Posted by Tamás Ervin
>A nagyon művelt és nagyon szórakoztató emberek természetszerűleg igyekeznek egyszerre mindkét erényükkel élni, hiszen ennek köszönhetik, hogy népszerűek, szereplési vágyuknak találnak megfelelő terepet. Természetesen ehhez szükségük van arra is, hogy a szokásostól elütő módon közelítsenek meg kérdéseket, fejtegetéseik legyenek olykor megdöbbentően szokatlanok, a főáramtól eltérők. Legtöbbször ezek a kívülállók számára az úgynevezett „aha- élménnyel járnak – felkapjuk a fejünket, majd elismerően csettintünk: „igen, tényleg van ebben valami…”
Kétségtelen, hogy Réz András író, filmesztéta azok közé az emberek közé tartozik, akik mindig tudnak újat mondani, s mostanában olyan témákban is szót kér és kap, amelyekben kevésbé járatos. Na és, vagyunk így egy páran. Ráadásul ő a „megmondó emberek” azon családjába tartozik, aki nem csak szeret szerepelni, de tud is, és ad rá, hogy olyasmikkel álljon elő, amivel „belecsap a lecsóba”. Ezért a szerkesztők szívesen hívják be azokba a műsorokba, amelyek ezt a kibeszélő-műfajt képviselik, sok-sok érdekes ember mond mindenféle okos, vagy kevésbé okos dolgot, a szellemes eszmefuttatások azonban jobbára elrobognak egymás mellett, nem torkollnak érdemi vitákba, nincs is rá idő, de igény sem – maximum egy megjegyzés erejéig szól be valaki a másiknak, ez is része a show-nak. Talán emiatt, talán a feltűnési viszketegség teszi, hogy a szereplők időnként elragadtatják magukat, s olyan teóriákat hangoztatnak, amelyekkel kívülállásukat, abszolút független voltukat akarják reprezentálni. Ők nem azok a típusú emberek, akik beszélő hirdetőoszlopok – ezzel teszik úgymond besorolhatatlanná magukat. Akkor is keresik a mást, ha így az evidenciának mutatnak fityiszt.
Réz András nem is csinálja ezt rosszul. És mivel egyszerre művelt, s jó előadó, talál magának elég fórumot ahhoz, hogy bizonyítsa: nem beskatulyázható, unalmas az, amit mond. Csakhogy előfordul, hogy a „nem beskatulyázhatóság” erőltetése kockázatos, a blődség vizes árkaiba elmerül az eredetiség, s ez alaposan eláztathatja az unikális mondandót. Úgy tűnik, hogy mostanság bizonyos műsorokhoz erre keresik, szemelik ki az alanyokat, klikkszámot, nézettséget emel részvételük, netán valamiféle politikai szándékból eredeztethető célhoz is közelebb visz, ők meg boldogan emelik a tétet, prekoncepciójukhoz páratlan apparátust adva kerülnek akarva-akaratlanul olyan körbe, ahová egyébként tartozni egyetlen sejtjük sem kívánkozna. Réz András mintha ezzel a szereppel cicázna, amikor Veiszer Alinda minapi portréműsorában – amely egyébként Para című könyve apropóján készült – halált megvető bátorsággal tesz egyenlőségjelet a konteógyártók és a factchekkerek közé. „Nem vagyok róla meggyőződve, hogy az, aki a tényeket ellenőrzi, az bármilyen módon is pártatlan, elfogulatlan és érdekmentesen teszi a munkáját” – mondja Réz, s példaként a koronavírus-járvány miatti lezárásokat hozza fel, amikor szerinte a tények sajátosan működtek, és az volt a tapasztalata, hogy a tényellenőrzéssel foglalkozók sem voltak teljesen függetlenek. Magyarán ő nem kér a tényellenőrző újságírókból. Tetszetős a teória, de a párhuzam velejéig hamis, amelyhez manapság leginkább kormánypárti taps dukál. Azzal egyetértek, hogy laboratóriumi értelemben nem beszélhetünk függetlenségről, de ebbe az igazságba manapság kedvtelve kapaszkodnak az abszolút nem függetlenek, egy szintre hozva a részrehajlás bajnokait a tárgyilagosságra törekvőkkel, összemosva a hamist a tévessel, legitimálva a manipuláció megrendelt torzításait, a készakarva megtévesztő információk özönét és az összeesküvés-elméletek burjánzását azokkal a próbálkozásokkal szemben, amelyek végére próbálnak járni ezeknek.
Réz a tényeket túl bonyolultnak véli ahhoz, hogy rájuk bízza magát, mert – és ebben igaza van – azok is sokarcúak, sőt, hála a közösségi médiának, terjedése kiterjedtebb, gyorsabb és nyitott minden és mindenki felé. A tudomány hipotézisei is idejekorán kerülnek a nyilvánosság véráramába, s nem akkor, amikor már vívmány lesz belőlük, tehát reményekről és azok kudarcairól is szinte azonnal értesül a nagyérdemű – kutatói folyamatok, műhelymunkák részese lesz. Okoz ez zavart? Bizony, okoz. Csakhogy a információbőség dzsungelében tévelygést egyenlővé tenni a szándékos félrevezetéssel, azt állítani, hogy édes mindegy, hogy valaki szántszándékkal a homályba visz, vagy a homályból próbál kikászálódva utat találni – ez pontosan azért hiba, mert a lehetséges tények elől veszi el a napot.
„Ha minden hülyeséget beszopnék, az életem szétesne darabokra” – állítja Réz, és kétségeit indokolva egyenlőségjelet tesz a konteógyártók és a tényellenőrző újságírók közé. Ha végiggondolta, amit mond, s számolt következtetései hatásával, az baj. Ha nem, az nem rá vall. Az viszont szerintem tévedés, hogy ezzel valamiféle pikszisbe akar kerülni. Csakhogy e nélkül is használni fogják. És nem veszi észre, hogy azért hívják meg egy bizonyos asztalhoz, hogy cseppnyi részrehajlás nélkül, magabiztosan hajtogassa, hogy neki kétségei vannak. Mert ezzel egy kalap alá hozza, elfogadhatóbbá teszi a tarthatatlant. (Jelen)