Afrikai palimpszeszt

kistibi

A palimpszeszt a modern irodalom egyik legizgalmasabb kísérlete arra, hogy ősi történeteket újrateremtsen. Nem szabad összetéveszteni az újraírással, újrameséléssel, ami szintén izgalmas dolog – de mások a törvényei.
A különös szó eredeti jelentése: olyan pergamen vagy papirusz, amelyről az írást takarékossági okból lekaparták, és aztán újra felhasználták, írtak rá, de az eredeti írás néhol átüt.

Ha a regény műfaján belül beszélünk palimpszesztről, akkor az úgy értendő, hogy néha megjelenik egy-egy motívum az eredeti történetből, nem mindenhol és mindenütt követhető az „ős-mese”, de a lényeges dolgok átütnek a modern szövegen. Hogy mire jó ez? Áthallásossá, több rétegűvé teszik a művet. Természetesen itt is többféle lehetőség adódik. Adania Shibli: Egy apró részlet című regényében egyaránt az író műve az „eredeti írás” és a „ráírt” szöveg is. Abdulrazak Gurnah egy ősi meséhez fordul, amely nemcsak a Bibliának része, de a Koránnak is. József története, akit testvérei eladtak rabszolgának, Putifárné megrágalmazta, de aztán kiszabadul börtönéből, és a lehető legmagasabbra emelkedik Egyiptomban. Hogy mennyire fontos történet ez, jelzi a rengeteg féle-fajta zenei feldolgozás, ami az operától az oratóriumon keresztül a musicalig terjed, irodalomban pedig első helyen Thomas Mann klasszikusát említhetjük.

Gurnah tehát nagy elődök nyomában jár, amikor megírja a 20. század elején, Kelet-Afrikában élő szuahéli fiú, Yusuf történetét. A regényidő kissé lebegő. Valamikor az 1880-as évek és az első világháború kitörése között játszódik. Egy bizonyos, a fehérek már jelen vannak Kelet-Afrikában.

Yusuf szülei szegények. Nem úgy, ahogy a mi fogalmaink szerint elképzeljük, úgy szegények, hogy a gyerekeknek néha-gyakran nem jut étel. Ekkor érkezik a kereskedő Aziz bácsi, akit Yusuf nagyon szeret, mert minden látogatásakor pénzt szokott neki adni. Most azonban másként alakulnak a dolgok, mert a bácsi magával viszi Yusufot.

„– Azért vagy itt, mert az apád pénzzel tartozik a seyyidnek [úrnak]. Én is azért vagyok itt, mert az apám tartozik neki, csakhogy már meghalt, isten irgalmazzon a lelkének! – mesélte Khalil.” Khalil ideje pedig azért kiszámíthatatlan, mert halott apja már sohasem fizeti ki adósságát, minden a kereskedő jóindulatán múlik.

Akárhogy is szépítjük, ez bizony rabszolgaság. Itt üt át először az ősi történet a main. „Már pontosan értette, hogy rehaniként van ott, zálogba adták Aziz bácsinak, apja adósságának biztosítékaként.”

Mondhatjuk azt, hogy ez akkoriban a kelet-afrikai kultúra része. Aziz bácsi bármit megtehet, hiszen gazdag kereskedő, aki mindig mindenhonnan kiköveteli a részét. Mégsem olyan alárendeltség ez, ahol a felügyelő korbáccsal buzdítja serényebb munkára a rabszolgát, de nem is szabadság. Valahol a kettő között. Maga az egész kultúra is szinte feltérképezhetetlenül vegyes. A nyelv szuahéli. A vallás muszlim, melynek szent könyve a Korán, arabul írva. A bennszülöttek nem tudnak arabul. Nagyjából az a helyzet, mint a korai feudalizmusban, ahol a mise nyelve latin, de néhány papot leszámítva senki nem tud latinul. De nem csupán a nyelv a vegyes, a népesség is. Főként bantu nyelvű törzsek lakják a térséget, de a tengerparton találunk indiaiakat, omániakat is. „Khalil és Yusuf látták azokat a hatalmas, néma, üres homlokzatú házakat a városban, amelyekben a gazdag ománi családok laktak… – A lányaikat kizárólag a testvéreik fiaihoz adják hozzá… – A hatalmas erődök némelyikében a gyengébb utódokat tartják elzárva, azokról sohasem beszélnek. Néha láthatjátok is azokat a boldogtalan teremtményeket, amikor a felső szintek ablakaiban a rácshoz préselik magukat.”

• Olvass bele!

Yusuf Aziz bácsi boltjában dolgozik, Khalil tanítja. Néha van szabadideje is, és akkor megtalálja a paradicsomot. Az egy gyönyörű kert, pici tavakkal, patakokkal, zöldellő növénycsodákkal. Annyira tetszik neki, hogy segít a kertésznek a gondozásban. Feltűnik neki, hogy tükrök lógnak a faágakról, nem érti miért.

Több dolog is izgatott igazán a regényt olvasva. Egyrészt nagyon érdekelt az a sajátos, néha brutális kultúra, amely igazából csak Afrikára jellemző. Aziz bácsi teherhordói így beszélgetnek a helyi vademberekről: „Ahhoz, hogy teljes értékű harcosok legyenek, le kell vadászniuk egy oroszlánt, amit aztán megölnek, és megeszik a péniszét. Minden egyes alkalommal, amikor megesznek egy péniszt, új feleséget vihetnek a házhoz, és minél több péniszt esznek, annál jobban tisztelik őket az emberek.”

A másik pedig a tematika jellemzői. Mikor és hogyan kacsint át Yusufra a Korán-Biblia Józsefe. Ezek az irodalom és az olvasás olyan fínomságos (szándékosan írtam rossz helyesírással!) csodái, amelyek – vélekedésem szerint – a történetmeséléssel egyenrangúak.

Aztán ott van a gyarmatosítás afrikai szemmel: „Állatoknak tartanak bennünket, és sokáig nem fogják elérni, hogy ne ezt a butaságot gondolják rólunk. Tudod, miért olyan erősek? Mert már évszázadok óta szívják a világ vérét. A morgolódásod nem fogja megállítani őket.”

Nagyon erős gondolatok ezek – és ha belegondolunk, sajnos igazak is. Európa mai demokráciáját és kulturális nagyszerűségét nagyon sok szégyellnivaló galádság alapozta meg.

Közben József folyamatosan integet a múltból. Yusuf gyönyörű fiatalemberré serdül, a boltba járó asszonyok kedvencévé válik. Éjjel rémálmok gyötrik. Ez is helyén van, hiszen egy kisfiú, akit tizenkét évesen rabszolgának adnak, mitől lenne békés lelkű. Az álom többször is előkerül a történetben. Khalillal egymás mellett alszanak, és Kahlil sokszor arra ébred, hogy Yusuf kiabál, nyög álmában. Így alakul át József álomfejtése Yusuf rémálmaivá, és itt érhető tetten a palimpszeszt technikája. Nem másol, nem újraír, hanem új kontextusba helyez, újraértelmez, átfest, átír: de mégis! Megmutatja, hogyan lehet két sors majdnem azonos – csaknem négyezer év különbséggel. „Az idő nem öregszik, csak a díszletek változnak” – írta nagyrabecsült tanártársam, Cserháti István, még a múlt évezredben.

Abdulrazak Gurnah nagyon sokat tesz azért, hogy az európai olvasóközönség megismerhesse Afrika történelmét, kultúráját. Zanzibáron született, de Angliában él, egyetemi tanár, a gyarmati irodalom kutatásával foglalkozik, és regényeket ír. Tíz regénye jelent meg eddig: magyarul is olvasható az Utóéletek, illetőleg a Paradicsom.

Amikor egy távoli, idegen kultúrában játszódó történetet olvasok, mindig érdekel, hogy ott hogyan nőnek fel a gyerekek, milyen az oktatás, mitől válnak olyanná, amilyennek a szerző láttatja őket. (Hiába, nem is tudnám letagadni a magyartanári múltamat.)

„Hazai tankönyvek segítségével, minden változtatás nélkül átvett otthoni tanmeneteket követve főként magyar történelemmel, uralkodóházak históriájával, hadvezérek dicső tetteivel, évszámokkal, helynevekkel és mindenféle egyéb, fontosnak vélt adattal tömték a fejüket. Szóról szóra ugyanazt kellett bemagolniuk, mint magyarországi társaiknak, és ugyanarról, ugyanúgy számot is adniuk, mint azoknak (…)
Megkívánták tőlük továbbá azt is, hogy mindenféle hazafias versikéket tanuljanak meg harmad-, negyedrangú hivatalos költőktől, és akkor is el tudják szavalni, ha álmukból verik fel őket. (…)
…és a Monarchia sajátos tudathasadásos állapotának megfelelően se a betlehemi jászol másánál, se a szent sír utánzatánál nem maradtak el a Kossuth Lajos elhozta magyar szabadságról és Ferenc József magyarok iránti végtelen jóságáról szóló szavalatok” – ezeket Oravecz Imre írta egy amerikai magyar iskoláról, A rög gyermekei című trilógiájában. Írhatta volna akár (a megfelelő különbségekkel) egy mai, anyaországi iskoláról is, amelyik szintén tanít teljesen szükségtelen dolgokat. Viszont ma is elámulhatunk e beszámoló szókincsén.

Kelet-Afrikában mi volt ebben az időben az oktatás? Akinek volt pénze, beíratta a gyerekét az iskolába, ami addig tartott, amíg megtanulta olvasni a Koránt. Ez általában hosszú időre nyúlt, mert a tanár csak addig kapott pénzt, amíg a gyermek iskolába járt. Nyilván ez sem érintett mindenkit, csak azokat, akik ezt megengedhették maguknak.

Yusuf története egy idő után road movie-vá alakul át. Aziz bácsi elviszi az egyik útjára. Ez talán a regény leggyönyörűbb része. Nem azért, mert a kereskedelmi karavánt alkotó emberek a kínok kínját élik át, napközben a hőséggel harcolva, éjjel viszont a szúnyogokkal, hanem azért, mert láthatjuk, hogy milyen Afrika, ha nem fölülről fényképezik, hanem gyalogolva a végtelen ösvényeken. Olvasni csodás, átélni halálos.

Nehéz olvasmány Gurnah műve. Egyrészt, mert szembesít európai önmagunkkal, másrészt azért, mert emberi önmagunkkal. De ha valami nehéz, nem azt jelenti, hogy nem kell olvasni! Azt jelenti: „csakazértis”!

Abdulrazak Gurnah: Paradicsom
Fordította: Neset Adrienn
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2023
300 oldal, teljes bolti ár 5499 Ft
online ár a kiadónál 4124 Ft
ISBN 978 963 504 6942

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Az Ezeregyéjszaka meséi keverednek a Koránból és a Bibliából ismert József történetével az irodalmi Nobel-díjas Abdulrazak Gurnah nagy sikert aratott varázslatos elbeszélésében – ahogy jelen van benne a 20. századi eleji Afrika gyarmatosítókkal és erőszakkal teli szörnyű és kíméletlen valósága is.
A tizenkét éves Yusufot az apja, adóssága fejében zálogba adja a dúsgazdag Aziznak, aki a kontinens keleti partvidékéről indul újra és újra kalmárkodni az ország szívébe, a dzsungel borította hegyek közt lakó vadállatok és vademberek közé. A kalandos expedíciók alaposan megedzik az időközben fiatalemberré serdülő fiút, de a legnagyobb megpróbáltatások mégis a kereskedő fallal körülzárt, paradicsomi idillt idéző kertjében várnak rá.
Innen nyílik ugyanis ajtó a házban titokzatos módon rejtőzködő nők szobájához, ahová egy nap Yusuf is bebocsátást nyer.