Dobozi István
>Liz Cheney – a volt alelnök, Dick Cheney lánya – Wyoming állam
republikánus kongresszusi képviselője volt több választási cikluson keresztül.
A Republikánus Párt harmadik legfontosabb képviselőházi pozíciójában
Donald Trump egyik leghangosabb kritikusának számított. A rá nehezedő
erős pártnyomás alatt sem fogadta el a „nagy hazugságot”, miszerint a 2020-
as elnökválasztást elcsalták Trumptól. Azon kevés republikánus képviselők
közé tartozott, akik kétszer is a Trump elnök elleni impeachment mellett
adták le voksukat, tudván tudva, hogy ezzel búcsút mondhatnak kongresszusi
karrierjüknek. Cheney a tavaly novemberi félidős kongresszusi választásokon
– a korábban számára csak sikert hozó körzetben – csúnyán kikapott a Trump
által személyesen megáldott ellenféltől. Ez volt Trump politikai vérbosszúja
Wyoming legismertebb republikánus dinasztiája ellen.
Ezzel azonban nem sikerült Liz Cheneyt elnémítani. A Kongresszuson kívül is
Trump republikánus ellenzékének egyik legbefolyásosabb személyisége
maradt, aki szent missziónak tekinti annak megakadályozását, hogy az
exelnök 2025 januárjában újfent a Fehér Ház gazdája legyen. Trumpot
továbbra is a pártjára, a demokráciára és az egész országra leselkedő nagy
veszélynek tartja, s alkalmatlannak bármilyen kormányhivatal betöltésére.
Ezzel kapcsolatban máris szárnyra keltek olyan politikai spekulációk, hogy ha
Trump lesz a Republikánus Párt elnökjelöltje, akkor Cheney független
elnökjelöltként fog csatába szállni 2024-ben. (Cheney nem tagadja, hogy
„latolgatja” egy saját elnökválasztási kampány lehetőségét.) A cél az lenne,
hogy minél több nem trumpista, mérsékelt-centrista republikánus szavazat
megkaparintásával csökkentse Trump győzelmi esélyét a demokrata
ellenféllel szemben. Ez azért lehet potenciálisan ígéretes Trump-ellenes
forgatókönyv, mert Trump a 2016-os és 2020-as elnökválasztáson is több
millióval kevesebb szavazatot gyűjtött be, mint demokrata vetélytársa. 2016-
ban csak az elektori kollégium republikánusoknak kedvező összetételének
köszönhette az elnökséget.
A napokban Liz Cheney valóságos médiacunamit indított el, amikor egy
közösségi fórumon szokatlanul kirívót mondott a „tönkrement” amerikai
politikai rendszerről: „Olyan helyzetet teremtettünk a politikában, hogy
idiótákat választunk meg.” A többes szám jelzi, hogy Cheney nemcsak
Trumpra, a legfőbb politikai ellenségre gondolt. Az interneten tömegével
megjelenő hozzászólások közül sok efféleképen hangzott: „OK, Liz, de
hogyan minősítsük azokat a szavazókat, akik az idiótákra voksolnak?”
Megjelent az ÉS-ben