László Ágnes, aki az Újnépszabadság szerkesztője, Kepes Andrással beszélget. , aki egy interjúban azt mondta: Rengeteget tanultam a szakmai és a magánéleti kudarcaimból is.
“Andrással együtt jártunk az újságíró iskolába, aki aztán nagyon sikeres és sokszínű pályát futott be. Hajdan, újságíróként, televíziós műsorkészítőként, egyetemi tanárként vált népszerűvé, az utóbbi években a könyveivel, íróként hívta fel magára a figyelmet. Azt, hogy mi mindennek köszönheti ezt a sokszínűséget, fontos szerepe volt, hogy az általános- és középiskoláit Budapesten, Bejrútban és Buenos Airesben végezte, majd később a 70-es, 80-as években posztgraduális tanulmányokat folytatott az Amerikai Egyesült Államokban a Syracuse-i Egyetemen és a Stanford Egyetemen. Oktatott a New Yorki egyetemen és jelenleg a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti Tanácsának elnöke. Immár a harmadik feleségével él. Hat gyermeke és négy unokája van.
Lesz miről beszélgetnünk!” – írta a meghívóba Ágnes.
Lesz miről beszélgetnünk!” – írta a meghívóba Ágnes.
2023. július 1., szombat 18.00 óra
MAGAZIN Köveskál, Fő utca 12/A
MAGAZIN Köveskál, Fő utca 12/A
Az esemény támogatói jeggyel látogatható, melyet az előadás napján készpénzzel lehet kiváltani.
Valamint a hely korlátolt befogadóképessége miatt, előzetesen e-mail-ben kérjük, hogy regisztráljatok a magazinkoveskal@gmail.com címen.
A támogatói jegy ára: 3.800.- Ft.
Valamint a hely korlátolt befogadóképessége miatt, előzetesen e-mail-ben kérjük, hogy regisztráljatok a magazinkoveskal@gmail.com címen.
A támogatói jegy ára: 3.800.- Ft.
Fotó: Máté Péter