13 éve az illiberális keresztény szabadságban

Posted by

Lang Alex

>Mivel tizenhárom éve élünk Orbán világában, úgy gondoltam itt az ideje, hogy összeszedjem mit tanultam. Legelőször azt tanultam meg, hogy az alapérték ebben a Fidesz világban a hazugság, hiszen nemzetvesztő “nagy” urunk is megmondta már a legelején, hogy ne arra figyeljünk, amit mond, így aztán arra koncentráltam, hogy mit csinálnak. Ezért nagyon hamar megtanultam a Fidesz rezsim második törvényét, ez pedig a lopás! Ugye még emlékszünk, hogyan tűnt el a MANYUP 3.000 milliárd forintja, csak ugye a hová-t nem tudjuk, bár sejtjük. A következő, amit megtanultam, az a nőkről szólt. A nő az anyaság szimbóluma, de csak szimbólum! Egyébként másodrendű állampolgár, akinek helye a konyhában van és a szülőszobában, de ha nem viselkedik megfelelően, akkor jön Nárcisz kutya, ja, nem, hanem a vak komondor és ez így van jól! A gyerekek szerepe ebben a Fideszes társadalomban a politikai pedofilok kielégítése, illetve hogy minél butábban és hamarabb álljanak munkába lehetőleg közmunkásként! Ugye az elmúlt 13 évben nem sikerült ratifikálni az Isztambuli egyezményt, de ugye nem is kell fideszisztánban ilyen törvény, minek?

Azt is megtanultam, hogy a nap nem süt éjszaka (tök komoly), illetve a szél sem fúj mindig (de tényleg), ezért baromság a napenergia hasznosítása, meg a szélerőművek is amolyan nyugati métely, mint a Coca- Cola. A tanulási folyamat azonban itt nem ért véget! Megtudtam, hogy háromféle migráns van, az egyik általában gyalog jön és mocskos muszlim, kecskeb@szó, stb., a másik pedig 300.000,- eurót fizet és lehet akár nemzetközileg körözött bűnöző is, vallás se számít, illetve vannak a rezsim által betelepített “vendégmunkások”. Megtanultam azt is, hogy azért kellenek a stadionok, mert akkor kevesebb inkubátor kell, legalábbis Hende ezt mondta és igaza van, mert ő még a távcsövön lévő lencsevédőn is átlátott! Azt is megtanultam, hogy egy öreg fideszes szülő soha nem lehet annyira öreg, hogy ne legyen sertéstelepe, vagy motorja, vagy kőbányája, vagy bármije, ahogy egy Fideszes gyerek sem lehet annyira fiatal, hogy ne
lehessen nyaralója, háza, kastélya.

…és még mindig nem vagyunk a végén! Megtanultam azt, hogy Orbán zavarta ki a szovjeteket, és ő hívta be az oroszokat, törököket, kínaiakat, mert ősi rokonságban vagyunk velük, mint kipcsakok, meg mint fél-ázsiai szerzetek. Azt is megtanultam, hogy Brüsszel egy mozgó város, mert állandóan meg kell állítani, illetve, hogy pocsék fizetőeszköz az euró, de a jüan, az bizony a jövő. Ahogy azt is megtanultam, hogy a közmédia, az a Fideszé, sőt szinte minden média a Fideszé. Ebbe a 13 évbe az is belefért, hogy az egykor Orbánt stafírungoló Sorosból patás ördög lett, egyeteméből pedig mocskos CEU. Ezért megértettem az idők szavát, hogy el kell üldözni a Soros egyetemet Bécsbe, a no-go zónáktól hemzsegő élhetetlen, koszos városba. Helyette pedig jöhetnek a török, orosz, kínai iskolák, egyetemek, mert a kipcsak vér kötelez. Ó, Istenem és még mennyi mindent tanultam! Az öregeknek 75 év felett nem jár krónikus betegségeknél gyógykezelés, a nyugdíj az nem jár, csak adható. A gyógyításhoz nem orvos kell és ápoló, hanem biblia és tízparancsolat. Azt is megtanultam, hogy, aki kimenti saját zsebre az ország vagyonát az nem bűnöző, hanem oligarcha, ellenben azok, akik elveszítették az oligarchák tevékenykedése miatt a házukat, lakásukat, azok bűnözők!
Jó kis lecke ez, bele is döglik az ország!