Így különböztesd meg őket!
Prokaj Tamás
Egy 2021-es tanulmány támasztotta alá azt a nézetet, mely szerint a nárcisztikus embereket nem mindig ugyanazok a célok és indokok vezérlik. Az eredmények megállapításához 270 résztvevő együttműködése segítette hozzá a kutatókat. A pszichológusok két fajtáját különböztetik meg ennek a személyiségjegynek.
Egyrészről vannak a sérülékeny nárcisztikusok, akiknek alacsony önértékelésük, valamint kötődési szorongásuk is van. Ezen tulajdonságok mellett azt is érdemes tudni róluk, hogy érzékenyek a kritikákra. Mellettük vannak a grandiózus nárcisztikusok, akik kifejezetten magas önértékeléssel rendelkeznek, meggyőződésükből pedig semmilyen más nézőpont vagy ellenvetés nem tudja kizökkenteni őket.
„A nárcisztikusok bizonytalanok, és ezeket a bizonytalanságokat dicsekvéssel kezelik. Ettől hosszú távon mások kevésbé kedvelik őket, ami tovább fokozza a bizonytalanságukat, ami aztán az ilyen viselkedés ördögi köréhez vezet” — mondta az egyik kutató.
Ez ellentétben áll a grandiózus szarkasztikusok gondolkodásmódjával, hiszen ők rendíthetetlenül hisznek saját önnön fontosságukban, és nem mutatják a bizonytalanság jeleit. Az eredmények alapján ez a típusú személyiségjegy talán nem is a nárcizmushoz kapcsolódik, hanem sokkal inkább a pszichopátia egyik viselkedési formája lehet. A szakértők a tanulmányuk végeztével elismerték, hogy egyéb vizsgálatokra van még szükség a továbbiakban, melyekkel hosszabb időintervallumot kell lefedniük, valamint több alanyt kell bevonniuk.
Címkép: Mark Anderson