukon versenyezni a legerősebbekkel – enyhén szólva – bátor vállalkozás. A legnagyobb akadály azonban az a hatalmas marketingzaj, amelyben egy kicsi európai cégnek szinte reménytelen felhívnia magára a figyelmet. A sikerhez a kitartás mellett szerencse is kell, nekünk pedig szerencsénk volt az időzítéssel.
Alig melegedtünk meg a Szilícium-völgyben, amikor Magyarországon nagy dolog történt. Lebontottuk a vasfüggönyt, kiengedtük a kelet-németeket, ez ikonikus lépés volt a berlini fal lebontásához és az úgynevezett „szocialista világrendszer” összeomlásához vezető úton. Ezért Magyarország kiemelt figyelmet élvezett a világban, így Amerikában is. Csak illusztrációként egy kis helyi újság cikkeinek arányairól: a San Franciscó-i öböl mentén fekvő San Mateo nevű városka (itt laktunk) helyi lapja, a San Mateo Times 20 oldalából 19 helyi hírekkel volt tele, csak az utolsó oldal foglalkozott a világ többi részével „Túl az Öblön” címmel. Ebből fél oldal még mindig Amerika többi része, de a világ Amerikán túli részéről szóló legutolsó fél oldalon Magyarországnak is jutott hely.
A publicitást sztorival lehet megvenni és a hazánkra irányuló figyelem közepette egy magyar cég a Szilícium-völgyben sztorinak számított. Kis irodánkban egymásnak adták a kilincset az újságírók, mi pedig boldogan és büszkén adtuk az interjúkat. Volt egy visszatérő kérdés: hogyan lehetett mindezt elérni a vasfüggöny mögött? Hiszen nem jutottunk tőkéhez (azt sem tudtunk még mi az), nem jutottunk a legmodernebb számítógépekhez sem (Magyarország rajta volt a modern nyugati számítógépek keleti exportját tiltó úgynevezett COCOM-listán), és útlevelet sem lehetett könnyen kapni nyugatra.
Mindennek ellenére ekkor már jelentős piaci részesedésünk volt Nyugat-Európában és fél év után már az amerikai piacon is látszottunk egy kicsit. Mi lehetett volna ebből a cégből, ha itt a Szilícium-völgyben alakul?! – szólt a költői kérdés.
Itt valószínűleg nem sikerül, ami sikerült Magyarországon – válaszoltam őszintén. Az útlevelet kisírtam a Belügyminisztériumban azzal, hogy kemény valutát hozunk az országnak; a legmodernebb PC-ket becsempésztük a Trabant csomagtartójában; és tőke sem kellett nagyon, olcsó volt még az élet itthon és megtanultunk a vevőink pénzéből élni. (Ez utóbbit egyébként melegen ajánlom a mai vállalkozóknak is.) Mindeközben viszont
Akik biztonságra vágynak, elmehetek egy ottani nagy sztárcéghez (Apple, Microsoft, stb.), akiben pedig van kurázsi és ambíció, saját céget alapítanak. De ki megy el egy másik kezdő céghez, ahol nem garantált a siker? Nekünk ebben volt idehaza előnyünk. A magánvállalkozások korának kezdetén (az idősebb olvasók talán még emlékeznek a „gmk” és a „kisszövetkezet” fogalmára) vonzónak tűnt egy ilyenhez csatlakozni, a hazai állami vállalatok nem jelentettek konkurenciát a tehetségek csábításában, a nagy nyugati cégekhez pedig nem volt még egyszerű kijutni. Amikor pedig valóban hoztunk némi kemény valutát, a Graphisoft minden munkatársa megkapta a kivételes privilégiumnak számító állandó kilépésre jogosító szolgálati útlevelet. Így könnyű volt a legjobbakat felvenni. És a legjobbak tényleg nagyon jók voltak. Mert még létezett magas szintű oktatás Magyarországon, Eötvös József és Klebelsberg Kunó hagyatékának maradéka, ezen belül különösen a matematikai oktatás amit a Rákosi- és a Kádár-rendszer még nem vert szét.
Az oktatás színvonala mint gazdasági versenyelőny
Az úgynevezett „szoftverexport” már a hetvenes-nyolcvanas években is nagy üzlet volt, noha akkor még valójában csak szoftvermérnökök órabérben történő bérbeadását jelentette. A vevők számítástechnikai fejlesztésekkel foglalkozó nyugat-európai nagyvállatok voltak (pl.: Siemens, Ericsson), a jó szoftveresekre már akkor is sokkal nagyobb volt a kereslet, mint a kínálat. Ezt az üzletet a nagyobb állami cégek és külkereskedelmi vállalatok fölözték le, de amikor a nyolcvanas évek elején megindultak a kisvállalkozások, ez is hamar a magánszférába ment át. Az ambiciózusabb kisvállalkozások pedig már nem álltak meg a szoftverfejlesztők bérbeadásánál, megkísérelték saját termékek kifejlesztését. A Graphisoft mellett komoly sikereket ért el a nyugati piacon az SzKI nevű állami vállalatból kivált Recognita, vagy később például a Kürt Kft. Mellettük pedig még sok kevésbé ismert, tudatosan árnyékban maradó kisvállalkozás. Köszönhettük mindezt a még mindig jó matematikai és természettudományi közoktatásnak és az erre épülő jó minőségű műszaki felsőoktatásnak.
Amikor a világpolitikai fordulat nyomán magyarként élvezett publicitást igyekeztem kicsit szakmai síkra terelni, és a magyar műszaki tudományos eredményekre hivatkozva próbáltam cégem szakmai hátterének tekintélyt szerezni, akkor már nem jártam sikerrel. Szeretünk Nobel-díjasaink relatív nagy számával dicsekedni, de arról szemérmesen hallgatunk, hogy nagy többségük nem Magyarországon alkotta azt, amiért az elismerést kapta, ezért nem magyarnak ismeri őket a világ. Még Neumann Jánost, a számítógép egyik atyját sem magyarként tisztelik. Miután sokszor hivatkoztam rá, valaki egyszer megkérdezte, miért büszkélkedem annyit vele, talán rokonom volt? Mert Von Neumannt, a Princeton kutatóját, alighanem csak itthon tartjuk számon magyarként: hogy honnan jött, az Amerikában senkit sem érdekel. (Itt most csak mellékesen jegyzem meg, hogy Nobel-díjasaink többségét, ahogyan Neumann Jánost, azok sem tartották magyarnak, akik a harmincas években elüldözték őket hazánkból.)
Világhírű matematikusaink nagy többségét viszont magyarként tartják számon a világban, joggal lehetünk tehát büszkék arra a matematikai oktatási hagyományra, amit a Fasori Evangélikus Gimnáziumban Neumann János és több Nobel-díjasunk tanárának neve, Rátz László tanár úr is fémjelez. Jelenlegi felősoktatási vállalkozásom képviseletében sokat járok amerikai egyetemeken diákokat toborozni és amikor a fogadó matematikus professzorok megtudják, hogy magyar vagyok, szinte az első kérdés, hogy mennyi az én „Erdős-számom”. (Ez a szám azt mutatja, hogy az adott tudós publikálást tekintve milyen messze van Erdős Páltól.) Mivel matematikai tárgyú publikációkkal nem dicsekedhetek, nekem nincs Erdős-számom, de Erdős professzort a világ matematikusai magyarként ismerik, és büszkék szoktak lenni alacsony Erdős-számukra.
Egy másik jellemző példával találkoztam a Columbia University-n, ahol egy fiatal matematikus, Julianna Stockton (leánykori neve Connelly, tehát nincs magyar kötődése) a magyar matematika-oktatás titkairól írta PhD-dolgozatát.
Ugyanezektől a professzoroktól hallottam egy másik színes történetet a magyar matematika tiszteletéről. Még a múlt század első felében a Princeton University-n egy Herold W. Kuhn nevű matematikus az úgynevezett „optimális hozzárendelési probléma” megoldásán dolgozott. Véletlenül felfigyelt egy magyar nyelvű matematikai publikációban a képletekre, ezekből látta, hogy a cikk szerzője, Egerváry Jenő is ezen a problémán dolgozik, sőt, mintha meg is oldotta volna. Gyorsan megtanult valamennyire magyarul, hogy megértse az egész cikket, és valóban, Egerváry megoldotta a problémát, a megoldást azóta is „Hungarian Method” néven ismerik a világban. De hogy ne menjek ennyire messzire, az eredetileg geometriai oktatási segédeszközeként megalkotott, és a világ máig legsikeresebb logikai játékáról, a Rubik-kockáról is azt tartják, hogy azt csak magyarok találhatták fel.
Címkép: FARKAS NORBERT / 24.HUBojár Gábor