Donáth Anna Szijjártóhoz írott levelében arra utalt, hogy a magyar kormány csak jócskán megkésve, és akkor is csupán két semmitmondó mondatban reagált az oroszországi eseményekre: „A magyar kormány számára Magyarország és a magyar emberek védelme a legfontosabb. Csak ebből a szempontból követjük nyomon az Oroszországban és Ukrajnában zajló fejleményeket.”
Ezt írta a hivatalosság, és ez az a két mondat, amelyet bármelyik, nemátalakító műtét előtt álló nagycsoportos óvodás is el tudott volna mondani. Ezzel a válasszal nem volt elégedett Donáth képviselőnő, pedig, Menczer úr jóvoltából most már azt is tudjuk, hogy „Szijjártó miniszter úr az események alatt kapcsolatban volt Oroszország miniszterelnök-helyettesével, Oroszország külügyminiszterével és Belorusz külügyminiszterével, vagyis olyan hiteles információi voltak arról, hogy mi történik és mi fog történni, amely információkhoz feltehetően világszinten is kevesek jutottak hozzá.”
Menczer államtitkár tehát megerősítette, amit eddig is sejtettünk: hogy Szijjártó Péternek nemcsak a frizurája érdekes, de a világ egyik legjobb külügyminisztere is egyben. Nélküle nem történhet semmi fontos a világban, a nagyhatalmak, mielőtt bármiről is döntenének, előbb kikérik a véleményét.
Menczer államtitkár azonban nem érte be annyival, hogy csontig megdicsérje a főnökét, válaszlevelében nagyon pontosan leírta, hogy mit gondol Donáth képviselőről és az ő párttársairól, valamint – bár ez nem szerepel a levélben, viszont logikusan következik belőle – az egész ellenzékről.
Az ellenzék tudvalevőleg háborúpárti, ha nem így volna, nem ezzel plakátolja tele az országot a kormány. Mindez Menczer államtitkár elővezetésében így hangzik: „Ön és a párttársai, például Fekete-Győr András, Cseh Katalin, Tompos Márton számtalan alkalommal beszéltek arról, hogy a háború folytatását támogatják és fegyvereket szállítanának a háborúba.”
Ez írta a többi között Menczer államtitkár. Ami, mondjuk ki nyíltan, legalábbis véleményes, merthogy az idézett mondat szerzője nagy bajban lenne, ha bíróság előtt kellene idézni, mikor mondta bármelyik ellenzéki politikus, hogy a háború folytatását támogatja. Az ellenzék, lassan írjuk, hogy Menczer Tamás is megértse, annyira nem akar háborút, hogy már azzal sem értett egyet, amikor Orbán és Szijjártó Putyin nevű barátja parancsot adott Ukrajna megtámadására. Más kérdés, hogy a magyar kormány egyfolytában sunyizik a háborúról. Azt állítják, hogy a béke pártján állnak, ám egyetlen olyan megszólalást sem lehet idézni a kormány tagjaitól, amelyben arra szólítják fel Putyint, hogy hagyja abba a háborút és vonja ki az orosz csapatokat Ukrajna területéről.
Menczer államtitkár a Donáth képviselőnek írt válaszában olyan szépen mondta fel az oroszoktól kapott házi feladatot, hogy nem csodálkoznánk, ha Szijjártó után őt is megdobná Putyin valamilyen magas orosz kitüntetéssel. Amire Menczer a Szijjártóhoz fűzött barátság okán már alaposan rászolgált, mert bár a közhiedelemmel ellentétben, soha nem futsalozott együtt a külügyminiszterrel, kapcsolatuk barátinak mondható. Amit nem úgy kell elképzelni, nyilatkozta Menczer néhány évvel ezelőtt a Blikknek, hogy együtt lógnak, de tudják, hogy mindig számíthatnak egymásra.
Menczer egyébként, eltérően Szijjártó több egykori csapattársától, nem a futsalnak köszönheti a karrierjét. Sportriporterként dolgozott, főleg futballal foglalkozott, és néha politikai témákról is vezetett műsort. Így futott össze időnként Szijjártóval, akivel a műsorok előtt és után mindenféléről beszélgettek. Ezután jött a felkérés, hogy lenne-e a külügyminiszter szóvivője. Ennek már kilenc éve, s a barátsággal elegy munkakapcsolat azóta is töretlenül tart. Ami egyáltalán nem lebecsülendő, Menczer szerint ugyanis Szijjártó rettentően nagy tempót diktál: keveset alszik, sőt, egyes források szerint semennyit.
Ez persze csak vicc – még Orbán Viktor is szunyókál néhanapján – az viszont, hogy Menczer államtitkár szerint a főnöke időnként olyan fontos információk birtokába jut, mint rajta kívül szinte senki, nagyon is komoly.
Ami azért megnyugtató – viccnek ugyanis túlságosan durva lenne.
hirklikk.hu/
Címkép: Szijjarto és Menczer