Parászka Boróka
>A magyar kulturális élet az elmúlt hónapban lábon kihordott egy kisebb apokalipszist. Megpróbálom összefoglalni a legfontosabb eseményeket:
>A magyar kulturális élet az elmúlt hónapban lábon kihordott egy kisebb apokalipszist. Megpróbálom összefoglalni a legfontosabb eseményeket:
– 26 független, magas rangú, nemzetközileg is elismert társulat – előadóművészeti szervezet nem kapott semmilyen állami támogatást (idén sem), nyílt levélben kérték hozzák nyilvánosságra a nulla forintos támogatásról döntő kuratóriumi tagokat.
– a kormányhoz hű, lojális, politikai akarattal és támogatással vezérelt társulatok kaptak pénzt, de nem eleget, ezért nyílt levélben fejezték ki lojális véleményüket, hogy remélik, még majd kapnak valamennyit (különösen lojális és reménykedő volt az aláírók között Vidnyánszky Attila)
– a Libriben többségi tulajdont szerzett a kormányhoz különösen lojális alapítvány, az MCC és ezáltal kormányzati kontroll alá került a magyar könyvkiadás és terjesztés jelentős része.
Mindegyik eseményt jelentős vita és figyelem övezte. De egy olyan apró epizód is kiverte a biztosítékot, amikor Kukorelly Endre kimondta sokadszorra a sokak által tudottat. Az állami kitüntetéseket, díjakat ma olyan szigorú állami kontroll mellett ítélik oda, lojalitás alapon, amilyenre a sztálinista időkben, a Rákosi korszakban sem volt példa.
Kukorelly evidenciájára valóságos nyilatkozatháború indult el. A Magyar Írószövetség olyan nyilatkozatban támadt Kukorellynek, hogy Rákosi Mátyás is megnyalta volna mind a tíz ujját.
Sokat gondolkodtam, hogy mire fel a fölháborodás akkor, amikor minden omlik, minden romlik, amikor a leglojálisabbak sem tudják eltitkolni, hogy félnek, és egyisztenciális szorongással dolgoznak (és külön Vidnánszky Attila).
Aztán rájöttem (rájöttünk barátaimmal beszélgetve), hogy a Kukorelly epizód azért furcsa, mert valaki még mindig úgy gondolja a magyar kulturális életben, hogy szabadon beszélhet, vitatkozhat és kimondhat a hatalom számára kínos evidenciákat. Néven nevezhet embereket, felelősöket.
Tudom, hogy az állampolgári aktivizmusban, részvételben, szabadságban már kevesen bíznak. Sokan nevetséges Don Quijote harcnak tekintik. Mások kínos vergődésnek.
Én azok közé tartozom, akik azt gondolják, a király meztelenségéről való beszéd szabadsága nem nevetséges, nem kínos és nem felesleges. Aki erre vetemedik, az megérdemli ,hogy odaálljanak melléje, és megismételjék: a király meztelen.
Demokratikus ujjgyakorlat utánanézni, hány féle, irodalompolitikailag megkerülhetetlen szerepet tölt be Mezey Katalin. Hogyan vált a magyar irodalmi élet egyszemélyes döntnökévé, pápájává. Aczél György összekarmolná magát.
Azt, hogy fia, Lackfi János hogyan vált a köztársasági elnök tanácsadójává, és hogyan lesz az egész magyar irodalmi élet szűk családi vállalkozássá – már nem is feszegetem.
Amit fentebb leírtam, az az én magánvélményem és helyzetértékelésem.
Az alábbiakban viszont egy, Kukorelly Endre melletti kollektív szolidaritási nyilatkozat olvasható. Bármilyen furcsa, Kukorelly nincs egyedül. Aki szerint a király meztelen, az ossza meg bátran, csatlakozzon. És lélegezzen mélyeket.
Itt lehet csatlakozni: (20+) Facebook
Címkép: Mezey Katalin és fia, Lackfi János