Rokonok

>Igen tisztelt tekintetes és nagyságos uramék! Kicsit elgondolkodtam a napokban azon, hogy kerülhetnék be az önök rokoni köreibe. Mert úgy látom, s ezt nem tudják megcáfolni, hogy aki rokon, az bizony jól jár. S én bizony szeretnék jól járni. Látom ám nagyságodéknál, hogy a közpénzzel hogyan segítik a kedves kurafiakat, leányzókat, nemre, fajra, vallásra tekintet nélkül. Valami rokonfiú, ki beházasodott az uralkodó osztályba, is kap rendre a közéből, hogy boldoguljon a lelkem, hogy felújíthassa azt az épületet, villát, fogadót, kastélyt, palotát, amit ugyancsak a köztől (ebül) szerzett pénzből vett meg. Ma már senki nem csodálkozik, hogy két, háromszáz millát csak úgy odadobnak ennek a jó embernek, persze van a rokoni társaságban, aki két, vagy hárommilliárdot is kap. Ez ám az úri muri!

Na akkor, ha közpénz édes uramék, akkor a köznek is illene juttatni kicsikét. Amíg azonban nem tudok felmutatni rokonságot, addig semmi esélyem.

Na de hogy lehetnék rokon? Beházasodni már nem akarok, annál is inkább, mert elégedett vagyok az urammal, immár negyvennégy éve. Csak úgy kinevezni valakit rokonnak, meg nem lehet, persze hazudhatnék közös felmenőket, de jobb ötletem van: csináltassák meg nagyuramék is a családfát, de nem ám azt, amelyiken a nemesi rangokat hazudják maguknak, az igazi DNS teszteset. Mindjárt kiderülne, Árpád apánkról, vagy Jézusról, aki ugye pártus herceg volt, szegről végről rokonok vagyunk. Akkor ezt megbeszéltük, rá is térhetünk a piszkos anyagiakra.

Megmondom őszintén, nekem nem is kéne több, mint háromszáz millió, mert pont ennyi hiányzik, hogy nyugalomban töltsem öreg éveimet. Bevallom, ebből adnék a gyerekeknek is, bár nekem az a véleményem, ami önöknek ezzel kapcsolatban, a gyerek az segítse a szüleit. Csak halkan jegyzem meg, nem mindent kell elhinni, amit mondok, mert valójában erről azt gondolom, hogy a gyerek csak élje az életét és az öregek meg kapjanak annyi nyugdíjat, hogy tisztes megélhetésük legyen. Pont, mint kétszáz éve, amikor egy könyökvédős könyvelő bizony nyáron képes volt és elvitte az asszonyt Abbáziába, télen meg a szlovén, vagy osztrák hegyekbe. Sőt, még cselédet is tartott, mert tellett rá neki. Na most nemhogy Abbáziába nem jut el a szerencsétlen, de még a Balatonra sem, mert kell a pénzecske a szűkös megélhetésre. Ja igen, lenne egy javaslatom, vezessék már be a cselédrendszert is újra, ha már úgyis minden területen visszaköszön a múlt, mert ha tekintetes urak vannak, akkor ott cselédeknek is kell lenniük. S hogy miért mondom én ezt ebben az illiberális világban tengődő liberális néne? Mert a cselédeknek volt biztos megélhetése, s milyen nagy dolog ez manapság. Minden cseléd szállást is kapott, kosztot, kvártélyt, ahogy akkor mondták. S ha gazdag uraságnál szolgáltak, még a kelengyét is azok állták. Főleg, ha az úrfi besegített, hogy hamarabb jöjjön az az esküvő. Akkor még vőlegényt is szereztek. Szóval menyivel jobb volt akkor. A napszámosok és a zsellérek is tudták a dolgukat, jártak a földekre, dolgoztak az istállókban, a kertekben. Na most mivel annyi már az uraság, csak jó lenne ezt a régi rendszert bevezetni.

Ne lökdösse már jó uram a könyökömet, én is tévedhetek. Mert tudom én azt, hogy már minden úgy van ahogy rég. Csak még azt nem mondták, mikor csurran-cseppen némi közpénz az én számlámra. Aha, sejtem.