Posted by Fáy Miklós
>Állítólag a sikert nem kell magyarázni, szerintem ugyan kell, de most nem
próbálom. Nagy siker volt a Luxemburg grófja a Margitszigeten, de miért is ne lett
volna. Jó darab, jó rendezés, énekelni szinte senki nem tudott, de nem baj,
Szente Vajk úgy rendezte meg a darabot, hogy ezt nem nagyon lehetett
észrevenni, telt ház, vidám emberek. Van az a Lehár-gondolat az operettről, hogy
„a zenekedvelő bécsiek felüdülést várnak az operettől a mindennapi fáradozások
után, nem pedig mély problémákat. Azt az örömöt várják tőle, amely elfog minden
jó kedélyű, ártatlan lelkű embert, ha kellemes muzsika cseng a fülébe”. A jelek
szerint így vannak ezzel az ártatlan lelkű pestiek és budaiak, illetve most épp a
kettő között a margitszigetiek. Továbbá a kecskemétiek is, hiszen az előadás
onnét jött.
De ha magyarázni nem is kell a sikert, valahogy magyarázkodni mégis kell miatta.
Úgy értve: mégis különös, hogy a századforduló táján egymást érik a párizsi
szegény művészekről szóló zenés darabok. Természetesen olyan komponistáktól,
akik már régen nem szegények. Először Puccini, utána Leoncavallo, utána Lehár,
végül Kálmán. Ők vannak zavarban a sikertől? Szégyellik, hogy nekik bejött a
művészet? Persze, lehet, hogy csak egymásnak adogatták a komponisták és
librettisták a témát, ha neki összejött, akkor én is megpróbálom. Vagy a közönség
szereti a szegényeket, ha énekelnek? Én mégis jobb anyagi helyzetben vagyok
náluk, ha egyszer meg tudtam venni a jegyet. Vagy szegénység egyenlő
fiatalság? Nem tudom. Rómeónak és Júliának volt mit a tejbe aprítania, mégis
nagy színházi karriert futottak be. Igaz, amikorra West Side Story lett belőlük, el is
szegényedtek.