Posted by Válaszút elé érkezett a török gazdaság… egyetlen Ponzi-séma sem tarthat örökre. Ankarának jelentős pénzügyi kiigazítást kell véghez vinnie, különben Törökország nemcsak deviza, hanem fizetésimérleg-válsággal fog szembenézni.
2022 februárjának végén orosz vadászgépek jelentek meg az ukrán főváros felett. Le is lőttek közülük párat, ekkor keletkezett egy ász pilóta legendája, akit „Kijev szellemének” neveztek. Ilyen értelemben Ankarának is van saját „szelleme”, csakhogy ő ellenséges vadászbombázók helyett a saját országának gazdaságát intézte el. Pontosabban: rendkívül előnytelen helyzetbe sodorta azt.
Törökország elnöke, Recep Tayyip Erdogan nem hétköznapi politikai karriert tudhat magáénak: 1994 óta 12 választást nyert meg, méghozzá zsinórban. Azonban az idén májusi győzelmének (gazdasági értelemben) komoly ára volt, amely csak ezután fog megmutatkozni. Erdogan híres arról, hogy közgazdasági nézetei – politikailag korrekten fogalmazva – unortodoxak, szerinte a magas kamatok emelkedő inflációhoz vezetnek.
A török elnök monetáris politikai ámokfutása 2019-ben kezdődött, amikor kirúgta a jegybank kormányzóját, aki nem volt hajlandó kamatot csökkenteni. Ez még a fejlődő országokban is ritkaságnak számít, mivel a jegybanki függetlenséget a legtöbb országban tiszteletben próbálják tartani, vagy legalább a látszatra adnak. Ezt követően a líra fokozatos devizapiaci leértékelődésnek indult, igaz ez sem akadályozta meg a kormányfőt abban, hogy 2019 és 2023 között további négyszer leváltsa a központi bank első emberét.
Azonban, ami tavaly történt, az minden eddiginél szélsőségesebb:
Erdogan – a választások közeledtével – egyszerre akart alacsony kamatokat, gazdasági stimulust és stabil líraárfolyamot.
Márpedig túlságosan laza monetáris és fiskális kondíciók mellett nehezen tud stabil maradni a devizaárfolyam, pláne, ha az adott ország jelentős folyó fizetési mérlege deficittel működik. Mivel a kamatemelés szóba sem jöhetett, így volt más választása a hatóságoknak, mint interveniálni a piacokon: a lírát vétellel erősíteni, a devizatartalék terhére.
A devizapiaci beavatkozásokhoz viszont hiányzott egy fontos dolog: maga a tartalék. E kihívás áthidalására két dologgal jöttek a döntéshozók:
- A jegybank létrehozott egy új betéttípust, amely a devizabetétre nemcsak kamatot fizet, hanem a líra leértékelődése esetén – az árfolyamesés mértékével – kárpótolja a betéteseket
- Külföldi befektetők bevonása
Az árfolyamvédett betét segítségével a központi bank lényegében kölcsön vette a lakosság devizamegtakarításának jelentős részét. Eközben Erdogan sem tétlenkedett, több helyről is sikerült finanszírozást szerezni a közel-keleti országaitól kezdve Dél-Koreától Kínáig. Törökország geopolitikai jelentőségét mutatja, hogy bizonyos esetben egymással szemben álló államok is Ankara segítségére siettek, mint például Katar és Szaúd-Arábia esete. A legnagyobb üzletet azonban Oroszországgal sikerült megkötni. Nem elég, hogy a török állami gázvállalat, a BOTAS fizetési haladékot kapott a gáz import kifizetésére a Gazpromtól, még a Rosatom is bejelentett egy atomerőmű beruházást Törökországban. Ráadásul az oroszok a projekt kivitelezésére ötmilliárd dollárt helyezett el a török leányvállalatánál. Így Moszkva európai energiaexport bevételeinek egy része a török fizetési mérleg befoltozására lett felhasználva.
(Ezt Erdogannak úgy érte el, hogy Törökország közben fegyvereket szállít Ukrajnának és kulcsszerepet játszik a fekete-tengeri gabonaexport működtetésében.)
Végül sikerült a török központi banknak elegendő devizafinanszírozást gyűjtenie az elnök „unortodox” programjának végrehajtásához. A jegybank mesterségesen stabilan tartotta a lírát árfolyamát, miközben az állami bankok rekord mennyiségű kölcsönt osztottak ki, méghozzá relatíve alacsony kamatokkal. A stratégia működött, Erdogant a 80 százalékon tetőző infláció és a februári földrengés pusztítása ellenére is újraválasztották.
A választások után azonban eljött a gazdasági konszolidáció ideje. Az ország devizatartaléka a kötelezettségeihez képest vészesen lecsökkent: a jegybank 150 és az állam 100 milliárd dollár értékű devizaadóssága jut 50 milliárd dollár likvid devizatartalék. Ráadásul a ténylegesen használható tartalék ettől kevesebb, mivel Katarral és az Egyesült Arab Emirátusokkal 19 milliárd dollár értékben kötött csereügyletet (swap) keretében a katari riált és dirhamot csak a külföldi hatóságok engedélyével lehet felhasználni (eladni). Nem véletlenül adott el áprilisban a központi bank 5 milliárd dollár értékben az aranytartalékából. A monetáris normalizációt már nem lehetett sokkal tovább húzni.
Az új pénzügyminiszternek, Mehmet Simsek sikerült rávennie az elnököt az irányváltásra. A török gazdaságnak nem fiskális, hanem klasszikus fizetésimérleg-problémái vannak:
- Kevés devizatartalék, mert a jegybank az utóbbi egy évben elinterveniálta azt.
- Jelentős a folyó fizetési mérleg hiány, amelyért a túlhevült gazdaság és az elértéktelenedett valuta tehető felelőssé.
Első lépésként be kell fejezni a devizapiaci beavatkozásokat, mert a folytatás esetén fennáll a veszélye annak, hogy Ankara előbb-utóbb kifogy a tartalékokból. Ez látszólag meg is történt, mivel a líra az utóbbi egy hónapban 30 százalékot vesztett az értékéből a dollárral szemben. Minél tovább van egy instrumentum (jelen esetben a líra) mesterségesen erősen tartva, annál nagyobb korrekciót csinál a piac, amikor megszűnik a beavatkozás.
A második feladat a kamatok fokozatos emelése, amely egyszerre fogja vissza az inflációt és erősíti a nemzeti fizetőeszközt. E téren is megtörténtek az első lépések, a török központi bank júniusban 15 százalékra emelte az irányadó kamatot. A legcélravezetőbb az lenne, ha rövid távon pozitív reálkamat alakulna ki, amely a külföldi befektetőket visszacsalogathatná az országba. Ez azonban még messze van, mivel az év/év alapú infláció még mindig meghaladja 35 százalékot.
A gazdaságpolitikai kiigazítás legtöbbször elkerülhetetlen velejárói a megszorítások, ugyanakkor pozitív fejlemény, hogy a Törökország lassan, de elindult a fenntarthatóság útján. Most már csak végig kell csinálni. Ehhez pedig mindenekelőtt az kell, hogy az ország vezetőjének legyen hozzá elég türelme.