Na, most mutasd meg!

Bergman-művet mutatott be a napokban a Turay Ida színház. A mű az egyén és a társadalom elvárásainak összeütközéseit mutatja meg, kihegyezve a családon belül óhatatlanul előforduló konfliktusokra. Egyesek előtt talán szépséghibának tűnik majd (ezt a megfogalmazást természetesen loptam), hogy ez a Bergman nem az a Bergman, és a konfliktus is más köntösben (mondhatnám pongyolában) tűnik fel

A Társasjáték New Yorkban ugyanis az amerikai sikerszerző Andrew Bergman műve, és a színház hagyományaihoz híven vígjáték, mégpedig igen sűrű. Röviden: a műkereskedő házaspár rohadtul gazdag – ez egyértelműen látszik a díszletből (Darvasi Ilona): sokadik emeleti, Central Parkra néző lakás –, ennek megfelelően a páros procc, kissé felfuvalkodott. (Sebaj, mondja bennem a kisördög: ha a következő generáció felnő, az már valódi műgyűjtő lesz.) Az asszonyka nővére férjezett, jó messzire él, és ami a fő: meglehetősen nehéz természetű özvegy mamájuk is náluk van, gond tehát egy szál se. Ez az expozíció: Bergman (az Andrew) ravasz és tapasztalt színpadi szerző, ebből sok mindent ki lehet hozni. A Turay színpadán nagyban megy a csivitelés, erre derült égből megérkezik a nővér (Trudy, Steinkohl Erika) meg a könyvelő férj (Martin, Fehérvári Péter). A kisvárosi bigott házaspár le akarja passzolni a mamát, hogy rendet teremtsen elfajzott egyetemista lányuk életében. Muszáj legalább egy poént lelőnöm: a könyvelőné annyira prűd, hogy a kimondhatatlan dolgokat csak elmutogatni tudja az Activity = Most mutasd meg! társasjáték szabályai szerint. (Ezért is sokkal meggyőzőbb Szász Imre kitűnő fordítása és címválasztása az eredeti Social Security [Társadalombiztosítás] helyett.) A mama éppenséggel még lent ücsörög a kocsiban, de mindjárt felhozzák… Csakhogy David és Barbara egy világhírességet vár, és e szituációhoz nem hiányzik anyukadrága. Pedig az jön…

Tökéletes bravúrszerep és jutalomjáték Hűvösvölgyi Ildikónak (Sophie), hogy a sikítófrászt hozza a lányára és vejére. Csak egyet mondok: még pongyolában, sőt kombinéban is képes lenne ólálkodni a lakás helyiségeiben. Igazából nem lehet tudni, hogy a mama milyen: Hűvösvölgyi könnyedén egyensúlyoz a hőbörödött és a vérgonosz között, a néző meg röhög és tanácstalan.

A neves festőművész (Mikó István) mondhatni a legrosszabbkor érkezik, bár a bajforrást ledugózzák: a satrafa küllemű anyóst ki/bezárják a vendégszobába. A néző előre fél, hogy mi lesz, ha kiszabadul. Hűvösvölgyi egy díva gesztusával (és öltözetében) libben elő, és a koros művész elolvad, mint fagyi a napsütésben. Kettősük egyszerre röhejes és megható, annyira elpucsulnak egymástól. Nevetünk ezen az első látásra születő szerelmen – és kissé irigykedünk. Sőt: nem csupán elalél Hűvösvölgyi az elalélt sármőr Mikótól, de még duettre is fakadnak: Vágyom egy nő után! Lehár örömében forog a sírjában.

A továbbiakban Hűvösvölgyi pompásan vált családártalmi hárpiából dívába, majd ismét hárpiába, amikor a festőnek hirtelen nyoma vész. Az eddigi nagyi-szittelők váltása is mellbevágó: Martin felhagy a kockafej-pozícióval, Trudy meg válni akar – de itt megint a lököttnek beállított Sophie tesz rendet, és persze brillírozik. Tasnádi Csaba rendező alighanem nagyon élvezte, hogy jól felépített helyzetekben kellett a művészeket mozgatnia. A gyakorlott vígjátékrajongó pedig már a kezdetektől tudta, ha két ezüstkorú szereplő van a színlapon, akkor itt lamúr és hepiend lesz föltálalva.

Ebben a nagyon kedvesen szórakoztató darabban éppen a vendéglátóknak jutott kevesebb poén, Kurkó J. Kristóf (David) és Kisfaludy Zsófia (Barbara) tenyérbemászóan jól hozza ezt a velejéig sznob párocskát. Kurkó kellemesen pimaszkodik, Kisfaludy a férfival vállvetve hazudik. A többit az őrült helyzetek hozzák elő.

Itt kell megemlítenem, hogy megint felvonul néhány parádés jelmez (Tóth Anita): Kisfaludy szinte Oscar-gálás ruhákat hord, Hűvösvölgyi viszont kisvárosi „otthonkát”, nem beszélve a házitoprongy alsóneműről… Trudyról már az első megjelenésekor tudjuk, hogy piszok unalmas feleség lehet. Steinkohl Erika attól válik ilyen jelenséggé, hogy figuráját elrejti egy hozzá hasonlóan unalmas (de megfelelően illedelmes) kosztüm, fejét meg egy „boci nyalta”, jellegtelen paróka. Ami által tökéletesen eljut a nézőhöz az üzenet: „Ugyan mennyi pénzért akarhatták feleségül kérni ezt a rémes verebet!?” Steinkohlt legutóbb ugyanezen a színpadon láttam, hm… lényegesen alacsonyabb társadalmi pozícióban [Hotel Mimóza]. S mit tesz egy jó figuraformálás? Remek ellenpontja a többi nőnek.

Természetesen a sztárok az előadásban Hűvösvölgyi és Mikó. Nekik még ezt a kedvesen hihetetlen késői szerelmet is el tudjuk hinni – pláne amikor még táncra is fakadnak!

A bemutatón láthatóan alig voltak fiatalok és férfiak. A jelenség a tapsrend után kapott magyarázatot: Hűvösvölgyi Ildikó hetvenedik születésnapjára állították be az egyébként szériában csak ősztől játszandó darabot. Az igazgató, Darvasi Ilona virággal és beszéddel köszöntötte a művészt, továbbá a régi és még régebbi szerepeiből készült képes-videós összeállítással, a hölgykórus pedig hatalmas csokrokkal és szép istenes énekkel – az esemény aztán meghatott tortázásba csapott át…

Fotók: Hurta Hajnalka

Andrew Bergman: Társasjáték New Yorkban
Fordította: Szász Imre
Dramaturg: Jeli Viktória
Rendezte: Tasnádi Csaba

Szereplők

Sophie – Hűvösvölgyi Ildikó
Maurice – Mikó István
Barbara – Kisfaludy Zsófia
David – Kurkó J. Kristóf
Trudy – Steinkohl Erika
Martin – Fehérvári Péter