D. Magyari Imre

Szeretek végigsétálni a Veres Pálné utcán és beülni a Grinzingi borozóba. (Az utóbbit akkor is szívesen teszem, ha előtte nem sétálok végig a Veres Pálné utcán, ne legyünk szokásaink rabjai.) Szeretek elsétálni a Batthyány tértől a Clark Ádám térig a Fő utcán, megállva a Corvin téren, a Vár alatt és csak úgy állni. Álldogálni.

Szeretek elindulni a Hattyú utcán a Batthyány tér felé, a Mária tér után befordulva az Iskola utcába, megnézni a házat, ahol Bereményi Géza és Cseh Tamás laktak albérletben, nürnbergi kolbászkákat enni a Bajor sörözőben (amiről azt hiszem, hogy csak én tudok róla).

Az ember ezeken az utcákon ki tud lépni az időből, nem a huszonegyedik században van, hanem a tizenkilencedikben, netán a tizennyolcadikban, ami roppant megnyugtató. Akadnak még ilyen terápiás jellegű útvonalaim, amiket szívesen meg is mutatok másoknak, például Miskolcon élő Kati barátnőmnek, akinek szerencsére különleges érzéke van a flâneurködéshez (kedvelem ezt a francia szót, de mondjunk kószálást).

Sok mindent tudok a városról, ahol élni próbálok, gyér sikerrel. Rengeteg mindent pedig nem, a Budapest könyv kvízjátékának kérdéseire meg sem próbálok válaszolni; fogalmam sincs (honnan lenne?), hogy mit kritizált Vilmos császár Budapesten 1897-ben, amikor Ferenc József vendégül látta. Ezért örülök nagyon annak, hogy Török András munkája újra megjelent, immár hatodik kiadásban, renoválva, átalakítva, kibővítve. Alcíme szerint Igazmondó városkalauz modern lokálpatriótáknak. Az új idők új szelei még QR-kódokat is fújtak a kötetbe. De ott lengedeznek a régi szelek is: éles szemmel lehet csak észrevenni, ám a borítón egy régi fotó látható, rajta a régi Erzsébet híd, amiről azt olvashatjuk, hogy 1898 és 1903 között épült, a visszavonuló németek pedig felrobbantották 1945 januárjában; a mostanit 1964. november 21-én adták át. (Az én kedvencem a Lánchíd, önmagáért is, meg Széchenyi István miatt. Bereményi Géza írta, Cseh Tamás énekelte: „Jaj, jaj, Széchenyi István, nehéz lesz tanulni / nekünk tőled a példát…” Lehet azért.)

• Olvass bele!

A kötet, amíg a Budapest gyalogszerrel, esetleg kerékpárral című fejezethez nem érünk, kicsit olyan, mintha mondjuk Rómában (az is elég szép város) a Piazza Navonára igyekeznénk: előtte rengeteg kis utcát kell bejárnunk. Ami amúgy nagyon élvezetes és hasznos tevékenység. Török András szeret beszélni (csevegni, pletykálni), és tud is. Így kicsit hosszabb, de lényegesen élvezetesebb a séta. Még a „főcím” előtt (egy budapesti címnegyedben) idézeteket olvashatunk, elsőként Térey Jánostól, könyvének új változatát az ő emlékének ajánlotta a szerző. De van itt eredeti Kosztolányi és Kosztolányi-átirat, épp Rómában felolvasott prózai, Budapest ihlette óda, szó esik a Fortepanról és a fővárosi közgyűlésről, felsoroltatik „a modern lokálpatrióta tizenkét ismérve”. Említődik továbbá „33 dolog, amiért feltétlenül érdemes budapestinek lenni”, így a Pléhkrisztus a VIII. kerületi Tavaszmező és Koszorú utca sarkán, Őze Lajos állt meg előtte Fábri Zoltán Az ötödik pecsét című megrendítő filmje végén, vagy a „Pozsonyi út elején lévő söröző kirakatában működő Kirakatújság, amelyet még Bächer Iván … alapított”. Igen, ezek ellensúlyok, mert persze azt is lehetne sorolni, miért nem érdemes mostanában budapestinek, magyarországinak lenni.

Már itt indul, Závada Péter versével, Az én Budapestem „rovat”, amiben híres és kevésbé híres városlakók vallanak a városról. Török András aztán röviden elmeséli Budapest létrejöttét, de szól az „alkalmazott emberlesés” tudományáról is, sőt még tippeket is ad, „hogyan hozzunk zavarba egy őshonos pestit”. Ezt én egyedül is megoldom, például a „forgalmi változás”-t „forradalmi változás”-nak olvasva a buszmegálló kijelzőjén. Egyébként e változásoktól is – mármint a forgalmiaktól, forradalmiak itt nincsenek – simán zavarba lehet jönni. Juss el időre A-ból B-be egy egyszerűnek tűnő délelőttön!

És van itt gyorstalpaló is „bennfentesjelölteknek”, szó esik a taxikról, a telefonokról, de még a legismertebb (akad vagy kettő…) értelmiségi könyvesboltról, az Írók Boltjáról is, sőt Török arra is kitér, hogy „miért írjunk igazi … képeslapot”. Hogy aztán hol kapunk rá bélyeget…

Öt séta teszi ki a könyv négyötödét. Járunk a város jelképes közepén, a Vörösmarty téren, a Duna-korzón, a Várban, a Lipótvárosban, a Vízivárosban, a Belvárosban, a Gellérthegyen, a Városligetben, a Nagykörúton. Majdnem mindenhol – mindenhol nem lehet. A sétákat Óbuda és Újlak bemutatása egészíti ki.

Török András igazán pazarlón szórja elénk műveltsége nem kevés kincsét. Ez a szó azért is ugrott be, mert idéz egy kevesek által ismert Krúdy-regényből is (Etel király kincse), aminek, ugye, ott van a címében. De citál Ágai Adolftól, Heltai Jenőtől, Vas Istvántól (ha nem is a Búcsú Budapesttől című gyönyörű dalt az Egy szerelem három éjszakájából), Ottlik Gézától, sőt még Lestyán Sándortól is (ő is író volt). A személyes hang az olvasó szerencséjére sosem válik személytelenné. Szubjektív könyv ez, amiben a zserbónénikék kapcsán még egy hajdani kövér kisfiúról is szó esik… Török azt is megírja, ha valami nem tetszik, mint például a Nemzeti Színház vagy a 2022 májusában nyílt Matild Café (szül.: Belvárosi Kávéház) a Ferenciek terén, kritikusan fogalmaz a Hadikról is. De általában tetszik neki, amit lát: igen érett kora (a hetvenediket tapossa) ellenére kamaszosan lelkesedő alkat, ami sokat segít abban, hogy az ember hetven lehessen.

Külön kell szólni a képanyagról. Nem véletlenül említődik a Fortepan már az elején. A sok régi Budapest-kép mindegyike különös hangulatot áraszt, így az 1907-es felvétel a téli, hólepte Gizella, később Károlyi, később Vörösmarty térről, amin akkor még nem állt (ült) ott a szobor, vagy az, amelyiken a Tabánt láthatjuk 1872 körül. És itt van a négyéves Soros Gyurika is: még nem tűnik ördöginek, egész rendes gyerek. Egy másik fotón Péter Gábor hallgatja ki Szálasi Ferencet, az egyik gazember a másikat. Vajon mit mond ez egy külföldinek?

Akadnak vadonatúj fotók is, nemkülönben térképek, rajzok (Felvidéki András, Gráf Dóra), alaprajzok (Réti Andrea), kiemelt szövegek, beemelt szövegek. Egyszerre felhasználóbarát, praktikus és elmélyült, gondolatokban gazdag könyv ez, bőségesen megszórva tapasztalatokkal, életbölcsességgel. Ajánlható az emberiség mindkét részének, a budapestieknek és a nem budapestieknek. Mindenkinek, idegenvezetőknek különösen.

Apró, de fontos adalékokkal szeretnék hozzájárulni a hetedik (nyolcadik, kilencedik stb.) változathoz. A kötetben nem szerepel a Bartók Béla út – újabban Bartók boulevard. (Igaz, jelen van a kötetben a Hadik, de már például a Fapados [BB 42] nekem fájón hiányzik!) És még egy: a Bartók egyik mellékutcájának, a Lágymányosinak az elején található egy Microsonic nevű intézmény, ez még rendben van. De a bejárat melletti táblán ez áll: Műszem- és fülillesztéklabor.

A következő kiadásokból ezek nem maradhatnak ki!

*A cím ötletét Kováts Kriszta lemezéről (szöveg: Fábri Péter) csentem el. (A szerk.)

Török András: Budapest könyv
Átdolgozott, új kiadás
Illusztrációk: Felvidéki András, Gráf Dóra
Alaprajzok: Réti Andrea
Park Kiadó, Budapest, 2023
512 oldal, teljes bolti ár 6999 Ft,
online ár a bookline.hu-n 5950 Ft
ISBN 978 963 355 6986

******

A könyv kiadói fülszövege

A mára kultuszkönyvvé vált Budapest Könyv huszonöt éve jelent meg először. Alighanem része volt az azóta egyre népszerűbb városi sétamozgalom kialakulásában. Olyan útikönyvnek álcázott városportré és -kalauz, amely Budapest régi és új arcait egyaránt igyekszik bemutatni.
Kíváncsi, különböző mértékben tájékozott olvasóit bevezeti az építészettörténetbe, a vizuális és kulináris tudományokba és sok más dologba.
Az átdolgozott kiadást a már megszokott háromdimenziós térképek mellett számos alaprajz, rengeteg archív Fortepan-kép és a szerző saját fotói illusztrálják. Újdonsága a jó néhány QR-kód, melyek átjárók az internet és a mozgóképek világába.

Török András 1954-ben született, természetesen Budapesten. A budapesti bölcsészkaron folytatott tanulmányokat követően volt nyelvtanár, színházi tipográfus, a 2000 folyóirat egyik szerkesztője, kulturálisminiszter-helyettes, fotóház-igazgató, filantrópia-tanácsadó, a Budapest folyóirat szerzője és kiadója, a Fortepan önkéntes menedzsere. Első könyvei íróéletrajzok voltak. 1986-ban Bécsben határozta el, hogy útikönyvíró lesz. Olyan könyvet akart írni Budapestről (eredetileg külföldieknek), amelyből az igazi várost lehet megismerni, nem csak a kulisszákat. Zuglóban nőtt fel, aztán lakott a Józsefvárosban, Angyalföldön, sokáig az Újlipótvárosban, egy ideje Ólipótvárosban él. Ennek ellenére (újabban) Budát, Óbudát sem téveszti szem elől. „Egész Budapest a szűkebb pátriám, hasonlóan ahhoz, ahogy magyarként egész Európát tekintem hazámnak” – nyilatkozta egyszer

Veres Pálné utca (indafotó)