Posted by Aczél Péter,Kofrán Dániel
Rajk Szakkolégium
A Rajk Szakkollégium Neumann János-díjának 2023-as díjazottja Raj Chetty, a Harvard Egyetem professzora. Chetty családjával 9 évesen költözött Újdelhiből az
Egyesült Államokba, majd 2009-ben a Harvard Egyetem történetének egyik legfiatalabb közgazdász professzora lett. Története mintapéldája az amerikai álom beteljesülésének, ami manapság egyre kevesebbeknek adatik meg. Chetty a társadalmi mobilitást mérő kutatásaival éppen azt vizsgálja, hogy mi állhat e mögött a hanyatlás mögött.
A hanyatlás kezdete
Az amerikai álom klasszikus ideája szerint nem számít, hogy ki milyen családi háttérrel rendelkezik, mi a neme vagy a bőrszíne – mindenki ugyanakkora eséllyel
indul az életben. Bármekkorák is a társadalmi egyenlőtlenségek, a magas társadalmi mobilitás biztosít egyfajta esélyegyenlőséget. Chetty éppen ennek a
mítosznak az alapját, az esélyegyenlőséget kezdte elemezni a társadalmi mobilitás vizsgálatán keresztül.
Amikor kutatótársaival az USA abszolút mobilitási trendjeit vizsgálta, azt találta, hogy a fiataloknak egyre kisebb esélyük van az előrelépésre. A kutatásban azt vizsgálták, hogy a 30 éves amerikaiak hány százaléka keres többet annál, amennyit szülei kerestek ugyanilyen idősen. Az abszolút mobilitás közgazdasági meghatározása alapján azt értjük, hogy reálértéken mérve az emberek mekkora része keres többet, mint a szülei kerestek. Ez mutatja meg, hogy miként kezdett egyre elérhetetlenebbé válni az amerikai álom a folyamatosan többre vágyó fiatalabb generációk számára.
Chetty az 1940-től 1984-ig született kohorszokból minden évben 20-35 ezer család adatait használta fel, így eredményei jól reprezentálják az amerikai társadalmat. A tanulmány kiemelkedő mintanagyságára alapozva sikerült az amerikai társadalom egészére érvényes következtetéseket levonnia, és ezek az eredmények lesújtó képet mutattak a fiatal amerikaiaknak. A kutatásból egy folyamatosan csökkenő abszolút mobilitási trend rajzolódik ki. Az 1940-ben született amerikaiak 90 százaléka keresett többet szüleinél, míg az 1980-as években születetteknek már csak 50 százaléka, azaz minden második ember. Ezt a csökkenést megvizsgálták a lakóhely, a nem és a szülői jövedelmi helyzet függvényében is. Minden csoportban csökkent ez az arány, azonban erős különbségeket figyeltek meg a részcsoportok között. A földrajzi különbségek közül belátható módon a Nagy-tavak menti, szebb napokat megélt iparvárosairól ismert két állam, Michigan és Illinois emelkedik ki negatívan, 93-ról 47 százalékra csökkenő abszolút mobilitási esélyekkel. A nemek között a férfiak jártak rosszabbul: 1940-től közel 35 év alatt 95 százalékról 41 százalék csökkentek az
esélyeik, míg a nőknél ez az arány az eleve sokkal alacsonyabb 43 százalékról csökkent még tovább. Ezekben az államokban 1960-ban már csak minden ötödik ember keresett többet, mint szülei, aztán ez az arány a növekvő munkaerő-piaci részvétel miatt 1984-re 26 százalékra emelkedett.
Az eredmények szerint azoknak az anyagi előnyöknek, amiket az amerikai szülők a gyerekeikhez képest élveznek, közel fele a korábbi generációktól örökölt jövedelemben keresendő. Kulcstényező emellett az általános jövedelmi egyenlőtlenség, ezen belül is a jövedelmi eloszlás két végén elhelyezkedő amerikaiak esélye a magas jövedelmi szintek elérésére. Az alacsony jövedelmű családokból származóknak mindössze 7,5 százalék esélyük van arra, hogy életük során az amerikai társadalom felső jövedelmi 20 százalékába kerüljenek, míg a magas jövedelmű családokból származók esetében ez az esély 41 százalék.
Mi az ok?
Chetty a generációk közötti, azaz az intergenerációs mobilitás csökkenésével azonosítja az amerikai álom fakulását. Több kutatásában (például itt vagy itt) arra
kereste a választ, hogy mi a magyarázata ennek a jelenségnek. Gazdasági szempontból vizsgálva a mobilitási esélyek csökkenésének két fő magyarázata van: az első reál-GDP növekedésének visszaesése, a második pedig a növekvő egyenlőtlenség. A 20. században tapasztalt GDP-növekedés a századfordulót követően átlagosan évente közel a felére lassult az USA-ban. Az ezáltal előidézett lassuló bérnövekedés és a kevesebb lehetőség csökkentette az egyének kitörési lehetőségeit. Ugyanígy a növekvő egyenlőtlenségek hatására szűkült az a társadalmi réteg, amely számára elérhető volt a gazdasági előrelépés.
A fent említett tanulmányban két kísérletet végeztek annak érdekében, hogy megtudják, melyik hatás volt az erősebb. Ezekben összepárosították a fiatalabb generációk által tapasztalt alacsonyabb gazdasági növekedést és növekvő egyenlőtlenségeket a szüleik korára jellemző gazdasági növekedéssel és egyenlőtlenséggel. Kiderült, hogy a mai fiatalok további 10 százaléka keresne többet, mint a szülei, ha az ő idejükben jellemző GDP-növekedés a mai egyenlőtlenségek mellett is fennállna. Ezzel szemben egy egyenlőbb, a megtermelt javakat igazságosabban elosztó társadalomban a jelenleginél 30 százalékkal több fiatal keresne többet szüleinél. Ebből az a következtetés vonható le, hogy a megtermelt javak egyenlőtlen elosztása nagyobb arányban járul hozzá a csökkenő abszolút mobilitáshoz, azaz ahhoz, hogy a fiatalabb generációk tagjai jobban élhessenek, mint az előző generáció tagjai.
Chetty több olyan társadalmon belüli tényezőt is kiemel, ami hozzájárul az intergenerációs mobilitás hiányához az USA-ban. Az egyik ilyen kulcstényező az oktatáshoz való egyenlőtlen hozzáférés, különösen a szegény és a kisebbségi diákok esetében. Ezek a diákok ugyanis rendszerint alacsonyabb minőségű oktatásban vesznek részt, ami korlátozza esélyeiket a gazdasági előrelépésre. Ezen kívül az egészségügyet, az olcsó gyermekgondozást és a megélhetési minimálbér hiányát emeli ki a szerző az alacsony intergenerációs mobilitás fő magyarázataiként. További egyenlőtlenség figyelhető meg a férfiak és nők között. A férfi-női különbségekért hagyományosan a munkahely-választási preferenciákat, a termékenységi mintákat és a diszkriminációt szokás felelőssé tenni, azonban Chetty az intergenerációs mobilitás vizsgálatakor új szemüvegen keresztül vizsgálta a kérdést. Egy tanulmányában a férfi-női kereseti különbségeket a gyerekkori környezettel magyarázza, kiegészítve a hagyományos narratívát. A Chetty által összeállított, az intergenerációs mobilitás mérésére alkalmas adatbázisból ki is derül, hogy a férfi és a női foglalkoztatás aránya nem mindenhol a férfiak felé billen: az alacsony jövedelmű családokban a nők foglalkoztatottsága meghaladja a férfiakét.
Chetty kutatásából kiderül, hogy a hátrányos gyerekkori környezet kifejezetten negatív, hosszú távú hatással van a férfiakra a nőkhöz képest. Ez mérhető a család társadalmi-gazdasági hátterében, az egyszülős családokban vagy a koncentrált szegénységben élő területekben. Chetty következtetései szerint a területi szegregáció, a jövedelmi egyenlőtlenségek és az egyszülős családok elterjedése idézhette elő ezt az állapotot.
A közgazdász a társadalmi különbségek egy másik fontos dimenzióját is vizsgálja; ezt a kutatást az egyéni jövedelem nemenként és rasszonként való tanulmányozásával végezte el. Munkája alapján így már empirikusan bizonyított, hogy az USA-ban a fehér férfiak rendelkeznek a legjobb mobilitási esélyekkel. Őket a fekete, majd a fehér nők követik, míg a legrosszabb kilátásokkal a fekete férfiak rendelkeznek.
Mit lehet tenni az álom életben tartásáért?
Az amerikai álom életben tartásához az esélyegyenlőség növelésén keresztül vezet az út. Ehhez az örökölt vagyoni különbségeken, nemeken és rasszokon átívelő, egységes, magas színvonalú társadalmi infrastruktúra szükséges. Fejleszteni kell a rosszabb gazdasági-társadalmi háttérben élők korai iskolázási lehetőségeit, egészségügyi ellátásukat, és egyéb szülői jövedelemtől függő, létbiztonságot teremtő körülményeiket. Chetty munkássága alapján ezeken túl a területi szegregáció csökkentése és a koncentrált szegénységben élők felzárkóztatásához megfelelő minimálbér segítheti közelebb az USA-t az esélyegyenlőség újbóli növekedéséhez és az álom életben tartásához.
Címkép:Economist