Női kvóta

Posted by

Antoni Rita

>Több portál azon kesereg, hogy Varga Judit távozásával ismét nem lesz nő az Orbán-kormányban. Én viszont a női kvóta híveként is azt mondom, hogy tökmindegy: jelen rendszerben még az 50 százalékos női kvótának sem tudnék örülni. Ezért is hagytam fel jó pár éve a női kvóta melletti lobbizással – akkor térjünk vissza rá, ha alkalmasak lesznek rá a körülmények.

A női kvótának – amely nem alkalmatlan személyeket hoz pozícióba, hanem az alkalmasok közül a nőknek is egyenlő esélyt biztosít – ugyanis akkor van értelme, ha az így pozícióhoz jutott nők önállóan cselekedhetnek, saját döntéseket hozhatnak és a nők érdekében munkálkodhatnak. Azaz a női (illetve, bármilyen) kvótának csak plurális demokráciában van értelme.
 

Ellenkező esetben csak szemfényvesztés, és még káros is, mert az így tokenhelyzetbe hozott nők bábok, akikkel sokszor elvitetik a balhét a kifejezetten nőellenes döntésekért is.

 

Kevés olyan politikus van, aki többet ártott volna a nőknek és a kapcsolati erőszak áldozatainak, mint Varga Judit a hajlobogtatós videójával, a semminél alig jobb áldozatsegítő központokkal és az Isztambuli Egyezmény „politikai hisztinek” titulálásával, miközben pl. a megelőzésért két szalmaszálat sem tett keresztbe – én biztos nem fogok utána sírni.
 
Sőt inkább még örülök is: a most már kizárólag férfiakból álló kormány összetétele még inkább világossá teszi, hogy Magyarországon milyen szerepet szán a politika a nőknek, és milyen szerepektől akarják őket távol tartani.