Kutyák és kutyaütők

Posted by

Mattyasovszky Brigitta

>Van egy érdekes – és egyben szomorú – ellentmondás az ellenzék ellenzékén belül (igen; ilyen is létezik már…). Egyrészt erős hangot kap az a vélemény, hogy nem elég megszabadulni Orbántól; és az ellenzék azért nem sikeres, mert nem mutat fel alternatívát, vonzó jövőképet. (Szerintem egyébként egyik sem igaz: sem az, hogy nem elég megszabadulni Orbántól; sem az, hogy az ellenzék nem mutat fel alternatívát).

De legalább ilyen erős a hangja azoknak, akiknek pedig, úgy látszik, szinte mindegy, hogy mi lesz a NER után. Az előbbi álláspont képviselői (sajnos…) csak dumálnak, de nem tesznek semmit; például nem hozzák létre azt a pártot, amelyik szerintük ütőképes lenne – nem pedig kutyaütő. Utóbbiaknak viszont van pártjuk: a Kétfarkú Kutyapárt, amelynek növekszik a népszerűsége, pedig egyetlen deklarált célja épp a Fidesztől – és vele együtt a mostani ellenzéktől is megszabadulni. Az ő híveiket egyáltalán nem zavarja, hogy a párt ezen kívül gyakorlatilag semmilyen alternatívát nem tud felmutatni – hiszen a korrupció felszámolásán kívül a társadalom semelyik problémájának megoldására nincsen értelmezhető programja. Viszont növekvő népszerűségének köszönhetően 2026-ban — ha lesznek még választások – a Kétfarkú Kutyapárt alighanem bekerül a parlamentbe. Más kérdés, hogy az adott rendszerben ugyanolyan biodíszletté válnak majd az orbáni politika bábszínházának, mint a többi párt – a Fideszt is beleértve! Azt esetleg el tudom képzelni, hogy a Kutyák kreatívabbak lesznek a rendszer
bosszantásában – de azt is inkább csak addig, amíg rá nem jönnek, hogy ezt Kövér nertársnak köszönhetően igen sok pénzük bánhatja. Érdemi szerepük – ahogyan a “mások”, a “tiszták” és bármiféle jövőképet felmutatni tudók nem létező pártjának is – csakis egy másik parlamentben lehetne. Amely viszont, a többi közt épp nekik is köszönhetően, egyhamar nem fog megalakulhatni.