Posted by Ferber Katalin
>Lóhátról, kacagányban-tarhálniNem tudok beletörődni (bár komolyan próbálkozom meggyőzni magamat) abba a Nemzeti Elmebaj Retorikába (NER) melynek minden egyes megnyilvánulása, minden egyes “eredménye” katasztrófális következményekkel jár. Ha ezt sokan nem is veszik tudomásul, úgy sejtem, hogy ma már mindenki (de legalábbis a többség)a bőrén érzi.Az alábbiak a beletörődésre való képtelenségem miatt íródnak.Úgy tűnik, hogy miközben folyamatosan megvető jelzők, leplezetlen rasszista megnyilvánulások özöne zúdul Kínára, (egyáltalában az ázsiaiakra) fel nem merül tudomásom szerint az, hogy kit és mit vetünk meg lóhátról és kacagányban.
Az úgy volt, mondanám, ha mesélnék és ez bárkit érdekelne, hogy a kilencvenes évek közepén (immár harmadszor) Magyarország komoly fizetési válságba került. Nosza, az akkori kormány feje menesztette két fontos szakemberét Japánba, hogy pénzhez jusson az ország. (Nem, ez nem az Orbán-vezette kormány volt.)Jelen voltam a zártkörű eseményen, ahol Japán legnagyobb pénzügyi befektető cégeinek képviselői, a magyar diplomata testület, no meg néhány helybeli tudósító volt. Magyarország két jeles híres, neves pénzügyi vezetője megtartotta előadását, a garfikonok színesek és felfele ívelők voltak, megtapsolta mindenki, majd Japán legnagyobb gazdasági napilapjának tudósítója, aki egy törékeny, szemüveges, középiskolásnak nézett ki- felállt és hosszas szabadkozások közepette megkérdezte hazánk két kiváló pénzügyi vezetőjét hogy Budapestről egyenesen Tokióba jöttek-e?
A kérdést a két szakember először nem is értette. A tudósító zizegő papírjába pillantott, s ismét szabadkozva kérdezte, nem álltak-e meg közben valahol? Kíínos volt ugyan, de muszáj volt válaszolniuk. A tudósító ezen felbátorodva rákérdezett, Washingtonban álltak-e meg? Nem volt mese, muszáj volt erre is igennel felelni. Nem a Nemzetközi Valuta Alaptó lkértek készenléti (standby) hitelt? De, hangzott a válasz, de addigra mindkét remek pénzügyi szakértő nagyon kínosan érezte magát. A grafikonok a kivetítőn továbbra is színesen íveltek felfele. Borzalmasan éreztem magam. “Hiszen ezek csak japánok, úgysem tudnak sokat Magyarországról” hallottam az állva evő-ivó honfitársaim beszélgetésében. Honnan is sejthették volna, hogy a szabadkozva elfúló hangon kérdező helybeli tudósítónak a kezében Magyarország tényleges gazdasági és pénzügyi adatai voltak. (Szinek nélkül, lefele ívelők.)
Aztán eltelt néhány év és akkor már újabb kormány regnált, Orbán Viktorral az élen. Kínába küldött egy pénzügyi-gazdasági szakemberekből álló csapatot, tudakolják meg, milyen beruházási lehetőségeink vannak Kínában. Gyorsan derült ki sajnos, hogy semmilyenek. Ami ugyanis megfelelt a hazai és déleurópai “későnjövők” társadalmainak, attól már Kína két évtizeddel ezelőtt is messze volt. Nem stratégiai titok, de az egyik magyar beruházó elképzelése áruházláncok építése volt Kínában. Kiderült azonban, hogy a kínai nagyvárosok új bevásárló központjainak nívója ismeretlen e magyarországi beruházó számára. Magam elé képzelem a (mindig) udvarias kínai tárgyalópartner elutasítása miatt kiváltott megdöbbenést.“”Hiszen ezek csak kínaiak”-hangzott el már a szállodában a magyar küldöttség vezetőjének “bölcs” következtetése.. Nem jut senkinek sem eszébe (néhány magyarországi kíváló Kína-szakértőn kívül) hogy Magyarország igen keveset tud ajánlani Kínának gazdasági tekintetben. Kína ajánl, Magyarország ezt ugyan visszautasíthatja ,de ma már erre nem futja a költségvetésünkből. Durva, de ténnyé vált, hogy Magyarország minden kacagánya sem elegendő az egyenrangú párbeszédhez. Nincs többé az ország egyetlen vezetője sem ebben a helyzetben, mert Magyarország kér, s a másik fél diktál. Feltételeket, pénzösszegeket. A címben idézett beszámoló (sokszor idézem) a múlt század huszas éveiben született egy szintén kiemelkedő pénzügyi szakértő beszámoló levelében az akkori miniszterelnökhöz, gróf Bethlen Istvánhoz. A magyar pénzügyi delegáció az angol jegybank kormányzójánál járt, hogy pénzt kaphasson az ország a valutája stabilizálásához. Lóhátról és kacagányban.
A többit könnyű elképzelni, hiszen nemcsak a mindenkori magyar kormány tagjai, de mi is egymással pontosan ugyanígy bánunk.Ha lovunk és kacagányunk nincs is, de bárkinek bármikor könnyedén bebizonyítjuk, hogy mi mindenkinél és mindennél jobbak vagyunk.