Véget kell vetni Orbán Viktor zsarolási kísérleteinek 

Posted by

(Berliner Kurier)
„Orbán Viktor zsarolási kísérleteinek véget kell vetni” – ezzel a címmel közölt kommentárt a Berliner Kurier című regionális német lap. Orbán a saját országában a saját országában felszámolta a jog uralmát. A politikát, igazságszolgáltatást, gazdaságot és a sajtót az ellenőrzése alá vonta. És az általa szívesen használt retorikát hallgatva az ember azt hihetné, hogy egy banánköztársaság diktátora, nem pedig egy uniós tagállam kormányfője beszél. Orbán harcol az állítólag Brüsszel által rákényszerített gender- ideológia ellen, a Soros György vezette világméretű összeesküvésekről szóló antiszemita kliséket használ, és Nagy-Magyarország feltámadásáról fantáziál, beleértve más államok területeinek kisajátítását is. Így
persze beleillik a képbe, hogy Orbán szerint Ukrajna nem szuverén állam, hiszen magyarok ezrei élnek Ukrajna nyugati részén. Közben blokkolta az Oroszország
elleni szankciókat, valamint Finnország és Svédország NATO-csatlakozását. Úgy tűnik, hogy most Orbán, a kicsi Magyarország hatalmas diktátora Ukrajna vereségére fogad, hogy akkor talán az oroszoktól megkaphatja a torta egy szeletét, és egyébként is komoly előnyöket remél Moszkvától a lakáj szolgálataiért. Csak egyetlen kérdés marad: Mit keres még ez az ember az
Európai Unióban?

Angela Merkel alatt a CDU éveken át tolerálta a magyar miniszterelnök ténykedéseit, hogy az Európai Néppárt száméra biztosítsa a többséget és a hatalmat az Európai Parlamentben.

Budapestről máig is az egyik zsarolási kísérlet követi a másikat. Orbán Viktor újra és újra kap még több pénzt és engedményt, és európai adópénzekkel tömi a saját zsebét, és a támogatóiét. Ennek végre véget kell vetni. Az Európai Uniónak, és főleg Németországnak végre világosan meg kell mutatni a határokat Orbánnak: meg kellene vonni tőle a szavazati jogokat és az uniós pénzeket, és ha szükséges, ki kell tenni Orbánt az EU-ból. Ha ez nem történik meg, Brüsszel tovább veszít a hitelességéből a szabadságért, igazságosságért és mindenekelőtt az európai értékekért folytatott harcban – írta a lap.

https://www.berliner-kurier.de/politik-wirtschaft/mit-den-erpressungsversuchen-von-viktor-orban-muss-
schluss-sein-li.364348

Fordította: Horváth Júlia