Posted by Tömpe István
>A dolgok mai állása szerint a frontok állnak, egymás aknáit szedik fel, de nincs jelentős
áttörés. Putyin fehér lova otthon rágja a zablát, lovasa nem megy vele parádézni a
kijevi Hrescsatikra, a lovászok lázadnak, régi dicsősége az éji homályban késik.
Errefelé gyakran jelenik meg, hogy az oroszokat nem lehet legyőzni, s hogy
Oroszország győztes lesz ebben a háborúban. Orbán Viktorral egyetértve írom, hogy
Oroszországot nem lehet legyőzni, vagyis, folytatom én, lehet, de nem érdemes. Félő,
hogy Oroszország ezt a munkát maga végzi el azzal, hogy bár legyőzhetetlennek tűnik,
győzelemre azonban képtelen. Egy csodálatos adottságú ország, amely nem képes
orosz csodát művelni, ahogy a kínaiak vagy az akár az indiaiak tették, a baltiakat ne
említsük.
Ha most mindenki ott hagyná abban a vérontást, ahol van, és nagyjából az egy évvel
ezelőtti vonalak szilárdulnának meg, az ugyan beindítaná az orosz propaganda
győzelmi nyálzását, ám lehet, hogy az ukránokból Trianon-szindrómát váltana ki, sok
helyi ellenállással, partizánkodással. Miniszterelnökünk orosz favoritjának emellett
azzal kellene számolni, hogy esetleg többe lesz a leves, mint a hús: a pacifikálás drága
mulatság. De most hagyjuk ezt, nem sokat tudunk róla, viszont biztosan meglátjuk.
Beszéljünk inkább arról, hogy a győzelem az a ragozási táblázatban jelen vagy jövő
idő.
Ukrajna most nem lesz NATO-tag, de a NATO elkötelezettsége mellette több mint
nyilvánvaló, és nem is csak pillanatnyi. Határidők nincsenek, Zelenszkíj háborog, de mi
azért figyeljünk a tényekre: a NATO jelentős tagországai, a szervezet támogatása
mellett, hadianyag szállításával, megvédték és várhatóan meg is védik Ukrajnát. Proxy
háború, valódi támogatás.
Foglaljuk össze, eddig milyen változások történtek.
Először: a NATO két grandiózis hosszúságú határon jelent meg, a finnek és a svédek
csatlakozása sokrétű következménnyel jár.
Másodszor: a háború nyomása alatt a V4-ek helyére egy mind erősebb kelet-európai
csoportosulás léphet. Románia, Ukrajna és Lengyelország közel kerülésüknek mind
több nyilvánvaló bizonyítéka van (lakosságuk együtt 90-100 millió körül van).
Felemelkedésük a hagyományos európai hatalmak közötti versenyt fokozza, a
németek mellett új és erős francia és más aspirációk is megjelennek.
Harmadszor: az ukrán újjáépítés hatalmas gazdasági vállalkozás. Vannak potens
jelöltek, Magyarország nincs közöttük egyelőre.
Negyedszer: Magyarország láthatóan át akarja szakítani magát a szövetségesi hálón,
áldozatot hoz Orbán szuverenitásának oltárán, aki a kitaszított és nem a kizárt
szerepét próbálgatja. Horthyval szemben, akinek ott volt szövetségesnek Olaszország,
majd Németország, Orbánnal Oroszország és Törökország marad. Kínát nem említem,
de szuverenitás erősítése okán jobb, ha távolságot tartanak tőlük. Legalább annyit,
amennyit ők mi tőlünk. Erdogan apaszerepet alakít Orbánnál, ami jó a magánytól
szenvedő léleknek, a hadiiparnak, de kevés lesz a jövőhöz.
Summa: az oroszok stratégiai pozíciója máris meggyengült. Ami jelen van, aki
felerészben az euroatlanti világ kívánsága, hogy, hogy az oroszok legyenek
stabilabbak, kiszámíthatóak. Nemcsak az atom, az olaj és a gáz, hanem Oroszország
dezintegrációja okán. Kinek lenne érdeke egy szétesett Oroszország? Most aztán
tényleg ott a NATO (amelyiknek persze észnél kell lennie), amelynek szervezete
erősödött. A magyarok és lengyelek kellemetlenkedései után összezár az EU. A
lengyelek a román-ukrán-lengyel csoport erősítésében érdekeltek, a magyarok
támogatása egyre kevesebbet hoz a varsói konyhára. A magyar kormány bízhat az
európai jobboldal erősödésében, ezt az európai kereszténydemokrácia és a
szociáldemokrácia, a kínos ügyek méginkább, valamannyire maguk is elősegítik. Itt
azonban Orbán Szuverénnek nincs esélye ott vezetni, a jobbszélen sok az erős vezér
(hogyan másként kerültek volna oda?). Elismerem, Orbán nemzetközi, ha nem éppen
globális jelenség lett. Tehetsége mellett köszönheti ezt a magyar politikai osztály
mentális és morális romlottságának, ellenfelei gyávaságának, megbízható önzésének
és korrupciójának. Szomorúan állapítom meg, hogy az én fiatalságomban
Magyarország egyfajta példa volt. Mára, kitartó leépüléssel, ellenpélda lettünk.
Globális, az már igaz.
Jó záró hír: Biden Vilniusban Stoltenbergen kívül csak Orbánnal fogott kezet a
fényképezés előtt. Minő perspektíva! És vajon felismerte?