Az EU lefölözné a zárolt orosz pénzeket Ukrajna újjáépítése céljából

Posted by

(The Guardian)
Az EU azt vette fontolóra, hogy az orosz tulajdonban lévő, az unió területén befagyasztott készpénzek kamataira vet ki adót, és ezt veszi igénybe az ukrajnai újjáépítés céljára. Ez évi
hárommilliárd eurót tenne ki. A brit liberális lap értesülése szerint erről is szó lesz pénteken a Brüsszelben csütörtökön megkezdődött csúcson. Az elképzelést már három hete fontolgatják. Akkor Németország kifogást emelt egy agresszívabb változat ellen, amely a luxusjachtokat, villákat, műalkotásokat, részvényeket és az orosz központi bank tartalékait is érintette volna. A lap ezzel kapcsolatban egy diplomatát idézett, aki kifejtette: „A szankciók nem büntetés, hanem céljuk a magatartás megváltoztatása. A szankciók olyan jogi konstrukció, amely tiszteletben tartja a jog uralmát”.

Az információk szerint az EU-nak tanácsot adó jogászok szerint az elképzelés jogilag bombabiztos, de mielőtt zöld lámpát kap, még egyeztetések lesznek a partnerekkel is, köztük az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával és Japánnal. Az Európai Unió tagállamaiban összesen 200 milliárd euró orosz tulajdont fagyasztottak be, ebből a fele, 100 milliárd euró az orosz devizatartalék. Mindez évi mintegy hárommilliárd eurónyi kamatot hoz, és csupán a töredékét fedezné Ukrajna újjáépítési költségeinek, amelyeket a Világbank mintegy 411 milliárd
euróra becsül. Emellett a csúcs napirendjén szerepel egy olyan nemzetközi ítélőszék létrehozása is, amelyen le lehetne folytatni az orosz vezetők elleni tárgyalásokat. Az egyik elképzelés szerint ez az ENSZ égisze alatt működne.

https://www.theguardian.com/world/2023/jun/29/eu-mulls-levy-on-frozen-russian-assets-to-support-
ukraine-reconstruction

Fordította: Horváth Júlia