Posted by Szegedi László
>Kovács Aladár, barátainak csak egyszerűen Ladó, rezignáltan bontotta ki
a levelet, a feladó az egyik népszerű dohánygyár.
– Mindig csak a reklámok, ezekkel hülyítenek – gondolta Ladó, majd
elkerekedett a szeme, mikor elolvasta.
„Tisztelt Fogyasztónk!
Tájékoztatjuk arról, hogy Önt sorsoltuk ki! Ön, levelének kézhezvételét
követően, 10 doboz cigarettát kap minden nap, amit postaládájában
megtalál élete végééééig.
Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy hűséges fogyasztója márkánknak.
Hosszú boldog életet kívánunk, reméljük ezzel is teljessé tesszük,
minőségi életvitelét.
Köszönettel:
A Dohánygyár Igazgatótanácsa”
Ladó nem értette, hiszen mindössze napi 2 szálat szívott, kizárólag a
kávé mellé.
Este fáradtan ért haza munkából. Kinyitotta postaládáját, hát benne volt
10 doboz cigi. Leült a fotelba, elszívott hat szálat.
A következő napon megint benne volt 10 doboz a postaládájában.
És megint, majd megint, és megint.
Két hónap múlva Kovács Aladár már be se járt dolgozni. Kirúgták.
Csak ült a fotelben, nézte a tévét, és dohányzott.
Szakadatlan.
Eltelt fél év, a barátságos társasház lépcsőházába lassan
szomszédainak is gázálarcban kellett lakásajtajukig eljutniuk, a helyzet
csak romlott. Egyszer kivonult a tűzoltóság is, azt hitték, tűz van, de csak
ezernyi csikket találtak, és hamvadó parazsat a népszerű dohánymárka
egyik száljának végén, ami Ladó szájában fityegett.
Egyszer az önkormányzattól is kimentek, mert a felette lakó Amália néni,
és a közvetlen szomszéd, Géza bá’ a tornatanár bepanaszolták, hogy
átmegy a falon a lakásukba a cigifüst.
Ladót mindez hidegen hagyta. Dohányzott.
– Már éhes se vagyok, de szerencsére van cigim, nem kell kajára se
költenem – mondta a telefonba az egyik érdeklődő riporternek, amikor
kezdett országossá válni az ügy.
Fél év múlva Aladár arra lett figyelmes egyik este, hogy nincs cigije.
Elfogyott a napi tíz doboz.
Leballagott a közeli dohányboltba, és segélyéből vett még tízet.
Kissé felébredt. Valamiféle pittyegéseket hallott, a szájából meg valami
cső állt ki.
– Ön jó helyen van, jelenleg lélegeztetőgépen – mondta a doktor.
Kovács úr nem tudott beszélni a cső miatt, de próbálta ujjaival mutogatni
az orvosnak, hogy inkább rágyújtana, mintsem őt hallgassa.
A temetés egyszerű volt, önkormányzati.
Amália néni és Géza bá’ tornatanár mentek el, meg a sírásók.
Mikor az utolsó rögök is helyükre kerültek, Amália néni csak annyit
mondott:
– Végre fellélegezhetünk…