Posted by Szakonyi Péter
>Ügyes! – mondatnánk a régi vicc poénját plagizálva. Botrányos! – vélték a
szakma képviselői. Szégyenteljes! – így a kárvallottak, s, hogy végül mit
“mondott” az igazságszolgáltatás? Eltalálták: semmit! Márpedig a
könyves szakma tönkretétele így, és akkor kezdődött, s nem a Libri
csoport közelmúltbeli államosításával.
Bár a történet több mint tízéves, a konkrét neveket mégsem írom le –
már csak önvédelemből sem, sokan ráismernek a szereplőkre e nélkül
is. Akkortájt még jónéhány könyvkereskedő osztozott a magyar piacon, s
mindegyik pazarul megélt az 50 százalékos bizományosi díjból. (A
kereskedők akkor és most is bizományba veszik át a kiadótól a
könyveket, s csak az eladott példányok értékesítéséből befolyó
összeget, pontosabban ennek felét utalják át a könyvkiadóknak.
Kockázatuk tehát jól láthatóan nincs…)
Az “innováció” jegyében az egyik jeles nagykereskedő gondolt egy
merészet és kiterjesztette hatókörét: saját bolthálózatot épített ki, és
ezzel párhuzamosan könyvkiadókat alapított és vásárolt fel. Így egy
egész szakmai vertikumot hozott létre – igaz, nyomdával nem
rendelkezett. Az új struktúra előnyei hamar jelentkeztek. Saját kiadója
könyveit, saját maga terjesztette, saját boltjaiban – is – árusította, s ez
igazán költséghatékony üzleti gyakorlatnak bizonyult – hamar mások is
követni kezdték az újítást.
A hazai, mondjuk úgy “vadkeleti”gazdaságban ez az üzleti modell,
vagyis, hogy egy kézben legyen a kiadó, kiskereskedő és a nagyker
megengedett, nem úgy, mint tőlünk Nyugatra, ahol az ilyen
piaci összefonódást a versenyhivatal keményen bünteti, és persze a
hatályos törvények tiltják.
Szaladt is a szekér a módszer meghonosítójával és követőivel is. A
furfangos-leleményes üzletember azonban egy újabb trükkel is
jelentkezett, amivel ismét csak megborította a piacot.
Nagykereskedőként jó előre – sokszor fél-egy évvel a megjelenés előtt –
a kiadóktól megkapta ugyanis a várható címeket és a megjelenésre váró
kötetetek rövid leírását, valamint a megjelenésre váró kötet borítójának
fotóját is.
Ennek birtokában lépett egy nagyot. Egy konkrét példával lehet
ezt illusztrálni: megjelenésre várt egy kiadónál mondjuk egy
gőzmozdonyokat bemutató szép album. Emberünk legott körülnézett, és
talált egy hasonlóan tetszetős albumot, amelynek kiadási jogát megvette,
lefordíttatta és kinyomtatta. Ráadásul olyan címet választott, amely
nagyon hasonlított a megjelenés előtt álló konkurens kiadványára. De
persze erről a kiadványról nem adott hírt sem a szakmai fórumokon, sem
az előzetes kiadói tervekben.
Az “eredeti”, vagyis a konkurens kiadványból nagykereskedőként több
ezer példányt berendelt. A kötet kiadója ezért nagyon boldog volt, hiszen
rekord nyereségre számított – de korai volt a vigalom. Gőzmozdonyos
albumának reklámozására is tekintélyes összeget áldozott és – mivel a
terjesztőnek már tekintélyes mennyiséget leszállított – biztos lehetett a
sikerben. Igen ám, de rögvest megjelent a párhuzamos gőzmozdony
album is a boltokban, zavarba ejtően hasonló címmel és borítóval – ezt
adta ki a “nagy innovátor”. Hogy a vásárlók végül is ne jöjjenek zavarba,
arról is a nagy “macher” gondoskodott. Saját kiadványa minden kirakat
legjobb helyére került, a konkurens kiadványból viszont egy darab sem
jutott el a boltokba – a könyvkötegeket az ő hűvös raktára “őrizte”
hónapokon át. Így a végeredmény sem lehetett kétséges: saját
kiadványa rekord példányszámban kelt el – naná, hiszen még a másik
kiadó is hirdette! – a konkurens kiadványból viszont egy darabot sem
adtak el. Megmaradt a teljes raktárkészlet, amelyet fél év múlva
bontatlan csomagokban juttattak vissza a kiadónak – és persze egy
forintot sem fizettek, hiszen nem adtak el belőle egy darabot sem.
A szakma felhördült, bejelentések születtek, de a felügyelő hatóság a
füle botját sem mozgatta a súlyos piaci anomália megjelenésekor, s ez
felbátorította és felháborította a szakmát. Ha nem is követték egy az
egyben a “nagy innovátor” cseles megmozdulását, de követték a példát.
A többi nagykereskedő is kiadókat vásárolt fel, bolthálózatot hozott létre,
vagyis mindenki létrehozta saját “ökoszisztémáját”.
Innentől kezdve az, akinek “csak” boltja, vagy kereskedő cége volt,
másodhegedűs szerepre szorult, igazán nem tudott labdába rúgni a piaci
versenyben. A “nagyok” – érts a teljes vertikumot lefedő cégek
hegemóniája megvalósult és prímán működött. Az “integrált szervezetek”
egyike a Libri, amelynek piaci súlya ma is meghatározó. Kiadóként,
nagykereskedőként és kiskereskedőként is. Azzal pedig, hogy ez a
szervezet kvázi állami, de sokkal inkább pártirányítás alá került egy
rémes múlt árnyát vetíti előre. Nem monopólium jöhet létre, annál sokkal
rosszabb lehet a jövő hazai könyvpiaca.
A legjobb hasonlat talán a szocialista könyvkiadás-terjesztés lehet. A
múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben a Művelt Nép és az Állami
Könyvterjesztő vállalatok gondoskodtak a könyves piac
működtetéséről. De akkor a magyar irodalom mellett a világirodalom
kiemelkedő alkotásai is megjelentek magyar fordításban – alig pár
hónapos késéssel. Ráadásul mindenki számára megfizethető áron. (Jól
emlékszem egy-egy könyvheti bevásárlás akkor tanári fizetésemet sem
terhelte meg nagyon…) A piac ezzel bezárult, más résztvevő nem jelent
és jelenhetett meg. Ami a két terjesztő hálózatába bekerült az
megvehettük, ami nem az nem létezett.
De, ne szaladjunk ennyire előre. Ne kiáltsunk farkast, amikor még nem
tudjuk mit hoz a jövő… Bizakodásra azonban egy percig sincs okunk. A
világháló és a digitális könyv az elmúlt években átalakította olvasási
szokásainkat, de azért a könyv csak könyv marad. A monopólium
fogalma sem változott, csak a hatalomgyakorlás napi gyakorlata. Ez
pedig legalább olyan magyar innováció, mint egykor a könyves cézár
kiadási trükkje…