Posted by Bárász Péter
>Breszt
>Breszt
>Istvan Dobozi volt olyan kedves, megküldte nekem június 6-i cikkéhez a linket: https://novekedes.hu/…/
Én az alábbi kis magánlevéllel háláltam meg neki, de mivel saját írásom, tehát feljogosítva érzem magam, hogy szélesebb közönséggel is megosszam.
Korántsem az olvasó okulására, hanem inkább informálására, sőt arra sem, hanem szórakoztatására vázoltam pár szóban egy a közgazdasághoz még csak nem is konyító, kicsit öregedő ember emócióit (határozottan NEM ELEMZÉSről van szó, csak lefetyelésről). Nevezzük az illetőt irodalmárnak, mert ilyennek szokták titulálni, pedig valójában műfordító és kicsikét publicista csupán. Mint ilyen, bőbeszédű az illető, de éjszaka lévén visszafogta magát 
.
.Szóval Belaruszból kukucskálva ki a világra, mert eme, lassacskán Enver Hodzsai bezártságba szoruló/merülő országból rendesen megtapasztalni a külvilágot, normálisan kitekinteni már nem nagyon lehet – más gondolatok látogatnak. Az ember egyre inkább úgy érzi, hogy sokkal hamarabb jön el a Világvége, mintsem a dollár helyzete meg tudna rendülni. Más lapra tartozik, hogy az a világvége lehet, hogy lokális jellegű lesz csupán, de mit nekem a fennmaradó külvilág, ha nem azért nem látom majd, mert kicsike a kukucskáló nyílás, hanem azért, mert egyszer s mindenkorra sikerült lecsukni kíváncsi szemeimet. És itt annak sincs jelentősége, hogy ez a szemlecsukás „természetes” úton (tehát „önhibámból”) történik, vagy hozzásegít egy rakás, önmagát hatalmasnak gondoló (és sajnos rengeteg népség által is ilyennek tartott) nímand.
De azért én még mindig megrögzött optimista vagyok, csak magam sem értem, hogy mire bazírozom azt a fene nagy derűlátást. De ezt már vagy húsz éve mondogatom…