D. Szilárd megmondta a tutit

Posted by

Panamajack

>Nyilván teljesen jogosan el lehet intézni ezt annyival, hogy Bödőcs nem valószínű, hogy álmatlanul forgolódik éjjel, miközben azon töri magát, hogy mi róla a véleménye Demeter Szilárdnak meg a többi mandineres csicskának. De ez egy annyira tipikus k-európai történet (pontosabban rendszerváltás előtti k-európai, kivéve Magyarországon és Oroszországban), hogy érdemes rajta elgondolkodni egy pillanatig.
Először is, Demeter az a tipikus vidéki (ráadásul határon túli magyar) gyerek, akit egy időben a saját környezetében kiemelkedően tehetségesnek tartottak, de aztán hamar kiderült, hogy a “big league”-hez kevés, mint mackósajtban a brummogás. Ami nála természetesen úgy csapódott le, hogy azért nem futott be, mert “azok ott” Pesten (tuggyukkik) nem veszik be a brancsba. Nem meglepő hát, hogy teljes szívvel-lélekkel beállt Orbán mögé, aki vállalta, hogy megtöri a büdös _khmkhm_ libsik uralmát a kultúra fölött.
Kapott is Szilárd pénzt, hatalmat és korlátlan nyilvánosságot, csak hát közben kiderült, hogy Orbán mögé nem beállni, hanem betérdelni kell, és a nyelvét sem arra kell használnia, amire igazán szeretné. Szilárd egy kicsit berzenkedett (hiszen ő is béziköli sztrítfájternek tartja magát), de aztán elég hamar rájött, hogy a maffiából nincs kilépés.
Itt jön be a képbe Bödőcs Tibor. Ő ugyanis szintén vidéki gyerek, aki saját erőböl, hátszél nélkül, pusztán a tehetsége jogán nemcsak hogy betört a kultúra fősodrába, de még “azok” is őszintén szeretik. Ja, és közben független maradt, és nem kellett semmilyen ánuszrózsát nyelvvel illetnie. Demeterét különösen nem, pedig hát ugye ő most a kulturális tótumfaktum elvileg, tehát (szerinte) ez a minimum, ami megilletné őt. Mert ha nem ez a világ rendje, akkor kellemetlen kérdések merülhetnek fel (a saját fejében is) az ő nyelvének barnás árnyalata miatt is…
Egyszóval: Demeter irígy. Valójában ő ugyanaz a kisebbségi érzésekkel küzdő, féltehetségű kis nyikhaj maradt, aki az uborkafára való felkapaszkodása előtt volt. Ahonnan ráadásul bármikor lebucskázhat, akár kegyvesztettség okán (például ha nem nyalakszik elég lelkesen), vagy ne adj’isten ha bukik a Főnök. Akkor pedig ismét hivatalosan is egy senki lesz, ellentétben Bödőccsel, aki meg mindig Bödőcs marad.

A  Diétás Magyar Múzsa oldalról

Címkép: Békési Joe rajza