Posted by Gergely Tamás
Mintha szigetelt drótokat tartana a kezében.
”Kedveseim” – szólítja meg magában õket. Majd: ”Szép színesek
vagytok.”
Egyik-másik mégis elszíneződve, van olyan, amelyikről éppen a
szigetelő réteg kopott le. Kopott vagy leégett.
”Megviselt benneteket az élet” – fűzi tovább a gondolatát. Ujjbegyével
simogatja őket.
– Mik ezek? – kérdezi a koma. Nem értette a mesterét.
– Ez itt kiégett – mutatja Vadmalac – amikor megértettem, hogy
iszkolnom kell. Hogy csukódik össze előttem az út.
Nyomott csend következik.
– Mintha az idegeim simogatnám.
Füttyent. Behunyja a szemét.
– Hadd el, még így is szépek – próbálkozik a koma. – És a tieid.