Miért lehetett meghekkelni a demokráciát Magyarországon?

Posted by

Barthalas Zsuzsa

>Demokrácia nem létezik demokrata tudatú polgárok nélkül. A demokrata attitűd csak keveseknél volt meg a rendszerváltáskor és az sem tudott úgy elterjedni, közös “tudatossággá” válni, hogy elérje azt a kritikus szintet a társadalomban, hogy érzékelhető, átadható, domináns minta lehessen. Picit sarkosan fogalmazva azt mondanám, hogy a magyar társadalom annyit értett meg a rendszerváltásból, hogy már nem kell kimenni Bécsbe Gorenje hűtőgépért, mert majd “házhoz jön” a fogyasztói Kánaán. Nem szabad polgár akart lenni, tudatosan dönteni, felelősséget vállalni, beleszólni sorsának alakulásába, számonkérni a politikusait, hanem csak JÓL ÉLNI, FOGYASZTANI akart, mint az osztrákok. Semmi több. Nem értette meg, hogy mitől működik úgy Ausztria, Németország, Hollandia, Dánia, stb. – ahogy. Mert nem érdekelte.

Kiskorú volt a demokráciához. És igen, a “rendszerváltó” politikai elit ezzel nem törődött, mert részben önnön pozíciójával volt elfoglalva, részben pedig azt hitte, hogy megy majd ez magától. Az átmenetért pedig hatalmas árat fizetett a piacképtelen tudással rendelkező, a kapitalizmusba így, teljes versenyhátrányból induló, átmenetelő tömeg és rögvest megtapasztalhatta milyen a munkanélküliség, létbizonytalanság, kiszámíthatatlan jövő, hogy már semmi sem biztos, egy perc alatt kicsúszhat a lába alól a talaj. Szerintem ez is az oka a mostani helyzetnek. Orbán el tudta hitetni a kádári kisemberekkel és a pótszerként hamis, nemzeti büszkeségre, nacionalizmusra vevő tömegekkel, hogy majd ő megmenti őket, hogy mindenki más a hibás mindazért, ami az országgal és velük történt, történik. Mindeközben pedig kifosztja, kizsákmányolja és eladja őket fél-rabszolgának kínai, ázsiai összeszerelő üzemeknek,
gyáraknak…A fejlett demokráciák azért tudnak működni, mert van egy erős középosztály, aki nem hagyja magát! Vannak tartalékaik, van öntudatuk, tisztában vannak a jogaikkal és azokat nem félnek érvényesíteni, megkövetelik, hogy partnernek tekintsék őket, hogy semmit se dönthessenek el nélkülük, a fejük felett.

A jobbágymentalitású társadalmakban nem tudott ilyen bátor és felelősen gondolkodó, öntudatos középosztály képződni. Ezért tart ma Magyarország ott, ahol. Ráadásul Orbán ezt a mostani
újfeudális, hierarchikus rendet létrehozó “kasztrendszert” tudatosan építi. Az ő érdeke az, hogy NE LEGYEN POLGÁRSÁG! Mert uralkodni csak alattvalókon lehet. Ez azonban egy zsákutcás fejlődés, nagy árat fog fizetni érte Magyarország. Amikor a hatalom az ilyen amorális, lelkiismeretlen, diktátor típusú karakter kezébe kerül, az mindig egy merev, elnyomó rendszert eredményez és sajnos az abban felnövekvő új generáció is a behajlásra lesz kondicionálva. A magyar társadalom a demokrácia-tanulásban akkor bukott el, mikor éppenhogy elkezdett volna a mászásból felállni és járni tanulni. De ezeket ma már mindannyian tudjuk. A kérdés valóban az, hogy hogyan lehet ebből a siralmas helyzetből felállni, van-e kiút? Van persze. Az alulról építkezés szokott lenni a leghatékonyabb, csakhogy ez évtizedek kitartó munkáját jelenti (társadalmi edukáció), a változáshoz a társadalom tagjainak kell változniuk, fejlődni, tudatosodni. Ma ehhez alig áll rendelkezésre olyan felület, amin keresztül el lehet érni tömegeket. (A social media – az egyik.) És ezt nehezíti az, hogy közben a sötét, az elnyomó oldal azon dolgozik, hogy megszállja és fogva tartsa az emberek tudatát, azaz ugyanazt teszi, amiről George Orwell ír az 1984 című disztópiájában. A pénz, a hatalom, az eszközök mind a sötét, a módszereit tekintve velejéig gátlástalan oldal rendelkezésére állnak. Ezért kellene a vele szemben állóknak (akik ugyan szintén nem grállovagok, de legalább elegük van a diktatúrából) egyesíteni az erőforrásaikat és eszközeiket, ahelyett, hogy a közös fa ágainak fűrészelésébe kezdenek (pontosabban ezt folytatják évek óta…). Ez az, ami nem sikerült 2022- ben, mert nem voltak képesek a szereplők megérteni, hogy az első lépés nem az egymással való versengés, kiszorítósdi, lejáratás, karaktergyilkolászás, hanem az, hogy a DEMOKRÁCIA kontra DIKTATÚRA választásban a demokrácia oldalára billentsék a korántsem tudatos választókat. Na és itt jön megint a képbe az, amiről korábban írtam.

A keretrendszer (tehát az, amiben egy államnak és egy azt irányító kormánynak működnie kell) fogja meghatározni, hogy meddig lehet elmenni, hogy tudnak-e működni a hatalomtól független demokratikus intézmények, a fékek és ellensúlyok. Ha mind a választási rendszer, mind pedig a működés szabályait adó demokrácia-modell meghekkelhető, akkor egy hatalmi csoport bármikor diktatúrát tud csinálni egy korábbi demokráciából. A 2/3-os teljhatalomra lehetőséget adó választási rendszer eleve ennek ágyazott meg! Óriási hiba volt. Ma is érthetetlen számomra, hogy ezzel a kockázattal miért nem számoltak a demokrata gondolkodású “okosok”, tanácsadók, politikusok 2010 előtt? Miért nem modellezték ezt le matematikai játékmodellel, miért nem látták előre azt, hogy mi történik, ha ugyan még demokratikus úton, de egy diktátor karakter és klikkje kezébe kerül a hatalom, miért nem változtattak még időben ezen a 2/3-os hatalomgyakorlási modellen? A svájci konkordancia- modell pont azért jó keret- és szabályrendszer, mert ezt a lehetőséget (meghekkelhetőség, diktatúraépítés) eleve kizárja. Ezért érdemes tanulmányozni, megismerni. Nem arról van tehát szó, hogy egy az egyben és azonnal át lehet ültetni, hanem arról, hogy nem kell feltétlenül feltalálni a spanyol viaszt, hanem lehet másoktól tanulni. Ugyanaz, mint a KRESZ.

Kell egy elfogadott, a működést leszabályozó rendszer, ami megakadályozza a káoszt, az anarchiát és az elnyomó hatalom kiépülését. Ahol ugyanis nincs magas szintű polgári tudatosság, demokrácia-védelem, ott gátlástalan, amorális gengszterek, haramiák fognak fosztogatni, hatalmat birtokolni és barbár módon szétverni mindent, ami a civilizált nyugati világban már alapjaiban megkérdőjelezhetetlen. Szóval igen, egyszerre kell alulról építkezni és megalkotni egy olyan demokrácia-modellt, ami törvényileg teszi lehetetlenné egy olyan diktatúra, maffiaállam kiépítését, mint a mostani.

A szerkesztő megjegyzése: Csupán a történelmi hűség kedvéért: a 2/3-os MSZP-SZDSZ kormány feje, Horn Gyula azért szavaztatta le a saját kormányával a már előkészített alkotmánymódosítást, amely az alkotmány megváltoztatásához 4/5-ös támogatottságot írt volna elő, mert „könnyen lehet még az MSZP- nek egyedül is 2/3-a, és akkor majd ők mondják meg, hogy mi legyen abban az alkotmányban” (Kuncze Gábor). Tudjuk, mi történt ezután. 2010-ben (már június 14-én) a Fidesz 2/3 egyik első intézkedése volt, hogy még azt a (Horn Gyula által betett) négyötödös szabályt is eltörölte, amely szerint az új alkotmány előkészítésének (!) szabályairól szóló országgyűlési határozat elfogadásához az országgyűlési képviselők
négyötödének szavazata szükséges. Igencsak aktuális, hogy ekkor esett áldozatul az Alkotmánybírák addigi jelölésének (és választásának) rendszere is. Csak a Fidesz-KDNP többség szavazta meg, hogy a jövőben nem a parlamenti pártok frakciójának egy-egy tagjából álló jelölőbizottság tehet javaslatot az Alkotmánybíróság tagjaira, hanem a pártok által szerzett mandátumok arányának megfelelő összetételű, nyolctagú bizottság.

Címkép: Szavaz a Fidesz